Tél

 

Tél

Írta: Királdi-Kovács István

.

Sötét, szürke ködnyúlványok gomolygó tánca,

szél hátán lebegve járnak utcáról utcára.

Sárga, tört fényű lámpák között riszál,

láthatatlan felhőkből finom permet szitál.

.

Lámpatestek zizegése űzi el a csendet,

mintha ezernyi darázs tartana fenn vitaestet.

Levél nélkül, dideregve állnak az útmenti fák,

ráfagyott hósapka súlyát cipeli minden ág.

.

Bokrokon színes bogyók díszítik a fehér lepelt,

madaraknak így ad a természet hűtött eledelt.

Hajnalra a szél ellebbentette a táncolókat,

fölöttük a bársony égen csillagok ragyogtak.

.

Mire sápatag fényével a Nap felkúszott az égre,

hegyoldalra tódult a városlakók  apró népe.

Lett vidám zsivaj, kacagás, kezdődött a lazulás.

sílécen, szánkón, korcsolyán siklani tanulás.

.

A naplemente gyönyörű és hatalmas látvány,

ragyogó színesen gomolygó felhői, mint a márvány.

Pályaívet követő felhőezrek szín-árnyalatai jelezték,

Láng-, Szegfűpiros, ibolyaszín, mily tarka e jelenség.

.

Ránk tört az éjszaka, kavargó hóförgeteget fújva,

ég és föld közé épp leszakadó függönyt húzva.

Nehéz hópelyhek hangosan koccantak egymásra,

olyan képpen, mint nyári zápor zuhogása.

.

2026. 04. 30.

Tiszakécske.

Első fény

 

Első fény

Írta: Királdi-Kovács István

.

A természet nevében érkezik az első fény,

ébred a világ,  csendben kezdi a napot.

Csacsogva fut a folyó, locsogása lágy zene,

enyhe szél párapamacsokat ringat felette.

.

Tavaszi szellő könnyed játékossággal,

gúnyolódó szenvedéllyel fut végig a réten.

Éjjelre bezáródott szirmokat nyitogat nevetve,

madarak dalolnak hosszú futamokat eresztve.

.

Több szólamban köszöntik az ébredő világot,

az embert, erdőt, mezőt a sok tarka virágot.

Az első bíborcsíkot az alig megrepedt zeniten,

a fényt, mely az éj köpenyét szétnyitja szelíden.

.

Finoman leoltja az ezüst csillagdíszeket az égen,

visszakapcsolja alkonyatkor, ez a dolga régen.

Az első fény égi útját ráérősen, aranyszínben rója,

világosságát, melegét, éltető erejét önzetlenül szórja.

.

Ha elfárad, nyugodni tér, másik oldalára fordul,

fény nélkül nem hagy, a csillagdísz újra kigyúl.

Talán a Hold tompább, kerek képe is felragyog,

korán kel, jelezi, az éjszaka első fénye én vagyok.

.

2026. 04. 29.

Tiszakécske.

Ami adatik

 

Ami adatik

Írta: Királdi-Kovács István

.

A reggeli természet fénye lágyan ül szívemen,

szépsége úgy suhan el, észre alig veszem.

Lassan lélegzem, illatát mélyre szívom,

figyelmesen hallgatom neszei susogását.

.

Türelem, csendes béke az élet szépsége,

gyengéden megpihen tegnapi háborgó lelkem.

Az új nappal, mintha minden újrakezdődne,

Megtaláltam a békét önmagammal.

.

Ma játszom, letépek egy pitypangot,

lehunyom szemem, miközben kívánok,

Szertefújom hófehér pihéit, vigye a szél,

mosolygok gyermetegségemen. Jólesett.

.

Nem gondolok távoli, jövendő napokra,

pillanatoknak élek, már nem sietek sehova.

Míg velem vagy, átjárnak gondolataim,

hálás vagyok a fényért mi tőled jön felém.

.

Része lettél békémnek, felemelő pillanat,

értéke, súlya van, el soha nem illanhat.

Már nem sietek sehová, csendben élvezem,

amit kapok, ami még adatik nekem.

.

2026. 04. 23.

Tiszakécske.

Kicsi rikkancs

 

Kicsi rikkancs

Írta Királdi-Kovács István

.

Akkor kelt, mikor még a hajnal is félt rést nyitni az éj fekete köpenyén,

Fennhangon szórta szét a híreit, átadta a szélnek, vigye világgá.

A szél felkapta vitte-vitte magasra, messzire, s boldog volt az ő kis szíve.

Ahogy a Nap egyre feljebb lépet, ő annál boldogabban látta el a népet,

Új, friss híreket hozott a Tavaszról, arról, mely virág nyílik éppen, s ontja illatát.

Lomb között készen áll, egy puhafészek, otthona legyen egy új nemzedéknek.

E korai monológ nincs kőbe vésve, nincs kinyomtatva, mégis érti, aki hallja.

Ő nem a betonflaszter hírhozója, tőle másképpen szól a rigmus, a nóta.

Szalagcímeket, címsorokat kiabálni, tolongani nem akar emberek között,

Tollas kicsi rikkancsom röppen ágról-ágra, viszi híreit a kerek nagyvilágba.

Ő egy apró madárka, orgonabokorban kezd, majd fölszáll a fenyő csúcsára.

Trillája túlharsogja a békétlenséget, egyformán szól a Föld minden emberéhez.

.

2026. 04. 22.

Tiszakécske.

Nincs múzsám

 

Nincs múzsám

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nincs múzsám, se szeretőm,

fülembe szirén dalol remegőn.

Hangja lágyan selymes, csábító,

van szív mely egyszer volt eladó.

.

Néha kalandra indul a gondolat,

bicsaklik, ha sok szabadságot kap.

Olykor a szív is nagyobbat dobban,

a józanodásba majd, bele rokkan.

.

Jólesően dédelgető édes mámor,

mellé lőtt, majd jót nevetett Ámor.

Nincs múzsám, nem is volt szeretőm,

veszekedett szív és ész a két vezetőm.

.

Becsapták egymást, galádul viselkedtek,

s kinek kell tűrni, hogy ők összevesztek?

Szenvednek, fáj mindkettőnek valami,

megint nekem kell bajukat megoldani.

.

Nagyot sétálni erdőn, mezőn, vizek partján,

természetet csodálni ön képén, saját hangján.

Tavasz ezernyi színétől, illatától, elbódulva,

Ámor nyíltól, szirénhangból kigyógyulva.

.

2026. 04. 21.

Tiszakécske.

Még nem nőttünk föl...

 

Még nem nőtünk föl...

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még nem nőtünk föl, csak kamaszodunk,

Még nem kóstoltunk az ízét, de panaszkodunk,

Panaszkodunk, mert hibás az alapanyag,

Elül talán férges, rátapadtak különféle sarak.

.

Ezt az árut kínálta sok, harsány eladó,

Mily édes, fényes, ízletes, bedőlt a vásárló,

Ennyi ember nem tévedhet, szól a fáma,

Türelemre intek, nem lesz étel hamarjába.

.

Kell itt még hímezni-hámozni, válogatni,

A felhasználttól talán többet kell kidobni,

Végül több komposzt lehet, mint a teríték,

Mi, hogy főjön, vitáznak, hogy kiderítsék.

.

A konyha levegője illatokat alig hoz magával,

Néhányan máris elégedetlenek az étel szagával,

Savát-borsát nem tudjuk, de panaszkodunk,

Mint gyermekek, zúgolódva kamaszodunk.

.

Ki árut külön standról más eladótól vett,

Nem ülhet asztalhoz, nem is elégedett,

Desszertet kínált, meggyet a torta habjára,

Savanyúnak találtatott, nem is vált hasznára.

.

Mint, csitri és suhanc, ki szülőkkel szembeszáll,

Nem tartja vissza tekintély, sem rendszabály.

Néha ostobán fejjel a falnak rohanunk,

Még nem nőtünk föl, csak kamaszodunk.

.

2026. 04. 17.

Tiszakécske.

Nehéz lélegzetek között

 

Nehéz lélegzetek között

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hallgat a törékeny szív, elutasít,

Nem bírja a leírhatatlant, a kínt,

Kimondatlan éjszakai vágyak,

Fájdalom nehéz lélegzetek között.

.

Név, melyről nem beszélek,

A szívemnek szent személyiség,

Égen és földön mindent jelent,

Nem kért semmit, csak szeressem.

.

Már nincs kérdése, nem vár választ,

Nélküle más az élet, hiányt érzek,

Mély, sötét a világ, szív tele sebekkel,

Késő, visszafordulni már nem lehet.

.

Az éjjel, a mélységek csendje szól,

Lassan múlik, már pirkad valahol,

Új nap, esélyt ad a reménynek,

Lesznek találkozások, új, más élet.

.

A szív seb lassan, talán sosem gyógyul,

Olykor felbukkanó emlékbe belesajdul,

A lélegzet elnehezül, majd sóhaj szakad,

Van, amiből egy kicsi mindig bent marad.

.

2026. 04. 14.

Tiszakécske.