Ami adatik

 

Ami adatik

Írta: Királdi-Kovács István

.

A reggeli természet fénye lágyan ül szívemen,

szépsége úgy suhan el, észre alig veszem.

Lassan lélegzem, illatát mélyre szívom,

figyelmesen hallgatom neszei susogását.

.

Türelem, csendes béke az élet szépsége,

gyengéden megpihen tegnapi háborgó lelkem.

Az új nappal, mintha minden újrakezdődne,

Megtaláltam a békét önmagammal.

.

Ma játszom, letépek egy pitypangot,

lehunyom szemem, miközben kívánok,

Szertefújom hófehér pihéit, vigye a szél,

mosolygok gyermetegségemen. Jólesett.

.

Nem gondolok távoli, jövendő napokra,

pillanatoknak élek, már nem sietek sehova.

Míg velem vagy, átjárnak gondolataim,

hálás vagyok a fényért mi tőled jön felém.

.

Része lettél békémnek, felemelő pillanat,

értéke, súlya van, el soha nem illanhat.

Már nem sietek sehová, csendben élvezem,

amit kapok, ami még adatik nekem.

.

2026. 04. 23.

Tiszakécske.

Kicsi rikkancs

 

Kicsi rikkancs

Írta Királdi-Kovács István

.

Akkor kelt, mikor még a hajnal is félt rést nyitni az éj fekete köpenyén,

Fennhangon szórta szét a híreit, átadta a szélnek, vigye világgá.

A szél felkapta vitte-vitte magasra, messzire, s boldog volt az ő kis szíve.

Ahogy a Nap egyre feljebb lépet, ő annál boldogabban látta el a népet,

Új, friss híreket hozott a Tavaszról, arról, mely virág nyílik éppen, s ontja illatát.

Lomb között készen áll, egy puhafészek, otthona legyen egy új nemzedéknek.

E korai monológ nincs kőbe vésve, nincs kinyomtatva, mégis érti, aki hallja.

Ő nem a betonflaszter hírhozója, tőle másképpen szól a rigmus, a nóta.

Szalagcímeket, címsorokat kiabálni, tolongani nem akar emberek között,

Tollas kicsi rikkancsom röppen ágról-ágra, viszi híreit a kerek nagyvilágba.

Ő egy apró madárka, orgonabokorban kezd, majd fölszáll a fenyő csúcsára.

Trillája túlharsogja a békétlenséget, egyformán szól a Föld minden emberéhez.

.

2026. 04. 22.

Tiszakécske.

Nincs múzsám

 

Nincs múzsám

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nincs múzsám, se szeretőm,

fülembe szirén dalol remegőn.

Hangja lágyan selymes, csábító,

van szív mely egyszer volt eladó.

.

Néha kalandra indul a gondolat,

bicsaklik, ha sok szabadságot kap.

Olykor a szív is nagyobbat dobban,

a józanodásba majd, bele rokkan.

.

Jólesően dédelgető édes mámor,

mellé lőtt, majd jót nevetett Ámor.

Nincs múzsám, nem is volt szeretőm,

veszekedett szív és ész a két vezetőm.

.

Becsapták egymást, galádul viselkedtek,

s kinek kell tűrni, hogy ők összevesztek?

Szenvednek, fáj mindkettőnek valami,

megint nekem kell bajukat megoldani.

.

Nagyot sétálni erdőn, mezőn, vizek partján,

természetet csodálni ön képén, saját hangján.

Tavasz ezernyi színétől, illatától, elbódulva,

Ámor nyíltól, szirénhangból kigyógyulva.

.

2026. 04. 21.

Tiszakécske.

Még nem nőttünk föl...

 

Még nem nőtünk föl...

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még nem nőtünk föl, csak kamaszodunk,

Még nem kóstoltunk az ízét, de panaszkodunk,

Panaszkodunk, mert hibás az alapanyag,

Elül talán férges, rátapadtak különféle sarak.

.

Ezt az árut kínálta sok, harsány eladó,

Mily édes, fényes, ízletes, bedőlt a vásárló,

Ennyi ember nem tévedhet, szól a fáma,

Türelemre intek, nem lesz étel hamarjába.

.

Kell itt még hímezni-hámozni, válogatni,

A felhasználttól talán többet kell kidobni,

Végül több komposzt lehet, mint a teríték,

Mi, hogy főjön, vitáznak, hogy kiderítsék.

.

A konyha levegője illatokat alig hoz magával,

Néhányan máris elégedetlenek az étel szagával,

Savát-borsát nem tudjuk, de panaszkodunk,

Mint gyermekek, zúgolódva kamaszodunk.

