Tél

 

Tél

Írta: Királdi-Kovács István

.

Sötét, szürke ködnyúlványok gomolygó tánca,

szél hátán lebegve járnak utcáról utcára.

Sárga, tört fényű lámpák között riszál,

láthatatlan felhőkből finom permet szitál.

.

Lámpatestek zizegése űzi el a csendet,

mintha ezernyi darázs tartana fenn vitaestet.

Levél nélkül, dideregve állnak az útmenti fák,

ráfagyott hósapka súlyát cipeli minden ág.

.

Bokrokon színes bogyók díszítik a fehér lepelt,

madaraknak így ad a természet hűtött eledelt.

Hajnalra a szél ellebbentette a táncolókat,

fölöttük a bársony égen csillagok ragyogtak.

.

Mire sápatag fényével a Nap felkúszott az égre,

hegyoldalra tódult a városlakók  apró népe.

Lett vidám zsivaj, kacagás, kezdődött a lazulás.

sílécen, szánkón, korcsolyán siklani tanulás.

.

A naplemente gyönyörű és hatalmas látvány,

ragyogó színesen gomolygó felhői, mint a márvány.

Pályaívet követő felhőezrek szín-árnyalatai jelezték,

Láng-, Szegfűpiros, ibolyaszín, mily tarka e jelenség.

.

Ránk tört az éjszaka, kavargó hóförgeteget fújva,

ég és föld közé épp leszakadó függönyt húzva.

Nehéz hópelyhek hangosan koccantak egymásra,

olyan képpen, mint nyári zápor zuhogása.

.

2026. 04. 30.

Tiszakécske.

Első fény

 

Első fény

Írta: Királdi-Kovács István

.

A természet nevében érkezik az első fény,

ébred a világ,  csendben kezdi a napot.

Csacsogva fut a folyó, locsogása lágy zene,

enyhe szél párapamacsokat ringat felette.

.

Tavaszi szellő könnyed játékossággal,

gúnyolódó szenvedéllyel fut végig a réten.

Éjjelre bezáródott szirmokat nyitogat nevetve,

madarak dalolnak hosszú futamokat eresztve.

.

Több szólamban köszöntik az ébredő világot,

az embert, erdőt, mezőt a sok tarka virágot.

Az első bíborcsíkot az alig megrepedt zeniten,

a fényt, mely az éj köpenyét szétnyitja szelíden.

.

Finoman leoltja az ezüst csillagdíszeket az égen,

visszakapcsolja alkonyatkor, ez a dolga régen.

Az első fény égi útját ráérősen, aranyszínben rója,

világosságát, melegét, éltető erejét önzetlenül szórja.

.

Ha elfárad, nyugodni tér, másik oldalára fordul,

fény nélkül nem hagy, a csillagdísz újra kigyúl.

Talán a Hold tompább, kerek képe is felragyog,

korán kel, jelezi, az éjszaka első fénye én vagyok.

.

2026. 04. 29.

Tiszakécske.

Ami adatik

 

Ami adatik

Írta: Királdi-Kovács István

.

A reggeli természet fénye lágyan ül szívemen,

szépsége úgy suhan el, észre alig veszem.

Lassan lélegzem, illatát mélyre szívom,

figyelmesen hallgatom neszei susogását.

.

Türelem, csendes béke az élet szépsége,

gyengéden megpihen tegnapi háborgó lelkem.

Az új nappal, mintha minden újrakezdődne,

Megtaláltam a békét önmagammal.

.

Ma játszom, letépek egy pitypangot,

lehunyom szemem, miközben kívánok,

Szertefújom hófehér pihéit, vigye a szél,

mosolygok gyermetegségemen. Jólesett.

.

Nem gondolok távoli, jövendő napokra,

pillanatoknak élek, már nem sietek sehova.

Míg velem vagy, átjárnak gondolataim,

hálás vagyok a fényért mi tőled jön felém.

.

Része lettél békémnek, felemelő pillanat,

értéke, súlya van, el soha nem illanhat.

Már nem sietek sehová, csendben élvezem,

amit kapok, ami még adatik nekem.

.

2026. 04. 23.

Tiszakécske.

Kicsi rikkancs

 

Kicsi rikkancs

Írta Királdi-Kovács István

.

Akkor kelt, mikor még a hajnal is félt rést nyitni az éj fekete köpenyén,

Fennhangon szórta szét a híreit, átadta a szélnek, vigye világgá.

A szél felkapta vitte-vitte magasra, messzire, s boldog volt az ő kis szíve.

Ahogy a Nap egyre feljebb lépet, ő annál boldogabban látta el a népet,

Új, friss híreket hozott a Tavaszról, arról, mely virág nyílik éppen, s ontja illatát.

