Eszter és John V. rész

Eszter és John V. rész.

Írta: Kovács L István

John keményen dolgozott. Késő estig maradt, hogy bepótolja a lemaradást. 

Azon törte a fejét, hogy a főnökével csak meg kell osztania a gondját, a hiányzások okát. Szabadságra nem sok lehetősége van, de a munkáját el kell végeznie. Nem hagyhatják cserben egymást. Mire Eszter is haza jöhet másik, nagyobb szobát kell bérelnie, vagy egy kisebb lakást. Már nem akarta vissza vinni a szülői házhoz, ahol nem kap megfelelő ellátást.

  Szerda délután lett, ment a kórházba, Eszter nagyon örült neki.

   -John, menj be most a doktor úrhoz, beszélni akar veled.

  -Történt valami?

  - Nem tudom, majd elmondja neked.

  -Gyere velem, elvégre rólad lesz szó biztosan.

  -Várok a folyosón, ha bemehetek, majd kiszólsz.

  Jó napot kívánok doktor úr, tetszett üzenni, hogy jöjjek be. Csak én, vagy bejöhet Eszter is?

  -Jó napot kívánok. Előbb önnel váltanék pár szót. Foglaljon helyet.

A kisasszony elég súlyos, vas és egyéb hiányokban szenved. Már sokkal hamarabb, még gyermek korában kellett volna ezen segíteni. Most sem lehetetlen, de legalább hat hetet kell szanatóriumban töltenie. Ahová neki mennie kell, meglehetősen messze van. Mivel kórházi beteg és vak, így a szállítás kórházak közötti járattal oldjuk meg. Egy tiszta levegőjű, vidéken van a hely, ahol sokat lehet sétálni és különböző gyógykezeléseket kap majd. Sajnos nem mindegyik ingyenes, van, amiért fizetni kell valamennyit, amiről a végén kap számlát. Nem kell megijedni, nem túl drága és részletben is fizetheti, amit akkor beszélünk meg, mikor visszajön.

  -Mikor vinnék és végül is hová, látogatni lehet-e?

  -Látogatni lehet, vasárnap délelőtt tíz órától, délután négyig.  Egyébként az intézmény zárt. Holnap megy, az autó kilenc órakor indulnak.

Tudja, hol van a ….só barlang?

   -Igen tudom!

   -Oda szállítjuk. De ezen a hétvégén, mivel új beteg, kérem, ne látogassák meg. Hadd illeszkedjen be magától, lesz szakszemélyzet, aki segít neki.

  -Köszönöm szépen doktor úr!

   John kiment, belekarolt Eszterbe, aki az óta is a falnál állt.

   Gyere, sétáljunk. Figyelj jól, holnap elvisznek a szanatóriumba. Messze leszel, de a jövő vasárnap meglátogathatlak. Lesz személyzet, mindenben segítenek, jó kezekben leszel. Fogadj szót, az orvosoknak, ápolóknak, érted történik minden. És ne sokat sírj. Senki nem fog elfelejteni. Vettem neked új hálóinget és egy köntöst, hogy legyen váltás. 

Sajnos lejárt az idő, mennem kell, jövő vasárnap megyek hozzád.

Ezzel ott hagyta a lányt, és ment még dolgozni egy kicsit.

   Másnap a főnöknek szólt, hogy beszélni szeretne vele, fontos magánügyben, ha ráér.

Délelőtt folyamán meg is ejtették a beszélgetést, John úgy gondolta, hogy amit szükséges elmond, de túlságosan nem merül bele. Ennyit is csak a munkaidő pótlása miatt mond, hogy amit az üzemen kívül tölt azt, még ha lehet, az nap ledolgozza, vagy hétvégén mikor nem mehet a lányhoz.

  Szombaton haza utazott, tájékoztatta a szülőket is a helyzetről. Ábris nem volt otthon, Izolda csendesen sírdogált.

