Ránk borult az ősz

 

Ránk borult az ősz

Írta: Királdi-Kovács István

.

A múlandóság ravatala most az erdő alja,

nézd, levélszőnyeg szemfedője milyen tarka.

Hűs, harmatos hajnallal rúgott ránk ajtót az ősz,

de napközben az öregfenyőn a gerle még búgva időz.

.

A Nap hajnali izzása, mely minden szemet bántott,

Vakító ragyogása, szolidabb narancsszínre váltott.

Dél körül az ember még a gyors fecskéket várja,

hiányzik a villanásuk, nélkülük a villanydrót is árva.

.

Elcsendesedtek a szőlőhegyek, a gyümölcsöskertek,

fedél alatt minden, jönnek az unalmas hosszú esték.

Nem fosztunk, nem morzsolunk már kukoricát,

csak ülünk némán, nem mondunk jóízű anekdotát.

.

A fejemet is idő-moly rágta ritkás fehérlepel takarja,

jön ez is hívatlanul, az ember hiába nem akarja.

Oly jó lenne még tevékenyen életerősnek lenni,

nem hátra tekinteni, mint ki csomagol, pedig nem akar menni.

.

Ránk rúgta az ajtót az ősz, de várjuk a Májust, a kikeletet,

bízva abban, hogy kapunk még az időből egy szeletet.

Esténként a csillagok még szépet ígérnek,

de a hideg hajnalok meggyőznek, már ne higgyek a meséknek.

.

2023. 10. 02.

Tiszakécske.