Alkony

 

Alkony

Írta: Királdi-Kovács István

 

Alkony, és csend vetül a tájra,

egyre hosszabb mindennek az árnya,

a tarkaság lassan egyszínűvé lesz,

ahogy az éj mindent feketévé tesz.

 

Madár nép fészkében ül, nem susog a nádas,

szellő nem ringatja a zöldellő bokrokat, fákat,

a mezei munkás asztalánál vacsoráját eszi,

hosszú nap után egy pohár bor is jólesik neki.

 

Már csak az égen játszanak gyönyörű színek,

a felhők a lemenő Nap fényétől égi díszek,

bíborban, aranyban, és narancsban ragyog,

ezüstöt vettek magukra az ébredő csillagok.

 

Patak fut, sötéten bólogató nyárfák között,

fényhíd, mellette keskeny palló ível át a víz fölött,

a tűzgömb lassan ereszkedik, megszűnik a varázs,

ragyogó színeit maga alá rejti egy fekete palást.

 

2022. 03. 27.

Tiszakécske.

 

Kép: Ősz Amy

Ingyen van?

 

Ingyen van?

Írta: Királdi-Kovács István

 

Azt hittem a halál ingyen van, az élet túl drága,

a befektetett energiát, viszont, senki nem látja.

De a halálnak is meg van a maga ára,

főleg ha lánctalp nyikorgás, a muzsikája.

 

Épületrobaj, ahogy földre fekszik, tátong sebe,

sírás, jajszó, már nem hat meg senkit se.

Gyermek kezében éppen búgúcsiga pörgött,

mikor lőtt a tank, anya a konyhában főzött.

 

Azt hittem a halál ingyen van, az élet túl drága,

éppen most fizet a jövő nemzedék a pénztárba.

Tankok, repülők zúgnak, torkukból ömlik a halál,

s ha elül a por, s marad utókor, vajon mit talál?

 

A közöny széttárja kezét: mi közöm hozzá?

hangoskodók, akik ezt, mások azt vádolják,

míg egy, csak egy ember fenyeget, lendíti a kaszát,

közben, új háborútól retteg az egész világ.

 

Azt hittem a halál ingyen van, az élet túl drága,

de az emberi életnek nincsen értéke, sem ára,

a nép, az Isten adta nép, feláldozható, hullhat a vére,

majd az utókor, hálát ad, hogy a hazáját védte.

 

És a bűnösök paloták mélyén biztonságban élnek,

számát sem tudják a rengeteg pénznek,

feledékeny a nép, s fordulhat úgy a kocka,

hogy vissza kerülhet még a hatalomba.

 

2022. 03. 24.

Tiszakécske.

 

Biblia és Kenyér

 

Biblia és Kenyér

Írta: Királdi- Kovács István

 

Az asztalon Biblia és Kenyér,

lélek és test, összezárt tenyér,

imádság, némán mozgó ajkak,

békességet kér, de az Úr hallgat.

 

Felhők közül fény derül, Isten mosolya,

letekint, csókot ad, a gyűrt ráncokra,

fáradt szeme csillan, felnéz az égre,

és a néma ajak, hálát remeg érte.

 

A halk szó mélyebbre jut, és magasabbra ér,

mint amely dacosan dörren, önmagától fél,

a halk szó, szeretet, simogatás, remény,

a dac porba hull, legyen bármilyen kemény.

Az Úr sem kiáltozva hirdetett igét,

halk szóval tanított, békére hívott. Miért?

Mert a szép, halkszó maga az értelem,

megindul tőle a lélek, az érzelem.

 

Lélek és test, Biblia és Kenyér,

táplálék, amely nélkül ember nem él,

s ha ajka száraz, mint nyár hevében a por,

szomját oltsa forrásvíz, vagy Jézus vére, a bor.

 

2022. 03. 21.

Tiszakécske

 

A kép vallási témájú,

szerzője ismeretlen.

A megalázott (Próza)

 

A megalázott

Írta: Királdi-Kovács István

 

A férfi ült egy kövön, a hegy tetején. Nem nézett fel, nem akart Isten szemébe nézni. A földet bámulta, és az alatta elterülő csodálatos látványt, ami elé tárult egy valódi, jelen idejű panorámából. Olyan mélyen fájt a lelke, hogy csak üvölteni tudott belül magában, mert hang nem jött ki a torkán. lelkében még soha nem érzett ilyen megalázottságot. Sajnálta, hogy a csodálatos tájat, néhány esztelen ember kénye kedve szerint teheti tönkre ezt a szépséget, amit életnek hívnak.

   Szeretett katona lenni, sőt büszke volt rá, hogy a haza védelméért tevékenykedhet. Emberek voltak rábízva, akiket vezetnie kellett, és azt példásan csinálta, szerették is a munkatársai. Náluk soha sem volt szó, gyilkolásról, nők, gyerekek lemészárlásáról. Ő a hátországvédelmen dolgozott. Óvóhelyeket rendezett be, feltöltötte a készleteket, lecserélte, ami lejárt, szükségesetére. Emberek mentésén fáradozott, ha bármi katasztrófa történt. Háborúról nem volt szó, árvizek, földrengés, munkahelyi tűz és balesetek voltak a specialitások, ott szerzett tapasztalatot, ami egy esetleges háború esetén is alkalmazandó volt. De ilyen pusztítással még nem találkozott! Bombák tépte épületromok, lánctalp szaggatta föld és aszfalt, mindenütt vér, sírás, jajgatás. Egy borzalmas húsdaráló, mely porral, füsttel, törmelékkel „fűszerezi” a látványt.