John anyja, Sára asszony szép szóval vigasztalta, biztatta, hogy minden rendben lesz, bízzon. Az apja büszke volt a fiára, de csak csóválta a fejét:

  -Fiam! Elfogadtam a döntésedet, de még mindig nem értem a szándékodat.

  -Nem baj édesapám, ha én is megértem elmagyarázom. Most ezt kell tennem. Ne haragudjon rám.

  -Nem haragszom, örülök neked.

Izolda néni, mama! Jövő vasárnap mehetek meglátogatni Esztert, ha szeretnének velem jönni, akár mind a ketten, akkor a legkorábbi vonattal jöjjenek. A városi állomáson találkozzunk. Jegyet csak addig vegyenek. Ott lesz egy kis idő és a további jegyet én megveszem.

  -Vigyek e valamit neki, fiam. Fehérneműt, vagy hálóruhát? –Kérdezte Izolda. Ha van igen, és haza hozzuk, amit esetleg mosni kell, legyen friss váltás neki.

  -Valami hazai süteményt, almát?

  -Almát hozhat, de ennivalót ne, nem tudjuk mit szabad mit nem. Feleslegesen ne vigyünk semmit, esetleg maguknak az útra egy kis harapnivalót.

De nekem most már mennem kell. Most nem a reggeli vonattal megyek, hogy minél kevesebb időt kelljen ledolgoznom. És kilátásban van egy nagyon jó külön munka is.

Minden jót kívánok, vasárnap az állomáson találkozunk.

2019. február 5.

Tiszakécske

Folyt. köv.

Eszter és John IV. rész.

Eszter és John IV. rész.

Írta: Kovács L István

Johnnak nagyon nehezen telt el ez a hét. Eddig is mindig a lánynál járt a gondolata, de most, hogy szabad út nyílt az esetleges gyógyuláshoz kicsit türelmetlenebbé tette. Főleg a szabadidejével nem tudott mit kezdeni, csak terveken járt az esze, amit nem beszélhetett meg senkivel. Jó volt, hogy a munkája elfeledtette kis időre a fájdalmát, a műbútor készítés nagy figyelmet és fegyelmet követelt, hiszen éles, hegyes szerszámokkal dolgozott, plusz a munkatársaira is figyelni kellett.

   Eszternek a szokásos módon teltek napjai, bár már ő is szeretett volna többet tudni az elkövetkezendő eseményekről. Édesanyja, Izolda és John anyja Sára is nagyon vigyázott a lányra, ha erősebben fújt a szél már ki sem engedték a lakásból. Ha Sára nénit meglátogatta és közben rosszabbra fordult az idő, akkor ott is aludt.

    Lassan csak eljött a péntek. John nagyon sietett haza, Eszter az állomáson várta, de nem haza, hanem a doktor úrhoz mentek. Az orvos már előkészítette a szükséges papírokat és elmondta nekik, hogy előbb a városi kórházba kell befeküdni, ott az ő diagnózisát ellenőrzik, egyéb vizsgálatokkal is alátámasztják a kezelése érdekében, és onnan megy szanatóriumba. 

  -Nyugodjanak meg. Semmi ok az aggodalomra, a látáshiány sem okoz gondot, azt is megnézik, mi okozhatja, hogy ilyen szép tiszta a szeme és még sem lát. Lesz segítség mindenben.

    -John nem győzött hálálkodni, de az orvos visszautasította, hogy ő, csak egy falusi orvos és ennél többet nem tud tenni.

     

Nekik ez éppen elég volt, örömmel mentek haza és újságolták el, hogy végre történni fog valami, ami Eszter egészségét jobbá teheti. A hétvége nagy készülődéssel telt, mert Eszter még soha nem volt távol a szüleitől főleg az édesanyjától. Csomagolás, a kevés ruha átnézése, javítása, hogy legyen neki váltó is a kórházban és szanatóriumban.