Lomb között készen áll, egy puhafészek, otthona legyen egy új nemzedéknek.

E korai monológ nincs kőbe vésve, nincs kinyomtatva, mégis érti, aki hallja.

Ő nem a betonflaszter hírhozója, tőle másképpen szól a rigmus, a nóta.

Szalagcímeket, címsorokat kiabálni, tolongani nem akar emberek között,

Tollas kicsi rikkancsom röppen ágról-ágra, viszi híreit a kerek nagyvilágba.

Ő egy apró madárka, orgonabokorban kezd, majd fölszáll a fenyő csúcsára.

Trillája túlharsogja a békétlenséget, egyformán szól a Föld minden emberéhez.

.

2026. 04. 22.

Tiszakécske.

Nincs múzsám

 

Nincs múzsám

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nincs múzsám, se szeretőm,

fülembe szirén dalol remegőn.

Hangja lágyan selymes, csábító,

van szív mely egyszer volt eladó.

.

Néha kalandra indul a gondolat,

bicsaklik, ha sok szabadságot kap.

Olykor a szív is nagyobbat dobban,

a józanodásba majd, bele rokkan.

.

Jólesően dédelgető édes mámor,

mellé lőtt, majd jót nevetett Ámor.

Nincs múzsám, nem is volt szeretőm,

veszekedett szív és ész a két vezetőm.

.

Becsapták egymást, galádul viselkedtek,

s kinek kell tűrni, hogy ők összevesztek?

Szenvednek, fáj mindkettőnek valami,

megint nekem kell bajukat megoldani.

.

Nagyot sétálni erdőn, mezőn, vizek partján,

természetet csodálni ön képén, saját hangján.

Tavasz ezernyi színétől, illatától, elbódulva,

Ámor nyíltól, szirénhangból kigyógyulva.

.

2026. 04. 21.

Tiszakécske.

Még nem nőttünk föl...

 

Még nem nőtünk föl...

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még nem nőtünk föl, csak kamaszodunk,

Még nem kóstoltunk az ízét, de panaszkodunk,

Panaszkodunk, mert hibás az alapanyag,

Elül talán férges, rátapadtak különféle sarak.

.

Ezt az árut kínálta sok, harsány eladó,

Mily édes, fényes, ízletes, bedőlt a vásárló,

Ennyi ember nem tévedhet, szól a fáma,

Türelemre intek, nem lesz étel hamarjába.

.

Kell itt még hímezni-hámozni, válogatni,

A felhasználttól talán többet kell kidobni,

Végül több komposzt lehet, mint a teríték,

Mi, hogy főjön, vitáznak, hogy kiderítsék.

.

A konyha levegője illatokat alig hoz magával,

Néhányan máris elégedetlenek az étel szagával,

Savát-borsát nem tudjuk, de panaszkodunk,

Mint gyermekek, zúgolódva kamaszodunk.

.

Ki árut külön standról más eladótól vett,

Nem ülhet asztalhoz, nem is elégedett,

Desszertet kínált, meggyet a torta habjára,

Savanyúnak találtatott, nem is vált hasznára.

.

Mint, csitri és suhanc, ki szülőkkel szembeszáll,

Nem tartja vissza tekintély, sem rendszabály.

Néha ostobán fejjel a falnak rohanunk,

Még nem nőtünk föl, csak kamaszodunk.

.

2026. 04. 17.

Tiszakécske.

Nehéz lélegzetek között

 

Nehéz lélegzetek között

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hallgat a törékeny szív, elutasít,

Nem bírja a leírhatatlant, a kínt,

Kimondatlan éjszakai vágyak,

Fájdalom nehéz lélegzetek között.

.

Név, melyről nem beszélek,

A szívemnek szent személyiség,

Égen és földön mindent jelent,

Nem kért semmit, csak szeressem.

.

Már nincs kérdése, nem vár választ,

Nélküle más az élet, hiányt érzek,

Mély, sötét a világ, szív tele sebekkel,

Késő, visszafordulni már nem lehet.

.

Az éjjel, a mélységek csendje szól,

Lassan múlik, már pirkad valahol,

Új nap, esélyt ad a reménynek,

Lesznek találkozások, új, más élet.

.

A szív seb lassan, talán sosem gyógyul,

Olykor felbukkanó emlékbe belesajdul,

A lélegzet elnehezül, majd sóhaj szakad,

Van, amiből egy kicsi mindig bent marad.

.

2026. 04. 14.

Tiszakécske.

 

Felebaráti beszélgetés

 

Felebaráti beszélgetés

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vannak, kik árnyékban járnak,

Tudják, türelmesnek kell lenni.