Ráadásnak pedig ott van, azoknak az embereknek a támogatása, akik hasonló elmebajt élnek át és támogatják, hogy valaki, rosszul ébred és lerohan egy szuverén államot. Szerinte azok rosszabbak, mint maga az agresszor, mert álmaikban szerepelt valami hasonló, csak gyávák voltak meglépni, viszont a hátsó szobából támogatták, támogatják e gyilkos tettet.

Ült, a földet bámulta és zokogott, büszke volt a mundérra, de ezt a büszkeséget most eltörték benne. Soha többé nem veszi fel az egyenruhát, kilép a hadseregből, és valamely humanitárius szervezetben kamatoztatja tudását, egy távoli helyen. De, tükröt többé nem használ, és Isten szemébe sem tud belenézni.

2022. 03. 20.

Tiszakécske.

Fehér abroszt

 

Fehér abroszt

Írta: Királdi-Kovács István

 

Olyan nincs, hogy az élet semmit nem ad,

nem állsz rá készen, hogy amit ad, azt el is fogadd.

Gyarló az ember, és nagyon kicsi még,

képtelen megérteni önmagát, és Istenét.

 

Nem érti, kezét, karját, simításra, ölelésre kapta,

vele fegyvert nem emelhetne magasba.

Nincs oly jogcím mely háborút igazolna,

terítsetek fehér abroszt kerek asztalokra.

 

Legyen rajta virág, és égjenek gyertyák,

sok ártatlan lélekekért,  kik életüket adták.

Kiknek teste utcakövön romok között hever,

nézd meg jól, jegyezd fel, mit tettél ember.

 

Mindegy hol állsz, Istent ne vedd szádra soha,

Ő nem ezt akarta, te nem tanulsz. Ki is az ostoba?

Édeskés vérszaggal kevert bombák füstje száll,

gonosz lelkedből, véres kezedtől arat a halál.

 

Rózsát tűzz a csőbe, bombából harangot önts,

az élet üdvözlését zengje a toronyban fönt.

Hogy teremjen a föld, a lánctalp jóacél, ekének való,

a csatamezőn gyümölcs teremjen, és kenyérnek való.

 

Más fegyverek helye, legyen izzó kohó mélye,

véletlen se kísértsen senkit, a háborúk réme.

Az asztalokra a béke, fehér abroszt tegyen,

fő tárgyaló örökkön a józanész legyen.

 

2022. 03. 16.

Tiszakécske.

Nomád

 

Nomád

Írta: Királdi-Kovács István

 

Kezedben bot, válladon tarisznya,

utánad nyikorog egy rozoga talicska,

rajta néhány gyermek, ruha, mely kopott,

oldalán néhány horpadt edény kopog.

 

Otthonod a világ, de szállásod nincsen,

ha szükséget látsz, mindig ad az Isten,

vánkosod a rét virága, vagy erdőn az avar,

s betakaródzol az égi csillagokkal.

 

Jártad az utat egész életedben,

letelepedni nem volt érdekedben,

lábad nem érezné az utat magát,

eső nem mosná le szürke porát.

 

Ott nem éreznéd a szabadság ízét,

erdők, mezők illatát, virágok tarkaszínét,

itt látja unokád, ahogy Isten rendezi a dolgot,

vezeti a Napot, Holdat, és az összes csillagot.

 

Ha Isten kegyelméből terelgetsz nyájat,

este jóllaktatsz néhány éhes szájat,

álmod jobb, mint holmi kastély béli népnek,

mint te, ők nem látják a világot olyan szépnek.

 

2022. 03. 15.

Tiszakécske

Itt van már....

 

Itt van már…

Írta: Királdi-Kovács István

 

Itt van már, a tavasz, nem érzitek?

Madarak zengenek vidám éneket,

gerlék búgnak szerelmesen,

hangosan pattannak a rügyek,

csak a szél szeleburdi még.

 

Ágak között rohangál, hajba túr,

ruha alá búvik orcátlanul,

pedig ez még Március idusa.

Majd április, ő tartogat igazi tréfákat,

hozhat havat, esőt, ezerággal tűző napot.

 

Elvehet sálat, kendőt, kis kalapot,

Kerget tarkalepkét, réten virágillatot,

nádi fészekben szárnyas csibét ringat,

a habokban lubickol, míg le nem higgad.

Itt van már a tavasz, nem érzitek?

 

2022. 03. 13.

Tiszakécske.

A bátrak is félnek

 

A bátrak is félnek

Írta: Királdi-Kovács István

 

Bátorság, mely félelemből fakad,

aki fél, ha kell, elöl, az élen halad.

A hősök is félnek.

Féltik a Nemzetet, a hazát,

és mindent, mi azt jelenti: család.

Az otthont mely verejtékkel épült,

és egy kilőtt gránát bontja le végül.

Nincs igazságos háború, csak nyeretlen,

hol a fölös emberáldozat esztelen.

S míg a holtakat hősöknek mondják,

Ki irányit soha nem hagyja el a szobát,

gyáván bújik bunker, vagy palota mélyén,

s mások élete, javaik, csak egy nématérkép,

minek nincs ember arca, csak színes vonalak.

Nincs rajta, jajszó, nem füstöl, nem porol,

s nem látszik, hogy a helyszín maga a pokol.

A bátrak is félnek, de az otthont védeni kell.

 

2022. 03. 12.

Tiszakécske.