Mikor beléd hasít a csend (jegyzet)
Írta: Királdi-Kovács
István
"Amikor elmennek a gyerekeid. Amikor kicsit meghalsz. Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell két emberre vásárolni. Az üresség sokáig ott marad utána. Ha mozdul a kilincs, felkapod a fejed: talán megjött.”
Nem, ezt nem lehet megszokni. Minden éjjel újra ott
lebeg elmédben a kérdés, hogy miért, és miért. Az már eszedbe sem jut, mert
neked az volt a természetes, hogy te is elmentél. Igaz, adott esetben csak a
szomszéd faluba, városba, megyébe, de elmentél. Most érzed azt, amit a te
szüleid éreztek, mikor lesték az ajtót, az utcát, hogy megsajdult a szívük
mikor elmentek az üres, csendes szobád előtt, ahonnan nem szűrődött ki már
semmi zaj, zene, a telefonálásod a haverokkal. Így múlik el a világ, csendes
bezárkózásban, mert a párodat sem terheled a gondolataiddal, ő sem téged az
övével, így már nincs is miről beszélgetni, marad a társas magány. Új
szokásokat vesz fel az ember, hogy elüsse az időt, hogy elterelje a figyelmét,
lekösse a gondolatait. Ez a jobbik eset, mert van, ahol ilyenkor kezdődnek a
zsörtölődések, mikor sem a kutya, sem a macska nincs jóhelyen. Talán ilyenkor
érti meg az ember, hogy szülei miért is idegenedtek el egymástól az után, hogy
ők már szárnyra kaptak.
Ott ahol van rá mód, és a párok is kellően kreatívok, ilyenkor kezdenek el igazán élni. Kirándulni járnak, múzeumokba, és minden olyan helyre ahová annak idején csak vágytak. Bele igazán ők sem törődnek, hiányzik nekik a családjuk, de ők nem sebeket nyalogatnak, hanem élnek a lehetőségeikkel!.
Ezt
kéne megpróbálni sokaknak. Tudom, a lehetőségek, korlátozottak.
.Csak hangosan gondolkodtam!
.2023. 06. 27.
Tiszakécske.