A Tanárnő
Írta: Kovács István
A nap aranylósugarai még egy
utolsót lubickolnak, a víztükrén mielőtt teljesen alábukna a látóhatáron.
Kellemes őszidő van. Már nem éget a nap, sugarai nem szúrják az ember bőrét,
nem vakító a fénye sem, inkább jólesően simogatnak, amint jóságos nagymama
fáradt kezével simítja unokája fejecskéjét! A tanárnő a parton egy kidőlt
száraz fatörzsön ül egy ideje, Ő a késő őszi napsütésben füröszti fáradt arcát!
Jóleső érzés járja át a lelkét, nyugodt és a tájban gyönyörködik! Szeret
idejárni a tópartjára. Ismer minden fát, bokrot és madarat. Ő itt, a tájhoz
tartozik! Gyakran jön sétálni, hol vázlatfüzet és rajzeszköz, hol meg kis
jegyzetfüzet van nála. De előfordul, hogy mindkettőt magával hozza táskájában. Szeret
rajzolgatni, verset írni. Legtöbbször a fatörzsön ül, és úgy dolgozik, de van
egy pad is, amin szokott üldögélni, gondolataiba mélyedve vagy éppen rajzol,
fest, verset ír! Most csak ül és gondolkodik. Át gondolja az életét és az
elkövetkezőnapok eseményeit. Ő a jövő héten elballag, az az, búcsút vesz
imádott iskolájától ahol negyvennégy évig tanított. Úgy volt, hogy végig viszi
ezt a tanévet, de sajnos egészsége nem engedi a további megpróbáltatásokat. Az
igazgató úrral, aki harminc évvel ezelőtt nála kezdte a tanulmányait, mint
első osztályos, megegyezett, hogy nyugdíjba megy, de szükség esetén szívesen
bejön helyettesíteni. Már szürkült az idő, a nap magára vette takaróját, hát
szép lassan haza indult Ő is és útközben szövögette tovább terveit. Talán
félórai sétára lakott a szeretett helytől. Haza ért könnyű vacsorát evett és
lefeküdt. Nehezen tudott elaludni, mint mostanában gyakran, ezért is szokott
későig sétálni. Eltervezte hogyan fog búcsút venni kollégáitól a tanulóktól és
hogyan öleli magához szeretett iskoláját, nagyon nehéz volt a szíve. Az
épületet is nagyon szerette, a kollégáit, de a gyerekeket feltétel nélküli oda
adással imádta. Óráin csend volt, tudott bánni még a kissé elevenebb gyerekekkel
is. Halk szavúsága miatt figyelni kellett a nebulóknak, ha hallani akarták mit
ad le órán. Szemei könnyesek lettek és úgy aludt el kicsit sírva!
Reggel mivel hétfő volt a
szokott módon és időben kelt, föltette a kávéját, és míg lefőtt a zuhany alatt
fölfrissítette magát. Készített egy szendvicset és a kávéval együtt
elfogyasztotta. Elindult az iskolába. A nap a szokásos módon telt, a
nagyszünetben megbeszélte az igazgatójával, hogy szerdán délután négy órakor
tartana egy kis búcsúzási vendéglátást a tanáriban, melyre mindenkit meghív.
Hazafelé bement egy cukrászdába ahol kiszállítást is vállalnak, süteményt rendelt,
üdítőket, ásványvizet és párüveg pezsgőt!
Szerdán
délután pontban négy órakor, megérkezett az autó és egy terembe hordták a
megrendelt árut.
Miután az
utolsó napközis gyerek is elhagyta az iskolát, kollégáival a terembe ment a
tanárnő. Könnyeivel küzdve megemlékezett arról a nyolc évről, amit iskolásként
ott töltött és a negyvennégy évről, amit tanárként ott dolgozott. Szabadkozva
átvette az ajándékait, és némi beszélgetések után egy óra múlva el is ment
mindenki.
Ő még
maradt, ahogy mondta szeretné magához ölelni az iskoláját, nem értették mire gondol,
de az igazgató úr megengedte neki. az épületben már csak a biztonsági őr volt
éjszakára és Ő a búcsúzó tanárnő! Nagy az épület, elsőtől nyolcadikig járnak
oda a gyerekek, hosszú folyosói vannak. Bár alsó tagozatosokat tanított folyamatosan,
de matematikát nyolcadikig taníthatott képesítése alapján. És elindult a ballagása!
Minden
ablaknál megállt, megsimította az ablakkeretet és mondott valamit. Minden ajtón
bement, körbenézett pár kedves szót felírt a táblára a gyerekeknek üzenve.
Az emeletre
is felment, hiszen ott is tanított ott is körbement minden termen. Majd a
lépcsőnél még visszafordult nagyot sóhajtott és könnyezve félhangosan köszönt
az üres folyosónak, hogy viszontlátásra! Leballagott a lépcsőn bement a
tanáriba vette a táskáját könnyű kis kosztümkabátját és elindult haza, az
ajtóból még egyszer visszafordult és itt is köszönt még a folyosónak. Elköszönt
az éjjeliőrtől és haza ment. Az ágyában még sírdogált egy kicsit, de elég
fáradt volt most ahhoz, hogy hamar elaludjon!
Reggel nem jelzett a rádió, nem
is kelt föl azonnal, kicsit lustálkodott, hiszen mától nyugdíjas! Mehet kedvenc
tópartjára, nagyokat sétálni, fotózni, rajzolni, szeretné a festészetet
mélyebben megismerni, és közben, ha olyan gondolatai lesznek, akkor azokat,
mint vers papírra veti! De ha az idő olyan lesz, hogy végkép nem mehet, a
partra akkor belátogat az iskolába, mert azt nem lehet csak úgy elhagyni, hiszen
élete jelentős részét ott töltötte! A tanárnő most igazán boldognak érezte
magát!
2014-10-10
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése