Árva szív

 

Árva szív

Írta: Királdi-Kovács István

.

Itt egy árva szív, mely érted égett,

de te rátettél egy furcsa féket.

Végleg összetörtek az álmok,

azóta a létben egyedül kószálok.

.

Mondd, mi juthat egy törött szívnek,

mit remélhet egy árva lélek.

ha az ég is álmos színekkel tölti meg?

A parázs hamvad, de az álmokat őrzöm.

.

Néha átfut egy gondolat, semmibe hull,

a csend nem kap szót, fáj az üresség, a múlt.

Gondolat, mint eldobott kő, mely nem ér célt,

nem kacsázik a vízen, lebeg, mint üres tökhéj.

.

Reggelig tart a bárányok számbavétele,

másfelé kószál az álom, mit kezdjek vele?

Lantom eltűnt, régóta nem keresem,

minek az, ha nincs miért pengetnem.

.

2026. 10. 19.

Tiszakécske.

Fertályóra

 

Fertályóra

Írta: Királdi-Kovács István

.

Színes ábrándok között önmagamat adom,

mint szabad madár, ülök saját vállamon,

csak fertályóra csendet, nyugalmat kérek,

megbékélni magammal, a világgal, utána visszatérek,

.

Napi fertályóra talán ennyi elég, egyensúlyba jön a lélek,

utána jöhet bármi, semmitől sem félek,

másként jár a Nap, szebben ragyog a Hold, a csillagok,

Ha, mint a madár, egy kicsit én is szárnyalok.

.

Keveset ad a taposómalmok mindennapi nyűge,

mire a nagy rohanás, vajh, kinek, minek a bűne?

Fertályóra önidő valahol egy kicsiny zug,

embert nem nyomaszt semmi, lélegzethez jut.

.

2026. 10. 15.

Tiszakécske.

Ecset nélül festve

 

Ecset nélkül festve

Írta: Királdi-Kovács István

.

A kék égen vándorfelhők cirkálnak,

mint bodorszőrű, legelésző juhnyájak.

A dombon szelídült napsugár sétál,

aszalja, mit meghagyott a szép nyár.

.

Élő tájkép, ecset nélkül pompásra festve,

még szebb, mikor rávetül a naplemente.

Aranyban óarany, barna és vörös folt,

szemünk előtt, mint délibáb táncolt.

.

Hull, csak hull a sok színes levél,

megfáradt a természet, pihenni tér.

Az egykori lomb pillangóként kavarog,

földre szórva, mint kidobott kacatok.

.

E kacattakaró, óv, véd, táplál, magát adja,

míg az öröklét teljesen elragadja.

Örökzöld nem hull, levele fán, bokron marad,

tarrá vált barnaságban kis üdefoltot ad.

.

2026. 10. 11.

Tiszakécske.

Parti mulatság

 

Parti mulatság

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nádbugák között halkan sétál a szél,

nem tépi, cirógatja, halkan zenél,

épp csak suttog valamit, talán szerelmet,

egymást átölelve, hajladozva lassú táncra kelnek.

.

A fák, hatalmas urak,

irigykedve nézik, a nádas hogyan mulat,

Derekuk merev, nem hajlik a csendes szóra,

pedig a tánchoz igen nagy kedve volna.

.

A rakoncátlan levelek zizegni-mozogni kezdenek,

száraikon szépen forogva keringőt lejtenek,

a lendület, ágakat mozdít hajladozó táncra,  

így kerültek ők is e gyönyörű bálba.

.

A tó fodros ruhát öltött,

a rakoncátlan fodraival sok időt töltött,

futottak a színen riszálva magukat,

bemutatták sajátosan ringó táncukat.

.

Kicsit pletykálkodtak a partszegéllyel,

szóba álltak fűvel-fával, igaz szenvedéllyel,

ma, nem loccsant széjjel, ki kőnek ütközött,

így mulatták az időt, vidáman egymás között.

.

2026. 10. 09.

Tiszakécske.

 

Frissüljön, pezsegjen

 

Frissüljön, pezsegjen…

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kószaszél lebben, végig fut a városon,

összekoccannak az árkádsor díszei,

apró csengettyűkként suttognak az éjszakában,

megtörve a sápadtlámpák között feszülő csendet.

.

Hideg az éj, pedig Tavaszt dalolnak a szelek,

virágot bontanak a fák, a rétek, megdobbannak a szívek,

láz önti el a testet, lelket,  buzogva forr a vér,

Ámor megannyi aprónyila célba ér.

.

Már nem a csend feszül, az élet mámora lüktet,

ezernyi szólamon száll a dal, illatok kavarognak a széllel,

mind-mind a kikeletről, a szerelemről szól,

épülnek bölcsők, fészkek, kizöldül a természet.

.

A Nap korábban ébred, izzó sugarait küldi az égre,

tűnjön el az éjszaka zord, rideg szürkesége.

Ünnepelni jött, az újat, a szépet, fényt adni,

frissüljön, pezsegjen, akarjon, tudjon élni az élet.

.

2026. 10. 07.

Tiszakécske.

Bíborhajnalok magánya

 

Bíborhajnalok magánya

Írta: Királdi-Kovács István

.

Fázós, bíborhajnalok magányában,

gondolataim szertelen szekere,

tétován utat keresve bóklász a semmiben,

tévútra visznek a fáradt gondolatok.

.

A világhoz, oly kicsinek tűnik minden,

csak zuhanunk, bezárt ajtókat döngetünk,

oktalanul gyűlöljük, mit nem értünk,

nem ismerünk magunkra, eltávolodunk tőlünk.

.

Mérgezett a szív, ködfátyol fedi el az elmét,

sötétség fojtogat, belső harcok dúlnak,

szirénhangon csalogat a sötétség, az ismeretlen,

mégis, töretlenül keressük a fényt.

.

Vannak ajtók, mik nem nyílnak meg,

szelídhangok elvesznek a ködben,

a hiányosságok fájdalmat okoznak.

Fázós csend van a bíbor hajnalok magányában.

.

2026. 10. 03.

Tiszakécske.

Őszi ön idő

 

Őszi ön idő

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kósza szél lebben, elúszik az éji köd,

Visszamaradt harmat cseppek, mint számtalan üveggyöngy,

Milliónyi színárnyalatra bontva veri vissza,

Az álmosan ébredő Nap sápadt sugarait.

.

A Nyár magáról minden zöldet levetett,

Sárga-vörös-barna levelek tarka függönye mögé veszett,

A langyos szellő néhány könnyű habos felhőt kerget az égen,

Kinyitja még néhány kései virágszirmait a réten.

.

A pajkos sugarak játszanak rezgő levelek között,

Ahogy moll és dúr fut a billentyűk halk zaja mögött,

Mily harmónia, magasztos érzés látva hallani,

Hallva látni a természet melódiáját.

.

Hallani a szellő, hogy susog erdőn, mezőn, vízparti nád között,

Látni, ahogy természet Istennő éppen tarkába öltözött,

Érezni a Nap igazán simogató, gyógyító melegét,

Andalogni céltalan, de fogva az idő, s önmagunk kezét.

.

2026. 09. 28.

Tiszakécske.