Nehéz
idők
Írta:
Királdi-Kovács István
.
Hol
világos, hol sötétebb szürkén háborog az ég,
itt-ott
fehér foltok villannak, de sehol nem kék.
Mint
tompa fényű szemek, melyben nincs béke, nyugalom,
nem
tudni hol, miért hever elérhetetlenül parlagon.
.
Hogy
hiányzik a sok szín, a nyugalom, a béke,
fehér,
zöld, vörös, sárga, mind belehajlik a kékbe.
Lám,
a szivárvány ívébe a kevertszín is belefér,
mert
a természet nem fekete és nem is fehér.
.
Tiszta
fehér nincs más, csak a frissen hullott hó,
igazi
fekete is csak kéményben látható.
Nézem
az emberi arcokat, mily változatos a kép,
sima,
ráncos, színük változó, s mégis mind milyen szép.
.
A
szemük valami más, már régen nem úgy ragyog,
ahogy
sötét égen a messziről ide fénylő csillagok.
A
szívük is kemény, de hiszem él még bennük a remény,
Talán
nincs veszve minden, lesz gyógyír a lélek sebén.
.
2025.
09. 03.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése