Körbeér

 

Körbeér

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szép az erdő, tavasszal a halványtól a mély, haragos zöldig,

ezer árnyalattal a csúcstól zuhatagként omlik le a földig.

Megannyi virág színét, alakját, illatát lengeti, viszi a szél,

új életet ringat a fészek, odú, a bokrok alja és a kotorék.

 .

Elmúlt a nyár, jön a híres festő, százszínűre festi a lombot,

lángvörös és kék bogyók tarkítják a sárgára aszott dombot.

Égő som, galagonya és csipkebogyó, kék kökénnyel paroláz,

sárguló vadkörte, feketeszemű szeder, mind-mind megbabonáz.

.

Fölserkent rókafi orra a földön, éppen vacsora után kutat,

csíkjukat vesztett malacok, csörtetve követik anyjukat.

Őzgidák, szarvasborjak is megcombosodtak szépen,

így talán túlélik akármilyen hideg is lesz majd a télen.

.

Akkor is imádom, mikor hó súlya húzza a kopasz ágat,

a sűrű párától, ködtől, hóeséstől alig látni az erdőt, a fákat.

Ha a törzsön, dérből ősz szakállat növesztett a barna moha.

mikor szikrázva csúszik el a friss havon az öregnap sugara.

.

Nekem a hangya és a szálfenyő is éppen az égig ér,

ott kezdődik az ég, ahol véget ér, az általa kitöltött tér.

Átmenet a természet, a Tavasz, Nyár, Ősz és a Tél,

akkor a legszebb minden, mikor a Föld oda, körbeér.

.

2025. 04. 21.

Tiszakécske.