Pillog a remény

 

Pillog a remény

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hallgat a Föld, kifutott az időből,

Fájó némaságban lebeg az éjszaka,

Csillagok tartják vissza lélegzetüket,

Titokban várnak sorsuk fordulására.

.

Mint bűnös, ki éjjel hullat könnyeket,

Éjszakák, mit nem tud megvenni más,

Nyomja tetteinek súlya, mi csak az övé,

Hiába ezer és ezer ima, a leborulás.

.

A hajnali fény érinti de, nem oldozza fel,

Késő a bánat, tudja sorsa meg van írva.

Megváltást remélni talán hiába való,

Élni kéne, hinni, bízni, de oly sok a bűn.

.

Életterét szűkíti, önnön hóhéra már,

Mérgezett a föld, a víz, a levegő, és a lélek,

Lassan legördül a függöny, emberek félnek,

Ki káromlással, más imával, mind csodára vár.

.

Mások osztozkodnak, mint koncon a kutyák,

Ki milyen erős, kihez simul, annyi lesz a jussa,

Kit nem győz meg szépszó, meggyőzi puska,

Kifutottunk az időből, de még pillog a remény.

.

2026. 02. 21.

Tiszakécske.

 

Hamis világ

 

Hamis világ

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hamis világ, sötét árnyak,

Nehéz lélegzet, sérült lelkek.

Függöny mögött megtévesztés zeng,

Béke álarc alól félelem, szorongás,

Lándzsája röppen, mély sebet ejt.

Mondat, mi tovább öli a bizalmat,

Helyén korom, füst, pernye marad.

.

Keresem Istent, az örök fényt,

Kinek higgyek e hazug, aljasult világban.

A csendből előtör, hív egy hang,

Szirén csal, elvinne engem. - kételkedem.

Egyedül megyek, bár sok az elvi társam,

Kiknek nem mutatnám soha a hátam.

De a köpönyeg oly könnyen fordul.

.

Kapzsiság lángja emészti a világot.

Keblek mélyén gyűlölet feszül,

Harci dob dobban, az ember ingerül.

Kiben bízzam? -jön a kérdés szüntelen.

Eladó minden, vigyék akár ingyen.

Maradjon a csend, a fény, az isteni,

S talán a szív, a lélek, a békét megleli.

.

2026. 02. 18.

Tiszakécske.

Nem tartozom sehová

 

Nem tartozom sehová

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nem tartozom sehová.

Amikor csendesen leszáll az éj,

A test törékeny, sápadt, nyugtalan.

A lélek magas hőfokon ég.

.

Mindenki hazudik, tagad, visszatart.

Az én utam előre vezet, egyedül is.

Mások terhét cipelni fáradt vagyok.

Takarj be engem.

.

Vannak, kik visszatartják magukat.

Mutogatnak, nevetnek,

Mossák kezeiket, hibás az, aki tesz.

Az én utam más.

.

Hajnal születik, öröklöm a fényt,

Vele ragyog lelkem.

Szárnyak nőnek, messze visznek.

Lebegek, nem tartozom sehová.

.

Ott vagyok mindenütt.

Hol szabadon szárnyal a lélek,

Ha jólérzem magam.

Később vissza- visszatérek.

.

2026. 02. 16.

Tiszakécske.

Órahang

 

Órahang

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hajnal, az óra könyörtelenül ketyeg,

fahasáb pattog, láng viháncol, ég a tűz.

Távoli vörösfény áttöri a szürkeséget.

Kezdődik a nap.

.

Gondolataim elvisznek, hol gránátalma nő,

élénk, bíborszínén hosszan elidőz szemem.

Arcod pírját látom benne, íze csókodé,

tapintása bársonyos, mint kezed érintése. 

.

Kék vizű tó, hol az almák teremnek,

hű mása gyönyörű, csillogó szemednek.

S az a mély nyugalom mi belőle árad,

birtokba veszi lelkem, megpihen nálad.

.

Bátortalan madárcsicsergés, rügypattanás,

ébredő természet, pillanatra kizökkentenek.

Gyorsan visszatérnek megsiklott gondolataim,

ébrenlétben is álmok útját róják lépteim.

.

Az esti csendet óra hangja töri darabokba,

hintaszék is reccsen egyet-egyet hozzá.

Csak a hiány örök, az üresség nem múlik,

azt nem zavarja jelenléttel senki és semmi.

.

2026. 02. 11.

Tiszakécske.

Február

 

Február

Írta: Királdi-Kovács István

.

Ez még a tél színe - java, Vízöntők és Halak hava.

Lusta, nehéz felhőtakaró és ködpamacsok rejtekéből,

Háztetőkre telepszik a zizegve hulló hódara.

S mintha szakálla lenne, jégcsapot lógat a tető pereme.

.

Lehet a levegő nehéz, a fagy kemény, kopogós,

A hangulat mégis vidám, a tánc, a fánk ropogós.

E hó a farsangnak is hava, ég a téltemető kiszebáb,

Busójáró fesztivál, kezdődik a maszkabál.

.

Tavaszváró, sokaság, mássá lett arcok, tarkaság.

Az arcról, mit látunk mű, vagy igazi? - ne kutassuk,

Kitudná megmondani? Most nem is ez a lényeg,

Vidámak legyünk, önfeledten mutassunk utat a télnek.

.

Mire véget ér a vidámság, úgy húshagyó keddre,

Hóvirág is mutatja, induljon, sáros csizmáját, hósubáját,

Más tájakra vigye, nekünk már zeng a dal, „nyitnikék”,

Tavasz közeledtét jelezte az énekes rigó és a széncinege.

 .

Február van, csípőshideg, ólomszürke, ködös napok,

Olykor hull a hó, dara, vagy ónos eső, de én szeretem,

Akkor is, hideg volt, szakadt a hó, mikor először fölsirtam,

Talán örömömben, mert ide születtem? Már nem emlékszem.

.

2026. 02. 01.

Tiszakécske.