Ősz

Ősz

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nem tudom miért ez lett a neved,

hisz nem fehéredik még a fejed,

gyönyörű vagy, szép tarka ruhádban.

Zöldes-sárga, sárgás-vörös, vörös-barna,

s még sok színkombinációs a paletta.

Sárgalevél alól kékszőlő kandikál,

prés résein a leve lassan csordogál.

Hamvasszilva szépen mosolyog,

kamra előtt gőzölgő lekvár rotyog,

s mi a lekvárból kimaradt,

lassan csöpögő gyöngye tölti meg a poharat.

Barnadió tompán puffan az avaron,

vele töltöttkalács gőzölög  az asztalon.

A dióskalács torkot szárít, Ó-bor dukál melléje,

befűtött a bor, lekerül a mellényke.

Körte is van több színű, mézédes és fanyar,

szépen telik a stelázsi ez a sokadik kanyar.

Osztályozzuk azt is, kell belőle télre,

kompótot is teszünk a polc sok üvegébe,

ami marad lesz belőle itóka,

ércesen szól tőle disznótorkor a nóta.

Tarkaruháid alól bőven ad kincseket kezed,

csak nem tudom miért lett ősz a neved.

Kerteken túl, erdők mélyén érik más is,

galagonya izzik,  csipkebokor ég, kéklik a kökény,

dalosajkú lányoknak telik a kötény.

Megtelt a présház minden egyes polca,

nincs már másnak, csak két embernek dolga,

a szakácsnak ki birkát főzött üstbe’,

és a gazda ki a hordót csapra üsse.

Forró és csíp a birka, ég az ember torka,

ide hamar egy kancsót fojtsuk bele a borba.

Finom, erős a nedű dal fakad belőle,

hajnalig szól a nóta, s akkor tósztot mond a gazda:

Ha megérjük, folytatjuk jövőre.

És megőszült az idő, tarkaságát a földre dobta,

ágkarjait a reggel sűrű, fehér ködbe fonta.

.

2018. szeptember 24.

Tiszakécske

Kép: Ildikó Földesi  

...ne csak nézd

... ne csak nézd

Írta: Kovács L István

Átírt, meghazudtolt lapokon szétfolyva,

félve keresi helyét a múlt,

de túl sok akadály gördül elé,

hogy ne indulhasson a jövő felé.

Visszatekintve, balsorsot okol,

bűnösöket ment az újra értelmezett történelem,

elhurcoltak, árvák, könnyeinek talapzatán,

titkon hőssé avat, szobrot emel.

Szívet, lelket mardos a bánat,

mikor lesz jövő, mikor lesz előre ennek a hazának?

Kurzusok jönnek, mennek, viszik mi fogható,

dörzsöli tenyerét mind, mert a nép (f)osztható.

És Ő, a nép tűri hátán az ostort,

nézi csöndben, hogy hizlalják az offhsore-t,

tán morog egy kicsit otthon a szobába’,

de csak csöndben, nem tudja ki, s mi jöhet utána.

S még bízni mer, de csak a szobai félhomályba’,

talán még megéri békésebb lesz az országa,

hogy nem följelent, de visszaköszön a szomszéd,

vagy  emlék, hogy a hazát együtt építették.

2018. szeptember 23.

Tiszakécske

Csak szavak

Csak szavak

Írta: Kovács L István

Nincs első és nincs utolsó út,

csak egy van, maga az élet,

valahol kezdődik, valahol véget ér,

éljünk meg mindent, ami belefér.

Mélyen sáros föld, vagy kikövezett,

föl a hegyre, majd mélyen a völgybe vezet,

kanyarog jobbra, balra, itt kitér, ott keresztez,

szabadon fut, vagy ragaszkodik a jelekhez.

Jel nélkül élek, jeltelen vagyok,

bár jelzőket néha túl sokat kapok,

már kevés, mi bosszant, kedvemet szegi,

fröcsögő átkát bárki hiába sziszegi.

Ha, majd valamikor elmegyek,

síromon ne hagyjatok jelet,

a sír is bajjal jár, az sem kell,

jobb lesz, ha a szél visz el.

Amit nekem szánnátok,

hagyjátok az útszélén azt a virágot,

majd gyönyörködöm benne,

ha visz a szél, ha porként járom a világot.

2018. szeptember 17.

Tiszakécske

Kerti út

Kerti út

Írta: Kovács L István

Ma szeretnék a terhedre lenni,

fogni, csókolni a kezed,

nyakadba lihegni, míg főzöl,

rakoncátlan fürtjeidet helyre simítani,

mi kicsit csapzott a gőztől.

Ma talán kettő kellene belőled,

oly nagy bennem a hevület,

gondolatban ölellek, belül hiányzol,

mint ha egy másik világban lennél,

messze, elérhetetlenül távol.

Ma, nem ér semmit az önkontroll,

fékezni magam sétálok a kertben,

a sok őszi szépség, nem veszi el figyelmem,

ma nagyon rakoncátlan ez a kerti út,

hozzád kanyarodik  minden percben…

2018. szeptember 14.

Tiszakécske

Kép: Web.