A sors hullámai

 

A sors hullámai

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mikor született, ki tudja hol, mikor és miért,

Ő erőtlenül a ragyogó Hold csendesen sírt vele.

Egy prédikátor hímzett szavakkal hatott lelkére.

Nem Isten, a pénz hamis igéjét hirdette,

Ígérettel, fenyegetéssel sodorta, mint az ár.

.

Az ember keresi a fényt, kapaszkodót,

Szent megváltótól, megváltásra vár,

Ki az életet a földön tartja.

Nem tévhitből akar meríteni bölcsességet,

Nem prédikálás penészes szavaiban keresi igazát.

.

Késő vette észre, mérget csepegtettek szívébe,

Mely, mint a rák, áramlik egész lelkében,

A megmentő hamis illúzió, nincs megváltás,

Újra hímzett szavakkal más a prédikátor, hiába vár.

A remény, mint óriás madár újra tovaszáll.

.

Csüggedés, majd ajtónyílik, valaki újra jön,

Magával hozza az új hitet, más reményt,

A világ forog, a körhinta meg nem áll,

Új fellépő, rajzolatos szavak, valaki prédikál,

Istent emleget, s megreped alatta a piedesztál.

.

2026. 05. 25.

Tiszakécske.

Remeg a világ

 

Remeg a világ

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mikor álarcok hullnak, szétesik minden,

légy türelmes, erősítsd meg lelkedet.

Találd meg magadban, mi énedet adja,

fejed emeld bátran, mindig magasabbra.

.

Ez nem a vég, csak felkavart az élet,

éjszaka semmire nincsenek válaszok.

Olykor remény nélkül ébredünk,

nem kapunk, nem találunk nyugalmat.

.

Mintha a világ a hátát mutatná felénk,

Fullasztó levegő, káoszos munka,

bizonytalan léptek, nyugtalan szív.

De ma felráz az élet, újjászületni hív.

.

Nem történt más, csak felkavart az élet,

majd elcsendesedik a vihar, leszáll a por.

Felragyog a Nap, a romokon virág nyílik.

Bár remeg a világ, össze mégsem omlik.

.

2026. 05. 19.

Tiszakécske.

Illúzió

 

Illúzió

Írta: Királdi-Kovács István

.

Lépteinket a szív vezérli,

hol közelítve, máskor távolodón.

Néha elfelejtjük elmondani mennyire,

hiányzik, nem tudunk élni Nélküle.

.

Jövőfelé sietünk, vagy múltba révedünk,

a mát, nem vesszük észre, vele nem törődünk.

Pedig a holnap oly törékeny.

Mégis várjuk a nagy találkozást.

.

Hullámvölgyeinkből kiutat keresve,

bocsánatot kérve futunk álmaink elől.

Istenhez fordulunk, gyógyítsa sebeinket,

mutassa meg az utat hazafelé.

.

Kérjük, engedjen felállni, elindulni újra.

Becsapjuk, hazudunk, ha nem támogat,

feladnánk, nem lépnénk az útra.

Hullámvölgyből sosem jutunk csúcsra.

.

2026. 05. 13.

Tiszakécske

A csend völgyében

 

A csend völgyében

Írta: Királdi-Kovács István

.

A tél nem ropogtat fákat, visszavonult,

Az idő, mint bakfislány oly szeszélyes,

Az égen millió csillag ragyog,

Fák sűrűjében ködpamacsok botladoznak.

.

A hajnal tűzfénnyel játszik,

Vörösen izzó sugarai,

Fénynyilakként hullanak a földre,

A nyírfák fehér törzsei közé.

.

Lombok magasában szél zizeg,

Titkokat suttognak a levelek,

Néhány őszről maradt rőtlevél,

Közöttük zörög, hintázik még fenn.

.

Hónuk alatt újrügyek duzzadnak,

Pattani készek, bőrükben alig férnek,

Változást susog a szél, a természet,

A csend völgyében új hajnal virrad.

.

2026. 05. 13.

Tiszakécske.

Fura világ

 

Fura világ

Írta: Királdi-Kovács István

.

Elvesztettem egy világot,

egyedül járom az utat.

Vándor lettem? Nem tudom,

hol kelek, hol hajtom le fejem.

.

Úttalan utakon, hegyen, völgyön járok,

sziklák ormáról nézem a világot.

Szél tépi hajam, ronggyá nyűtt kabátom,

hittem, innen megértem a világot.

.

Tisztább, frissebb, zöldebb minden,

fák, néma kövek között járok.

Léptem nehéz, szívem dübörög,

elfáradtam, pihenni tuskóra ülök.

.

Szirénhangot hallok, hamisan szól,

betarthatatlan ígéretet susog.

Tűnődöm milyen lesz a holnap,

Lesz nyugalma a vándornak?

.

Rátalál, arra, mit e csúf világban keres,

vagy útközben minden jó elvesztett?

Nem értem e fura világot.

Mért burjánzik, ha nincs vetve gyűlölet?

.

2026. 05. 11.

Tiszakécske.

 

Hivalkodás nélkül

 

acélszikrák 48.

.

Hivalkodás nélkül

Írta: Királdi-Kovács István

.

Az álomból lassú a hajnali ébredés,

Csend van, még gyenge a fény,

Ágymeleg a lélegzet közben kusza gondolatok.

.

A nap járja a maga útját, eltelik.

.

Esteledik, tompuló fény, hangok elhalkulnak,

Csendben kezdődött, a csendhez tér vissza,

A végén kellemes, bizsergő érzés mard:

.

A lét akkor is értékes, ha egyszerű, hivalkodás nélküli.

.

2026. 05. 06.

Tiszakécske.

Túl késő

 

Túl késő

Írta: Királdi-Kovács István

.

A távolból anyám hangja hívogat,

Szívem tele nehéz panaszokkal,

Gondolataim kuszák, nem válaszolok,

Nem vettem észre neki mennyire fáj.

.

Az én kedvemért élt, keményen dolgozott,

Hang nélkül hullt az izzadsága,

Egy szív mely soha nem kért, csak adott,

Ha volt válasz, az fájdalmat okozott,

.

Hangja elvész, nem hallatszik a csöndben,

Nélküle szűk e maradék világ,

Csupa árnyék, merő vágyakozás,

Nélküled semmi nem ugyanaz, minden más.

.

Hiába borulok le szorosan a lábaid elé,

Bocsánatért mert, engedetlen fiad voltam,

Bűnöm ma is kínoz, cipelem magamban,

Késő jött könnyeim, kevesek a bocsánatra.

.

Szavaidban nem volt harag, csak odaadás,

Jó volna visszamenni a napig, mikor hívtál,

Mikor nevemet szeretettel mondtad.

A könyörgés nem hozza vissza, mit elhanyagoltam.

.

A ház most csendes nincs kérő hang,

Lépteim is üresen konganak a falak között,

Bár tudnék őszinte megbánással imádkozni,

Úgy adni szeretetet, ahogy te adtál.

.

Anyám világíts meg, legyen tele fénnyel a szívem,

Ha eljön a nap, a megbékélés napja,

Mikor bűnös lelkem már nem lesz bánat rabja,

És nem kérek magamtól számon semmit.

.

Megbánás hiába jött, mikor elmentél,

Már nem volt, nem lett minden ugyanolyan,

Késő. Már minden ima, virág a síron túl késő,

Ami elmúlt, elmúlt soha nem tér vissza.

.

2026. 05. 03.

Tiszakécske.