Fertályóra

 

Fertályóra

Írta: Királdi-Kovács István

.

Színes ábrándok között önmagamat adom,

mint szabad madár, ülök saját vállamon,

csak fertályóra csendet, nyugalmat kérek,

megbékélni magammal, a világgal, utána visszatérek,

.

Napi fertályóra talán ennyi elég, egyensúlyba jön a lélek,

utána jöhet bármi, semmitől sem félek,

másként jár a Nap, szebben ragyog a Hold, a csillagok,

Ha, mint a madár, egy kicsit én is szárnyalok.

.

Keveset ad a taposómalmok mindennapi nyűge,

mire a nagy rohanás, vajh, kinek, minek a bűne?

Fertályóra önidő valahol egy kicsiny zug,

embert nem nyomaszt semmi, lélegzethez jut.

.

2026. 10. 15.

Tiszakécske.

Ecset nélül festve

 

Ecset nélkül festve

Írta: Királdi-Kovács István

.

A kék égen vándorfelhők cirkálnak,

mint bodorszőrű, legelésző juhnyájak.

A dombon szelídült napsugár sétál,

aszalja, mit meghagyott a szép nyár.

.

Élő tájkép, ecset nélkül pompásra festve,

még szebb, mikor rávetül a naplemente.

Aranyban óarany, barna és vörös folt,

szemünk előtt, mint délibáb táncolt.

.

Hull, csak hull a sok színes levél,

megfáradt a természet, pihenni tér.

Az egykori lomb pillangóként kavarog,

földre szórva, mint kidobott kacatok.

.

E kacattakaró, óv, véd, táplál, magát adja,

míg az öröklét teljesen elragadja.

Örökzöld nem hull, levele fán, bokron marad,

tarrá vált barnaságban kis üdefoltot ad.

.

2026. 10. 11.

Tiszakécske.

Parti mulatság

 

Parti mulatság

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nádbugák között halkan sétál a szél,

nem tépi, cirógatja, halkan zenél,

épp csak suttog valamit, talán szerelmet,

egymást átölelve, hajladozva lassú táncra kelnek.

.

A fák, hatalmas urak,

irigykedve nézik, a nádas hogyan mulat,

Derekuk merev, nem hajlik a csendes szóra,

pedig a tánchoz igen nagy kedve volna.

.

A rakoncátlan levelek zizegni-mozogni kezdenek,

száraikon szépen forogva keringőt lejtenek,

a lendület, ágakat mozdít hajladozó táncra,  

így kerültek ők is e gyönyörű bálba.

.

A tó fodros ruhát öltött,

a rakoncátlan fodraival sok időt töltött,

futottak a színen riszálva magukat,

bemutatták sajátosan ringó táncukat.

.

Kicsit pletykálkodtak a partszegéllyel,

szóba álltak fűvel-fával, igaz szenvedéllyel,

ma, nem loccsant széjjel, ki kőnek ütközött,

így mulatták az időt, vidáman egymás között.

.

2026. 10. 09.

Tiszakécske.

 

Frissüljön, pezsegjen

 

Frissüljön, pezsegjen…

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kószaszél lebben, végig fut a városon,

összekoccannak az árkádsor díszei,

apró csengettyűkként suttognak az éjszakában,

megtörve a sápadtlámpák között feszülő csendet.

.

Hideg az éj, pedig Tavaszt dalolnak a szelek,

virágot bontanak a fák, a rétek, megdobbannak a szívek,

láz önti el a testet, lelket,  buzogva forr a vér,

Ámor megannyi aprónyila célba ér.

.

Már nem a csend feszül, az élet mámora lüktet,

ezernyi szólamon száll a dal, illatok kavarognak a széllel,

mind-mind a kikeletről, a szerelemről szól,

épülnek bölcsők, fészkek, kizöldül a természet.

.

A Nap korábban ébred, izzó sugarait küldi az égre,

tűnjön el az éjszaka zord, rideg szürkesége.

Ünnepelni jött, az újat, a szépet, fényt adni,

frissüljön, pezsegjen, akarjon, tudjon élni az élet.

.

2026. 10. 07.

Tiszakécske.

Bíborhajnalok magánya

 

Bíborhajnalok magánya

Írta: Királdi-Kovács István

.

Fázós, bíborhajnalok magányában,

gondolataim szertelen szekere,

tétován utat keresve bóklász a semmiben,

tévútra visznek a fáradt gondolatok.

.

A világhoz, oly kicsinek tűnik minden,

csak zuhanunk, bezárt ajtókat döngetünk,

oktalanul gyűlöljük, mit nem értünk,

nem ismerünk magunkra, eltávolodunk tőlünk.

.

Mérgezett a szív, ködfátyol fedi el az elmét,

sötétség fojtogat, belső harcok dúlnak,

szirénhangon csalogat a sötétség, az ismeretlen,

mégis, töretlenül keressük a fényt.

.

Vannak ajtók, mik nem nyílnak meg,

szelídhangok elvesznek a ködben,

a hiányosságok fájdalmat okoznak.

Fázós csend van a bíbor hajnalok magányában.

.

2026. 10. 03.

Tiszakécske.

Őszi ön idő

 

Őszi ön idő

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kósza szél lebben, elúszik az éji köd,

Visszamaradt harmat cseppek, mint számtalan üveggyöngy,

Milliónyi színárnyalatra bontva veri vissza,

Az álmosan ébredő Nap sápadt sugarait.

.

A Nyár magáról minden zöldet levetett,

Sárga-vörös-barna levelek tarka függönye mögé veszett,

A langyos szellő néhány könnyű habos felhőt kerget az égen,

Kinyitja még néhány kései virágszirmait a réten.

.

A pajkos sugarak játszanak rezgő levelek között,

Ahogy moll és dúr fut a billentyűk halk zaja mögött,

Mily harmónia, magasztos érzés látva hallani,

Hallva látni a természet melódiáját.

.

Hallani a szellő, hogy susog erdőn, mezőn, vízparti nád között,

Látni, ahogy természet Istennő éppen tarkába öltözött,

Érezni a Nap igazán simogató, gyógyító melegét,

Andalogni céltalan, de fogva az idő, s önmagunk kezét.

.

2026. 09. 28.

Tiszakécske.

Túlélhető

 

Túlélhető

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hang nélkül hasad ketté a szív,

Hazugság maszkjába bújt minden,

Elrejtett valóság, félremagyarázat, csalódás,

De a szív olvas a sorok között, számon tart.

.

A bűn tüzét a szándék gyújtja meg,

Bizalom nincs tovább, megsemmisült,

A mennyekbe vitel ígérete pokollá válik belül.

Hívásod hazug, érzem, lelked menekül.

.

Üres volt a szíved, de a világot ígérted,

Hazug volt a szó, mellyel a költőt idézted,

Saját szavad nem volt loptad azt is,

Becsaptál minden ajtót, becsaptad magad is.

.

Áruló szív, a bűn tüzét is a szándék gyújtja meg,

Körötte felperzsel mindent a felszított gyűlölet,

Nem tudom, kivagy, szavad megkérdőjelezhető,

Nincs bocsánat! Minden fájdalom túlélhető.

.

2026. 09. 13.

Tiszakécske.

Indián nyár

 

Indián nyár

Írta: Királdi-Kovács István

.

A Nap, izzó diadém koszorújának tüskéi,

Égő nyilakként törnek a hajnali égre.

Lángnyelvei csalókán idézik a nyarat,

De már benne rejlik az összes színárnyalat.

.

Itt-ott már vedli tarkára foltosodott ruháit,

Kincsei terhét pincének, kamrának adja.

Csendben hulló levél helyén rügy alszik,

A Tavasz, az új élet megfogant magja.

.

Virágok hulló szirmai nem a gyászt ülnek,

A jövő virágát óvni, paplanná terülnek.

A sok levél lombként más világot rejtett,

Avarként a lenti világnak ad védelmet.

.

Ősz van, aranyló ősz, szőlő izzad prés alatt,

Polcok hada befőttektől roskatag.

A nyár, a Nap ízét őrzik, mind-mind jó falat.

Indián nyár, a Nap még vidáman mosolyog.

.

A szellő kicsit másképp, hűvösen lengedez,

A hulló leveleket futva kergeti-kavarja,

Mikor ingalá bújik, vagy könnyű sálat lop,

Olyan kovászosan savanykás a zamata.

.

2026. 09. 10.

Tiszakécske.

Fény-élet

 

Fény-élet

Királdi-Kovács István

.

Hiába a ragyogó napfény, az ősz már kopog az ablakon,

Ökörnyálat hord a délutáni szél,

Távol dideregni látszanak a hósapkás hegyek.

A vakító kékség, mint délibá, remeg.

.

Csillagok pulzálása, Hold ezüstje, Nap aranya,

Mind a természet adománya, az élet maga,

Ha könnyű szél borzolja a fákat, zizegnek a levelek,

Közöttük játékosan bujkálnak árnyak és fények.

.

Még szúrnak apró nyilai, még kihívó az ereje,

Itt-ott őszül, sárgán pöndörödik a fák levele,

Most a holdfény mossa tisztára fáradt, sápadt arcomat,

Majd a reggeli fény életet-erőt ad, folytatni életharcomat.

.

Nincs már mit rejteni, arc mosolyog a fényben,

Nyugodtak, könnyűek, megfontoltak a léptek,

Átázott, fázó, zilált ember élvezi a ragyogást,

Volt mikor nem találta az utat, sem önmagát.

.

2026. 07. 08.

Tiszakécske.

 

Holdtalan éj

 

Holdtalan éj

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kaszált fű illatú szellő fújt, halkan zizegett a nád,

A forró levegővel együtt reszketett mint a délibáb,

Partnak ütődve csendesen csacsogott a víz,

Susogó náderdő mögött pihenni készült a Nap.

.

Lassan óvatoskodott lejjebb az ég peremén,

A felhők komorabbá váltak körülötte,

Mielőtt a nádbugák mögé rejtette volna arcát,

A felhők peremét még égővörösre színezte.

.

Mint magasból dobott fekete lepel,

Hullt le a sötétség, egy pillanat alatt.

A feketeségen megannyi ezüstveret remegett,

Fejemben tarka gondolatok virágait szedtem.

.

Habkönnyű léptekkel sétálok magányos utat járva,

Feléd nyújtani kezemet ábrándok céltalansága,

A gondolat, jóleső álom, csak a távolság éteri,

És a Hold nem jött, a vízre ezüsthidat fektetni.

.

2026. 06. 05.

Tiszakécske.

Fogjuk meg a napot

 

Fogjuk meg a napot

Írta: Királdi-Kovács István

.

Ki napot akar fogni, kakasszóra ébred,

szeme távolba, hol reped az éj, oda téved,

Éppen a szemhéjját nyitotta a Nap,

.

Vöröslő pilláiból küldött némi aranyló sugarat,

nagyokat pislantva lassan kúszott az égre,

látni akarja, hogy lesz lelkierővé a fénye.

.

Mennyi minden más, mégis ugyan az,

talán kicsit bodorabb, csipkésebb a felhő,

másként trilláz a madár, más irányból fúj a szellő.

.

Néha úgy tűnik minden ugyanolyan,

mintha nem változna semmi,

mégis jobban kapaszkodnak a gyökerek.

.

Élni akarunk, hinni, bízni, szeretni, kötődni valamihez,

emberhez, családhoz, földhöz, vízhez, állathoz,

s ha zokszó hagyná el ajkunk, találunk hozzá címzettet.

.

Hiszünk a szépben, a küzdelem erejében,

nem látjuk, de érezzük, van értelme mindennek,

a nap végén fohászkodunk és hálát adunk Istennek.

.

Csendes reggeli pillanatban föl kell nézni az égre,

figyelni, tudni, lélegzetünk is a reggeli zajok része,

Fogjuk meg a napot, hogy jó legyen, tegyünk érte.

.

2026. 06. 02.

Tiszakécske.

Rózsaszüret

 

Rózsaszüret

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hegyek rejtekéből égre kúszott a Nap,

Mintha minden reggel újjászületne,

Oly érzetet keltenek az aranyló sugarak.

Fény simogat zöld-rózsa színű domboldalt,

Mit lágyan ringat a reggeli kószaszellő.

.

Nézem, álmodom még, vagy ez már valóság?

Az illat nem hazudik, kibontották szirmukat a vadrózsák.

Serény kezek, játékosan táncoló ujjak, mint,

Könnyűröptű pillangók szállnak virágról virágra,

Nyomukban bársony sziromok hullnak a kosárba.

.

Ajkukon kacér nóta gördül, finoman kihívó regény,

Látszik némelyek pirult arcán, lesütött szemén.

Jó a kedvük pedig nem tréfa ez, munka a javából,

Estére, vörösre pirult arc, tövis tépte kar és haj,

Kedvüket nem szegi semmi, a szirmokat most kell leszedni.

.

Illatos olaj, rózsavíz készül a virágok szirmából.

Köröttük álmosan zsongó méhek, reggeli portyán,

Keresik hová lett az édes, illatos rózsaszirom,

Este még virított a bokrokon, mint gyertya a tortán.

Ez a szépség ára, a vadvirág így kerül boltok polcára,

Valakinek, illatos olaj, parfűm, rózsavízként válik hasznára.

.

2026. 05. 26.

Tiszakécske.

 

A sors hullámai

 

A sors hullámai

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mikor született, ki tudja hol, mikor és miért,

Ő erőtlenül a ragyogó Hold csendesen sírt vele.

Egy prédikátor hímzett szavakkal hatott lelkére.

Nem Isten, a pénz hamis igéjét hirdette,

Ígérettel, fenyegetéssel sodorta, mint az ár.

.

Az ember keresi a fényt, kapaszkodót,

Szent megváltótól, megváltásra vár,

Ki az életet a földön tartja.

Nem tévhitből akar meríteni bölcsességet,

Nem prédikálás penészes szavaiban keresi igazát.

.

Késő vette észre, mérget csepegtettek szívébe,

Mely, mint a rák, áramlik egész lelkében,

A megmentő hamis illúzió, nincs megváltás,

Újra hímzett szavakkal más a prédikátor, hiába vár.

A remény, mint óriás madár újra tovaszáll.

.

Csüggedés, majd ajtónyílik, valaki újra jön,

Magával hozza az új hitet, más reményt,

A világ forog, a körhinta meg nem áll,

Új fellépő, rajzolatos szavak, valaki prédikál,

Istent emleget, s megreped alatta a piedesztál.

.

2026. 05. 25.

Tiszakécske.

Remeg a világ

 

Remeg a világ

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mikor álarcok hullnak, szétesik minden,

légy türelmes, erősítsd meg lelkedet.

Találd meg magadban, mi énedet adja,

fejed emeld bátran, mindig magasabbra.

.

Ez nem a vég, csak felkavart az élet,

éjszaka semmire nincsenek válaszok.

Olykor remény nélkül ébredünk,

nem kapunk, nem találunk nyugalmat.

.

Mintha a világ a hátát mutatná felénk,

Fullasztó levegő, káoszos munka,

bizonytalan léptek, nyugtalan szív.

De ma felráz az élet, újjászületni hív.

.

Nem történt más, csak felkavart az élet,

majd elcsendesedik a vihar, leszáll a por.

Felragyog a Nap, a romokon virág nyílik.

Bár remeg a világ, össze mégsem omlik.

.

2026. 05. 19.

Tiszakécske.

Illúzió

 

Illúzió

Írta: Királdi-Kovács István

.

Lépteinket a szív vezérli,

hol közelítve, máskor távolodón.

Néha elfelejtjük elmondani mennyire,

hiányzik, nem tudunk élni Nélküle.

.

Jövőfelé sietünk, vagy múltba révedünk,

a mát, nem vesszük észre, vele nem törődünk.

Pedig a holnap oly törékeny.

Mégis várjuk a nagy találkozást.

.

Hullámvölgyeinkből kiutat keresve,

bocsánatot kérve futunk álmaink elől.

Istenhez fordulunk, gyógyítsa sebeinket,

mutassa meg az utat hazafelé.

.

Kérjük, engedjen felállni, elindulni újra.

Becsapjuk, hazudunk, ha nem támogat,

feladnánk, nem lépnénk az útra.

Hullámvölgyből sosem jutunk csúcsra.

.

2026. 05. 13.

Tiszakécske

A csend völgyében

 

A csend völgyében

Írta: Királdi-Kovács István

.

A tél nem ropogtat fákat, visszavonult,

Az idő, mint bakfislány oly szeszélyes,

Az égen millió csillag ragyog,

Fák sűrűjében ködpamacsok botladoznak.

.

A hajnal tűzfénnyel játszik,

Vörösen izzó sugarai,

Fénynyilakként hullanak a földre,

A nyírfák fehér törzsei közé.

.

Lombok magasában szél zizeg,

Titkokat suttognak a levelek,

Néhány őszről maradt rőtlevél,

Közöttük zörög, hintázik még fenn.

.

Hónuk alatt újrügyek duzzadnak,

Pattani készek, bőrükben alig férnek,

Változást susog a szél, a természet,

A csend völgyében új hajnal virrad.

.

2026. 05. 13.

Tiszakécske.

Fura világ

 

Fura világ

Írta: Királdi-Kovács István

.

Elvesztettem egy világot,

egyedül járom az utat.

Vándor lettem? Nem tudom,

hol kelek, hol hajtom le fejem.

.

Úttalan utakon, hegyen, völgyön járok,

sziklák ormáról nézem a világot.

Szél tépi hajam, ronggyá nyűtt kabátom,

hittem, innen megértem a világot.

.

Tisztább, frissebb, zöldebb minden,

fák, néma kövek között járok.

Léptem nehéz, szívem dübörög,

elfáradtam, pihenni tuskóra ülök.

.

Szirénhangot hallok, hamisan szól,

betarthatatlan ígéretet susog.

Tűnődöm milyen lesz a holnap,

Lesz nyugalma a vándornak?

.

Rátalál, arra, mit e csúf világban keres,

vagy útközben minden jó elvesztett?

Nem értem e fura világot.

Mért burjánzik, ha nincs vetve gyűlölet?

.

2026. 05. 11.

Tiszakécske.