Nem megölni annak a lelkét, ki nem bűnös,

Nem falat építeni ott, hol bontani kell.

.

Kinyújtott kezek egymást nem érik el,

Egy a cél, csak, más úton indultak el.

Láthatatlant, megfoghatatlant keresnek,

Így a sötétség hullámaiba belevesznek.

.

Az ellenfél is Isten gyermeke, nem irtani kell,

Az úr asztalánál mindenkinek van hely,

Szállj vitába, küzdj, érvelj, győzd meg,

Lelkekben ne maradjon gyógyíthatatlan seb.

.

A csónak úgy halad, ha mindenki evezőt ragad.

Két szárnnyal boldogabban repülnek a madarak,

A hangzavart mindig túlszárnyalja a halk szó,

És mélységet ad a tartalomnak.

.

Célra vezetőbb egy felebaráti beszélgetés,

Mint a legközelebbi felmenő emlegetés,

Történjen bármi, az élet tovább halad,

Nekünk az a jó, ha mindenki ember marad.

.

2026. 04. 06.

Tiszakécske.

A föld újra virágba borul

 

A föld újra virágba borul

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hol magasodnak Kárpátok bércei,

Zúg a szél, kövek között folyó szalad,

Huculok élnek ott, ahol éltek őseik.

Folyó-parton hucul lány dala száll,

Hozzá a víz zúgva muzsikál.

.

Fodrai messzire viszik a lány dalát,

Frissítve lelkét, elűzve búját-baját,

Arcára varázsolja legszebb mosolyát.

Minden háború után visszatérnek a madarak,

A föld újra virágba borul, -szól a dal.

.

Nem beszélünk semmi fontosról, csak az életről.

Mert ma rettegés az élet, repülő zúg, ágyú dörren,

Romba dőlt házak fojtogató füstje, pora száll,

Bomba szántja a véráztatta földet,

Romok alatt bujkál a kegyetlen halál.

.

A Kárpátok bércein zúg a szél, oldalán folyó szalad.

Amint halvány hajnalcsíkok feszegetik az eget,

Félelmek között úgy reménykednek az emberek,

Egy nap minden véget ér, elhallgatnak a fegyverek,

Tenyérré lesz az ököl, a Nap is szebben tündököl.

.

Ajtónk legyen nyitva, történjen meg a találkozás.

Szó nélkül szorosan ölelni, emelni poharat,

Nem koccanni, jelezni, itt vagyunk egymásnak.

Fáradt emberek hálával érintik a földet,

A szem eget kutat, imát mormol minden ajak.

.

Minden háború után visszatérnek a madarak,

A föld újra virágba borúl.

.

2026. 04. 04.

Tiszakécske.

Tavasz, mint ima

 

Tavasz, mint ima

Írta: Királdi-Kovács István

.

A Tavasz, mint ima szakad föl,

a Tél kegyetlenül zord szívéből.

Lágyszellő suhan át a fák között,

madarak vidámsága is ide költözött.

.

A Nap lassan kúszik egyre magasabbra,

kövér bimbók levéllé, virággá terülnek.

Fák tengere zöldruhát ölt,

virágszőnyeg ma még, avarral dacol.

.

Fanyar illatát, hóvirág, s krókusz lopja el,

téltemető, és a hunyor csak ráfejel.

Az illatorgiában rovarok zümmögő raja szédeleg,

kóstolgatják a virágpor adta ízeket.

.

Röpködnek színről színre, sárgára, lilára, fehérre,

nárcisz, ibolya, téltemető, alma körte s miegyéb,

kerül terítékre.

Szorgoskodnak, beporoznak mindent,

A Tavasz, mint ima szakad föl, dicsérjük érte Istent.

.

2026. 03. 24.

Tiszakécske.

Szelidség

 

Szelídség

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még hűvösen kél a kora tavaszi hajnal,

Gyümölcsfákról már virág illata száll,

Földeken új élet, a holnap reménye sarjad,

A mozgó világ zajában, némi békességet ád.

.

Ághegyén ülve aranyban tündököl a Nap,

Korai dalukat vígan fújják a madarak,

Virágok nyílnak, kertben, völgyben, dombon,

Mosoly terem, fáradt, elnyűtt arcokon.

.

Zümmögő rovarok hada töri a csendet,

Virágporért, nektárért esedeznek,

Arra gondolok, ilyen lehet a béke,

Ha rend van gyarló emberek fejébe.

.

Ne csak nézd, lásd szépségét a napnak,

Nehéz, mégis értsük meg embertársainkat,

Lelkünk csendesen nyugodjon le a nappal,

Szelídség töltse el szívünket, a béke ránk talál.

.

2026. 03. 17.

Tiszakécske.