   -Izolda néni, nem kell félni semmitől, nem lesz baj, jó helyen lesz a lánya, és én minden lehetőséget megfogok, hogy látogathassam.  Hétfőn azonban magának is el kell jönnie, elkísérni Esztert, mert nem biztos, hogy én mindenre tudok válaszolni, amit az orvosok kérdeznek. Legalább tudni fogja azt is hol van, hová viszem, és szedje össze az összes papírjait. A kutya marad, édesanyám vigyáz rá, míg Eszter kórházban lesz.

    A fiú kissé megnyugodott, hogy minden rendben ment és a hajnali vonattal mehetnek. Az apja még egyszer megkérdezte tőle, biztosan tudja e, mit vállalt és mit akar. Édesanyja meg csak a kezét tördelte, -jaj fiam csak legalább sikerüljön segíteni ezen a lányon, ha már erre tetted föl az életed.

Mégis mi a terved, ha nem sikerül és ilyen beteges marad? Egyáltalán mit akarsz tőle? Feleségnek akarod, vagy testvéred ként tekintesz rá?

   -Édes Szüleim, ezt majd akkor ráérünk szóba hozni, mikor tudunk valamit, ami kézzelfogható. Én reménykedem, de ha véletlen Eszter nem lesz, akkor más kérdések merülnek föl, amire jobb, ha most nem is gondolunk. Mert én reménykedem.

Köszönöm, hogy eddig mellettem álltak, legyen így ezután is.

   John nagyon korán kelt, elbúcsúzott szüleitől és ment Eszterhez, hogy fölkeltek-e, és készen állnak-e az útra. Este óta előkerült a hegyről Eszter apja is, jött búcsút venni a lányától, és intette a fiút, hogy vigyázzon a lányra, mint a saját szeme fényére.

  -Eddig is azt tettem Ábris bácsi, ne aggódjon, jó helyen lesz Eszter, és haza hozom, amint lehet, és remélem gyógyultan, vagy legalább is jobb egészségben. De most már indulnunk kell, mert lekéssük a vonatot.

  Ábris magához ölelte a fiút jól megszorította, hogy ne lássa a csillanó könnyet a szemében, isten veletek, vigyázzatok magatokra, mondta és gyorsan elfordult.

  A városba érve Izolda is meglepődött a forgatagtól, nagyon régen volt már városon, de nem ilyen forgalomra emlékezett. Eszter pedig a zajoktól lepődött meg, hiszen nem látott semmit az egészből.

John, megfogta a kezét szorosan, és mondta neki el ne engedje egy pillanatra sem, és csak arra menjen, amerre ő vezeti, Izolda pedig lépést tartva követe feltétel nélkül.

  Szerencsésen megérkeztek, nem messze van a kórház az állomástól.  A felvételi pultnál jelentkeztek, ott útba igazították őket, melyik szoba előtt kell várakozni, míg az orvos majd beszólítja őket, a papírok maradnak, azt ők viszik be az orvosnak.

  Nem sokat kellett várakozni, már tudtak róla, hogy érkezik a leány, mert a doktor úr értesítette a kórházat.

   Az orvos átnézte a papírokat, rendben vannak, néhány kérdést föltett, a korábbi és esetleg fertőző betegségekről. Megkérdezte a fiatalember hozzátartozói minőségét, hogy adott esetben mit mondhat el neki, miről tájékoztathatja.  Megbeszélték, hogy Johnt mindenről tájékoztassa, mert nélküle nem tartanának itt. Esztert fölvették, kapott egy szobát, ahol másik öt ember is feküdt, egy nővér oda kísérte őket, elmondta nekik látogatás szerdán délután és vasárnap ebéd után van csak. Máskor kezelések és csendes pihenő tartanak.

    Izolda segített a lányának átöltözni, és elfoglalni a helyét, John kint várakozott, mert a szobában hölgyek feküdtek és látogatási időn kívül csak az orvos mehetett be, más férfi nem.

