Ma nem lehet vége

 

Ma nem lehet vége

Királdi-Kovács István

.

Lépteink nyugodtak, pedig belül dúl a harc,

Szelíd mosolyunk fájó sebeket rejt,

Szívünk titkok súlyától nehézkesen dobban,

Sötétségbe zuhanva csendben keressük a fényt.

.

Lelkünkben útelágazás nehéz döntés előtt állunk,

A vágy ismeretlen sötétség mélye felé húz,

A mindenen túl lehetőség fénye gyúl,

Önismeret nélkül tisztának érzed magad, nehéz a választás.

.

Vannak ajtók, sírunk előtte, de nem nyílnak meg,

Vannak utak, min nem akarunk járni,

Pedig talán azok lennének hasznunkra,

Megmentenék zaklatott lelkünket.

.

A szavak nem tükröznek szándékot, elszállnak a széllel,

Mának élve, csak arcokat látunk,

Az arc hazudik, elrejti a sebeket,

A szívnek holnap is kell, ma nem lehet vége.

.

De a szemek árulókká lesznek,

Feltárják, mit rejt a keblek mélye,

Keressük a jó oldalt magunkban,

Induljunk, menjünk a fényfelé.

.

2026. 11. 10.

Tiszakécske.

Tanits meg szeretni

 

Taníts meg szeretni

Írta: Királdi-Kovács István

.

Irány nélkül szédelgek, valamit keresek,

mindenütt ürességre lelek.

Mellkasom fáj, üresen döng a szívem,

Távolban hegedű sír, bele kapaszkodom.

.

Gyűlnek a hibák, sokasodnak a sebek,

hol nyugodna meg a szív, hová legyek.

Szemem tele porral, homályba vész minden,

tisztán látásom régóta nincsen.

.

Bűneimmel ide jövök, előtted állni,

tudom nem vagyok méltó hozzád.

Már nem bírom, Nélküled,

felemészt a tűz mi bennem ég.

.

Könnyeidért megbocsátást kérek.

A gyermeki viselkedést, gyengeséget,

ne büntesd, haraggal, gyűlölettel,

messzire mentem, félek elveszítettelek.

.

Most keresem az utat, visszatérnék,

sok a világ, tévelygek, mutass irányt.

Haza mennék, magamhoz, hozzád,

kopogok nyiss ajtót, engedj be, kérlek.

.

Ne hagyj egyedül, fogadj el újra,

melletted maradnék, ne taszíts el,

ne engedj eltévelyedni, tékozolni az életet.

Taníts meg hinni, szeretni!

.

2026. 11. 01.

Tiszakécske.

Árva szív

 

Árva szív

Írta: Királdi-Kovács István

.

Itt egy árva szív, mely érted égett,

de te rátettél egy furcsa féket.

Végleg összetörtek az álmok,

azóta a létben egyedül kószálok.

.

Mondd, mi juthat egy törött szívnek,

mit remélhet egy árva lélek.

ha az ég is álmos színekkel tölti meg?

A parázs hamvad, de az álmokat őrzöm.

.

Néha átfut egy gondolat, semmibe hull,

a csend nem kap szót, fáj az üresség, a múlt.

Gondolat, mint eldobott kő, mely nem ér célt,

nem kacsázik a vízen, lebeg, mint üres tökhéj.

.

Reggelig tart a bárányok számbavétele,

másfelé kószál az álom, mit kezdjek vele?

Lantom eltűnt, régóta nem keresem,

minek az, ha nincs miért pengetnem.

.

2026. 10. 19.

Tiszakécske.

Fertályóra

 

Fertályóra

Írta: Királdi-Kovács István

.

Színes ábrándok között önmagamat adom,

mint szabad madár, ülök saját vállamon,

csak fertályóra csendet, nyugalmat kérek,

megbékélni magammal, a világgal, utána visszatérek,

.

Napi fertályóra talán ennyi elég, egyensúlyba jön a lélek,

utána jöhet bármi, semmitől sem félek,

másként jár a Nap, szebben ragyog a Hold, a csillagok,

Ha, mint a madár, egy kicsit én is szárnyalok.

.

Keveset ad a taposómalmok mindennapi nyűge,

mire a nagy rohanás, vajh, kinek, minek a bűne?

Fertályóra önidő valahol egy kicsiny zug,

embert nem nyomaszt semmi, lélegzethez jut.

.

2026. 10. 15.

Tiszakécske.

Ecset nélül festve

 

Ecset nélkül festve

Írta: Királdi-Kovács István

.

A kék égen vándorfelhők cirkálnak,

mint bodorszőrű, legelésző juhnyájak.

A dombon szelídült napsugár sétál,

aszalja, mit meghagyott a szép nyár.

.

Élő tájkép, ecset nélkül pompásra festve,

még szebb, mikor rávetül a naplemente.

Aranyban óarany, barna és vörös folt,

szemünk előtt, mint délibáb táncolt.

.

Hull, csak hull a sok színes levél,

megfáradt a természet, pihenni tér.

Az egykori lomb pillangóként kavarog,

földre szórva, mint kidobott kacatok.

.

E kacattakaró, óv, véd, táplál, magát adja,

míg az öröklét teljesen elragadja.

Örökzöld nem hull, levele fán, bokron marad,

tarrá vált barnaságban kis üdefoltot ad.

.

2026. 10. 11.

Tiszakécske.

Parti mulatság

 

Parti mulatság

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nádbugák között halkan sétál a szél,

nem tépi, cirógatja, halkan zenél,

épp csak suttog valamit, talán szerelmet,

egymást átölelve, hajladozva lassú táncra kelnek.

.

A fák, hatalmas urak,

irigykedve nézik, a nádas hogyan mulat,

Derekuk merev, nem hajlik a csendes szóra,

pedig a tánchoz igen nagy kedve volna.

.

A rakoncátlan levelek zizegni-mozogni kezdenek,

száraikon szépen forogva keringőt lejtenek,

a lendület, ágakat mozdít hajladozó táncra,  

így kerültek ők is e gyönyörű bálba.

.

A tó fodros ruhát öltött,

a rakoncátlan fodraival sok időt töltött,

futottak a színen riszálva magukat,

bemutatták sajátosan ringó táncukat.

.

Kicsit pletykálkodtak a partszegéllyel,

szóba álltak fűvel-fával, igaz szenvedéllyel,

ma, nem loccsant széjjel, ki kőnek ütközött,

így mulatták az időt, vidáman egymás között.

.

2026. 10. 09.

Tiszakécske.

 

Frissüljön, pezsegjen

 

Frissüljön, pezsegjen…

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kószaszél lebben, végig fut a városon,

összekoccannak az árkádsor díszei,

apró csengettyűkként suttognak az éjszakában,

megtörve a sápadtlámpák között feszülő csendet.

.

Hideg az éj, pedig Tavaszt dalolnak a szelek,

virágot bontanak a fák, a rétek, megdobbannak a szívek,

láz önti el a testet, lelket,  buzogva forr a vér,

Ámor megannyi aprónyila célba ér.

.

Már nem a csend feszül, az élet mámora lüktet,

ezernyi szólamon száll a dal, illatok kavarognak a széllel,

mind-mind a kikeletről, a szerelemről szól,

épülnek bölcsők, fészkek, kizöldül a természet.

.

A Nap korábban ébred, izzó sugarait küldi az égre,

tűnjön el az éjszaka zord, rideg szürkesége.

Ünnepelni jött, az újat, a szépet, fényt adni,

frissüljön, pezsegjen, akarjon, tudjon élni az élet.

.

2026. 10. 07.

Tiszakécske.