.

Ki árut külön standról más eladótól vett,

Nem ülhet asztalhoz, nem is elégedett,

Desszertet kínált, meggyet a torta habjára,

Savanyúnak találtatott, nem is vált hasznára.

.

Mint, csitri és suhanc, ki szülőkkel szembeszáll,

Nem tartja vissza tekintély, sem rendszabály.

Néha ostobán fejjel a falnak rohanunk,

Még nem nőtünk föl, csak kamaszodunk.

.

2026. 04. 17.

Tiszakécske.

Nehéz lélegzetek között

 

Nehéz lélegzetek között

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hallgat a törékeny szív, elutasít,

Nem bírja a leírhatatlant, a kínt,

Kimondatlan éjszakai vágyak,

Fájdalom nehéz lélegzetek között.

.

Név, melyről nem beszélek,

A szívemnek szent személyiség,

Égen és földön mindent jelent,

Nem kért semmit, csak szeressem.

.

Már nincs kérdése, nem vár választ,

Nélküle más az élet, hiányt érzek,

Mély, sötét a világ, szív tele sebekkel,

Késő, visszafordulni már nem lehet.

.

Az éjjel, a mélységek csendje szól,

Lassan múlik, már pirkad valahol,

Új nap, esélyt ad a reménynek,

Lesznek találkozások, új, más élet.

.

A szív seb lassan, talán sosem gyógyul,

Olykor felbukkanó emlékbe belesajdul,

A lélegzet elnehezül, majd sóhaj szakad,

Van, amiből egy kicsi mindig bent marad.

.

2026. 04. 14.

Tiszakécske.

 

Felebaráti beszélgetés

 

Felebaráti beszélgetés

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vannak, kik árnyékban járnak,

Tudják, türelmesnek kell lenni.

Nem megölni annak a lelkét, ki nem bűnös,

Nem falat építeni ott, hol bontani kell.

.

Kinyújtott kezek egymást nem érik el,

Egy a cél, csak, más úton indultak el.

Láthatatlant, megfoghatatlant keresnek,

Így a sötétség hullámaiba belevesznek.

.

Az ellenfél is Isten gyermeke, nem irtani kell,

Az úr asztalánál mindenkinek van hely,

Szállj vitába, küzdj, érvelj, győzd meg,

Lelkekben ne maradjon gyógyíthatatlan seb.

.

A csónak úgy halad, ha mindenki evezőt ragad.

Két szárnnyal boldogabban repülnek a madarak,

A hangzavart mindig túlszárnyalja a halk szó,

És mélységet ad a tartalomnak.

.

Célra vezetőbb egy felebaráti beszélgetés,

Mint a legközelebbi felmenő emlegetés,

Történjen bármi, az élet tovább halad,

Nekünk az a jó, ha mindenki ember marad.

.

2026. 04. 06.

Tiszakécske.

A föld újra virágba borul

 

A föld újra virágba borul

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hol magasodnak Kárpátok bércei,

Zúg a szél, kövek között folyó szalad,

Huculok élnek ott, ahol éltek őseik.

Folyó-parton hucul lány dala száll,

Hozzá a víz zúgva muzsikál.

.

Fodrai messzire viszik a lány dalát,

Frissítve lelkét, elűzve búját-baját,

Arcára varázsolja legszebb mosolyát.

Minden háború után visszatérnek a madarak,

A föld újra virágba borul, -szól a dal.

.

Nem beszélünk semmi fontosról, csak az életről.

Mert ma rettegés az élet, repülő zúg, ágyú dörren,

Romba dőlt házak fojtogató füstje, pora száll,

Bomba szántja a véráztatta földet,

Romok alatt bujkál a kegyetlen halál.

.

A Kárpátok bércein zúg a szél, oldalán folyó szalad.

Amint halvány hajnalcsíkok feszegetik az eget,

Félelmek között úgy reménykednek az emberek,

Egy nap minden véget ér, elhallgatnak a fegyverek,

Tenyérré lesz az ököl, a Nap is szebben tündököl.

.

Ajtónk legyen nyitva, történjen meg a találkozás.

Szó nélkül szorosan ölelni, emelni poharat,

Nem koccanni, jelezni, itt vagyunk egymásnak.

Fáradt emberek hálával érintik a földet,

A szem eget kutat, imát mormol minden ajak.

.

Minden háború után visszatérnek a madarak,

A föld újra virágba borúl.

.

2026. 04. 04.

Tiszakécske.