Órahang

 

Órahang

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hajnal, az óra könyörtelenül ketyeg,

fahasáb pattog, láng viháncol, ég a tűz.

Távoli vörösfény áttöri a szürkeséget.

Kezdődik a nap.

.

Gondolataim elvisznek, hol gránátalma nő,

élénk, bíborszínén hosszan elidőz szemem.

Arcod pírját látom benne, íze csókodé,

tapintása bársonyos, mint kezed érintése. 

.

Kék vizű tó, hol az almák teremnek,

hű mása gyönyörű, csillogó szemednek.

S az a mély nyugalom mi belőle árad,

birtokba veszi lelkem, megpihen nálad.

.

Bátortalan madárcsicsergés, rügypattanás,

ébredő természet, pillanatra kizökkentenek.

Gyorsan visszatérnek megsiklott gondolataim,

ébrenlétben is álmok útját róják lépteim.

.

Az esti csendet óra hangja töri darabokba,

hintaszék is reccsen egyet-egyet hozzá.

Csak a hiány örök, az üresség nem múlik,

azt nem zavarja jelenléttel senki és semmi.

.

2026. 02. 11.

Tiszakécske.