Izolda elmondta a betegeknek, hogy a lányát Eszternek hívják és teljesen vak, ha szükséges segítsenek neki, legalább nővért hívni.

 Ezzel elbúcsúztak, annyi időre John is bemehetett. Szerdán jövök Eszter, és megölelte a lányt.

 Izolda nagyon sírt a folyosón.  Félt ott hagyni gyermekét.  John karon fogta és kivitte az állomásra, megvárta, míg elindul vele a vonat, és ő ment dolgozni a munkahelyére.

Sok pótolni valója van, a kiesett idő miatt, és a hivatalos munkaidő után is maradnia kell a külön megrendeléseken dolgozni, amit a főnök vállalt, de neki kell elkészítenie. A pénz mindig kell, de most már tényleg nagyon. Még azt sem tudja, hová kerül Eszter a kórházból, merre lesz a szanatórium és mibe kerül majd az utazás. De már döntött, nincs visszaút, csak előre.

2019. február 4.

Tiszakécske

Eszter és John III. rész.

Eszter és John - III. rész.

Írta: Kovács L István

John minden nap meglátogatta és ápolta Esztert. Segített Izolda néni vállán könnyíteni a terhet, de saját otthonában is eleget tett szülei elvárásainak. Nagyon felelős fiatalember lett a korához képest. A városi tanulmányok miatt, mivel sokat látott, tapasztalt és korán dolgozott is, tudta milyen az élet, a lehetőségek. Lassan eltelt a két év, és végzett iskoláival, de a városban maradt, a már bejáratott munkáit végezte, nagyon jó kuncsaft köre volt. Mikor tehette sietett haza Eszterhez. A gondos ápolás ellenére Eszter nagyon lassan javult, de javult. John úgy döntött elmegy a doktor úrhoz és komolyan beszél vele Eszterről, megkérdez mindent, hátha nem titkolózik előtte az orvos.

   Egy este bekopogott hozzá és elmondta, hogy nagyon a szívén viseli a lány sorsát, egészségét, mindent megtenne érte, amit ő meg tud tenni.

 

-Nos, fiatal barátom, akkor nagyon szedje össze magát, Eszter szervezete nagyon gyenge. Szinte csoda, hogy kibírta azt a korábbi tüdőgyulladást. A széltől is óvni kell. Továbbá vérszegény, a manduláját is ki kéne venni. Rengeteg vitaminra lenne szüksége, amit itt a faluban nem kaphat meg, kórházba kell vinni, sőt előbb szanatóriumba, de a szülei ezt nem tudják vállalni. Aki ezt vállalja, nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia. John, meg sem tudott hitelen szólalni, erre nem gondolt, hogy ilyen súlyos a helyzet. Egy darabig hallgatagon ültek egymással szemben az orvossal, majd az orvos felállt, a vállára tette a kezét, és ennyit mondott,- nagy teher ez fiam, ha valami rajtam múlik, megteszem, segítek. Gyere bármikor.

A fiú fölállt, megköszönte és kiszédelgett a házból. Nem tudja, hogy ért haza, de jó sokáig bolyongott gondolataival az esti félhomályban. Otthon a szülei nem tudták merre jár, azt hitték Eszternél van, és már várták, hogy hazaérjen a hírekkel. Leült az asztal mellé és beszámolt az orvossal történt beszélgetésről. Az apja csak a fejét csóválta, anya meg sóhajtozott, mintha Ő veszítené el éppen a saját gyerekét. Nagy volt a fájdalom a szívükben.    

   Végül is az apa szólalt meg előbb.

  - Mi a szándékod fiam, mit akarsz ebben a helyzetben tenni? Hiszen nem viheted el csak úgy, és hová is vinnéd, nincs lakásod, csak bérelsz egy szobát, igaz munkád van, de tudod milyen anyagi teher egy ilyen beteg ember gyógyítása.