Lobog, lobog

 

Lobog, lobog

Írta: Királdi-Kovács István

.

Lobog, lobog a pásztor tüze,

Barna kislány az ölibe,

Tüzes ajka édes fajta,

Huncut szeme, kicsit csalfa.

.

Csárda ura mordul egyet,

Hallod lányom, lábadat szeggyed,

Szeggyed hamar hordjad a bort,

Gulyás, csikós torkáról mossa a port.

.

Teli a csárda édes kincsem,

Ölelésre, csókra idő nincsen,

Hogyha szeretsz, várj rám éjjel,

Forró csókkal öleléssel.

.

Asztalok közt serényen jár,

Telik tányér s minden pohár,

Jó a falat, tüzes a bor,

Van is hozzá edzett gyomor.

.

Hegedűnek, cimbalomnak húrja el nem fárad,

Hangszerekből zene árad.

Pattogósan szól a ritmus,

Legények közt nagy a virtus.

.

Kedvük, vérük jól felfűtött,

Amit a bor le nem hűtött,

Kihívást tesz egyik gyorsan,

Lássuk, botos ki jár jobban.

.

Lába szökken, botja koppan,

Párja akad azon nyomban,

Büszkeség csillan a szemükben,

Botjuk pörög, forog kezükben.

.

Kurjantanak hozzá egyet-egyet,

Úgy fokozzák a jó kedvet.

Asszonynép is kedvet kapott,

Úgy gondolták húznak lapot.

.

Ám a lánynak nincsen botja,

De üveggel telt a kocsma,

Mi jut eszébe a fehérnépnek,

Két üveget tele kérnek,

.

Félhomályból szoknya pördül,

Butella bor, fejükön ül,

Úgy táncolnak a zenére,

Nem hullik le fejük éke.

.

Véget vetnek a virtusnak,

Botot, üveget helyre raknak,

Új tánc kéne, álljunk párba,

Futja még az erő egy csárdásra.

.

Lett az egyből tíz is talán,

Hajnal dereng az ég alján,

Nem figyelték mennyi az óra,

Nyugodni térnek kakasszóra.

.

Pásztor tüze egyre lobog,

Huncut szemű rá mosolyog,

Gyere velem édes mátkám,

Ölelj, csókolj vár a párnám…

.

2026. 03. 16.

Tiszakécske.

 

Szilárd hittel

 

Szilárd hittel

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szilárd legyen hited, jött az égből a jel,

Messzire világít, soha nem halványul el.

A sötétség engedelmesen megtörik neki,

Arcát a belsőfény, ragyogva körül öleli.

.

Az elmén csak gondolatnyi rés legyen,

Tovaterjed, magával ragad az értelem.

Nem kérdezett, nem kérkedett,

Hagyta, maga járja végig az utat, nyíljon meg.

.

Hitét vesztve, csalódott emberben, világban,

Nem igazszót, gyűlöletet talált a vitákban,

Ledobott eddigi életéből minden terhet, sarat,

Nem bűn volt, mit cipelt csupán harag.

.

Az égből jött a jel, az elme csendben figyelt,

Önmagával küzdve minden változást elviselt,

Így megtisztultan, könnyebbnek érzi magát,

Kéri, a mindenség bocsánatát.

.

Hosszú, nehéz volt az út, de lelke szabad,

Újra hisz, bízik, s van benne akarat,

Akarni kell, célt jelölni, tenni, elérni,

Szilárd hittel bízni, a sikert remélni.

.

2026. 03. 15.

Tiszakécske.

Szemünkből hová lett a fény

 

Szemünkből hová lett a fény

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kínos csend, viharral küzdő, szálló sóhajok,

Nem a nincs, fáj, megszoktuk, az üresség nehéz.

Sötét mélység nyel el mindent.

Szemünkből hová lett a fény?

.

Visszhang nélkül dobban a szív.

Hiány nyomja a lelket, a kebel szakadni kész,

Túlcsordult érzelem, könnyet morzsoló kéz,

Hiányzik valami, késő keresni már.

.

A vonat elment rég, nem búcsúzik senki,

Falióra kattan, visszhangzik az állomás.

Ateista, templom lépcsőre ül, bemenni fél,

Ajkán néma ima, nem tudja, mit remél.

.

Kezét nyújtja, valamibe kapaszkodni kéne,

Semmin kívül más nem akad kezébe,

Ígéret sok van, mögötte tátongó űr,

Szólamot elnyeli a puszta, mi marad belül?

.

Szavak, mint nyári zápor, sóhajokat érnek,

Az üresség nehéz, nincs tartalma a beszédnek,

Sötét mélység nyel el mindent,

Szemünkből eltűnt a fény!

.

2026. 03. 06.

Tiszakécske.