Egy pillanat volt
Királdi-Kovács
István
.
Hogy ki vagy, soha sem
kérdeztem,
jöttél csendes léptekkel,
ki tudja honnan,
szikrát vetettél, mely
lángra lobbant,
furcsa égi tűz kezdett
izzani bennem.
.
Most, a Hold, ragyogó ezüstjében
fürdik minden,
a forró levegőtől a
csillagok is remegni látszanak,
a bennem égő tűz, a kinti
forróság, hiába játszanak,
mégis lágy, kellemesen
hűs fuvallat lebbenti ingem.
.
Érintésed békét adott
csapzott lelkemnek,
nem varázslat, felemelő érzés
volt a pillanat,
kiválasztottál, s nekem
mutattad meg magadat.
Nem értem, miért pont
nekem, az érdemtelennek?
.
Annyi hitetlen, kétkedő,
boldogtalan vár útmutatást,
annyi imát, fohászt
mondanak el látszólag hiába,
mégis nekem, méltatlannak
van a szíved kitárva,
tudom, soha nem tűrted az
álságot, a képmutatást.
.
Én meg mindig vitázom
veled, számon is kérlek,
sok van, mit nem fogadok
el, mert nem értem,
majd magyarázatot adsz,
én úgy véltem,
nem büntetés, okulásra új
feladat lett az ítélet.
.
Csak egy pillanat volt a találkozás
veled,
kívül, belül éreztem azt
a hatalmas erőt,
amit, és ahogyan még soha ez előtt,
egyszerre szívet, lelket,
elmét, ahogy Te teszed.
.
2023. 07. 17.
Tiszakécske.