  - Édesapám, én csak azt kérem, ha segíteni nem is tudnak, fogadják el, hogy én ezt szeretném. Ha a testvérem lenne, sem engedném, vagy ha a kutya szenvedne, azt is a végsőkig hordanám az orvoshoz.

  - Jól van fiam. Látom, Te eldöntötted mit akarsz, nem gördítünk akadályt elétek, és ha tudunk, segítünk, nekünk kicsit jobban megy sorunk, mint Eszteréknek, és egyedüli gyerek vagy te is. Tedd meg, amit meg tudsz, vagy meg kell tenni.

  - Köszönöm édesapám!

Lefeküdtek.

Reggel, John elment beszélni Eszter családjával. Otthon volt az apja is, a hétvégére kapott egy szabadnapot, amit otthon tölthetett, s hozott némi sajtot, és szalonnát is.

  Elmondta, amit megtudott a doktortól, és hogy mi az Ő terve, és a szülei is támogatják. Ábris bácsi, Eszter apukája csak hümmögött, nem tetszett neki az ötlet, vagy inkább szégyellte, hogy nem tud megfelelően gondoskodni a családjáról, nem akart ráállni.

  

Váratlanul betoppant John apja, mint aki érezte, hogy segítenie kell a fiának. Nagyot köszönt, és miután hellyel kínálták, bekapcsolódott a beszélgetésbe. Akkor meg az lett a kifogás, hogy a falu a szájára veszi, hogy nem a felesége és elmegy vele.

  - Nehéz feje van kendnek, Ábris, városon senki nem tudja, itt meg már megszokták az emberek, hogy a két gyerek egymás nélkül nem tud létezni. De ha köti az ebet, akkor idehívom a papot.

 

Ábris kicsit megsértődött a nehéz fej miatt, de nem volt több szava a dolog ellen.

  - Hát, még nem akarom eltemetni a lányomat, de tudják, milyen szegények vagyunk, azért amit lehet, megteszünk mi is, ha mán ez a két gyerek ennyire ezt akarja.

  - Idehallgasson Ábris, ha télre lejönnek a hegyről, keressen meg, elbeszélgetnék magával. Most minden jót kívánok, és engedjék a gyereknek, amit akar, kezeskedem érte, elvégre évek óta nem okozott csalódást maguknak sem, nekem sem.

  

   Johnnak este el kellett mennie a városba a munkája miatt, de előtte még fölkereste a doktor urat, hogy Esztert, hogy lehet beutalni egy szanatóriumba, és megkérte indítsa el a folyamatot. A doktor kezet rázott vele, megpaskolta kicsit a vállát, derék dolog fiatal barátom, tisztelem az elhatározásáért. Mikor jön haza legközelebb? - Ha olyan sürgős munka nem jön közbe, péntek este itthon leszek. - Ide jöjjön először! - Hálásan köszönöm doktor úr, viszontlátásra!

2019. február 3.

Tiszakécske"

Folyt. köv.

Ember, vagy Isten

Ember, vagy Isten

Írta: Kovács L István

Magányomban rajzolt szomorú kép,

remete lelkemnek nincs menedék,

hiába bújnék a föld alá is magam elől,

mikor jön a szembesítés tetteimről.

Nem voltam sem jó, sem gonosz soha,

éltem mint, ki nem bölcs, de nem is ostoba.

bírám volt, van, s lesz még éppen elég.

Hitem ingott mindig, mint a hintaszék,

mert erősebb az emberben, mint Isten felé.

Vagy, csak nem ültették elég mélyen belém?

Tudom, hogy van valahol, egy felsőbb erő,

de, az embernek a keze, szíve is elérhető.

Nem mítoszok után nyúl, ki embert szeret,

néha van harag, de soha nincs bennem gyűlölet,

ha hibázom, és olykor vétek is talán,

bírám a tükör, mérgesen néz rám a szobafalán…

2019. február 1.

Tiszakécske.