Őszi virágok

 

Őszi virágok

Írta: Királdi-Kovács István

.

A dombról alá furakodott az ősz,

rőt haját itt rázza a házak között a szél,

hideg, bús hajnali nótát dúdol halkan,

s önmagát nézi az esőtől csillanó avarban.

.

Belebámul a lágyan fodrozódó tó tükrébe,

az égtől kapott szomorú, sötétszürkébe.

El is fordul hamar, a kerteket vizslatja,

ott az őszi virágokat élteti nem rég hullott harmatja.

.

Itt-ott még pompázik a kert, erdőszél és mező,

kasvirág, őszirózsa, krizantémok, és tűzeső.

A gyepűrózsán* másod virág nyitja kései szirmát,

megtévesztette a Nap, nem alussza még téliálmát.

.

Hunyorok, cickafarkak, Japán szellőrózsa bólogatnak,

Varjúhájjal, üdvözlik a reggelt, együtt intenek a Napnak,

mely éppen két felhőpaplan között kelt fel.

Csend van, fura, bántó csend, az ember hiába fülel.

.

Elmentek a madarak, nem zsibognak bogarak és méhek,

mintha lassabban, bágyadtabban indulna az élet.

De a virágok éppen úgy pompáznak, mint a Tavasziak,

csak nem ontják oly harsányan az illatukat.

.

2025. 10. 16.

Tiszakécske.

.

*Gyepűrózsa = vadrózsa, csipkerózsa

Belső csönd

 

Belső csönd

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mint a bizonyos hajós, ki átvisz a túlsó partra,

olyan a csönd, mikor belehasít a külső zajba.

Elvisz, valahová messze, beleolvad a zsigerekbe,

s a szomjazott nyugalom éltetőn árad szét a testbe.

.

Ahogy a nyugodt víz hullámai, úgy ring a lélek,

kinn hiába dühöng ádáz csatazaj, még sem félek.

Bátorságom a törhetetlen csönd adta nyugalom,

a „megfoghatatlan” kegyelmét érzem magamon.

.

Olyan, mintha valami őrizne, vigyáz rám, figyel,

körülvesz, simogat, gyöngéden magához ölel.

Ahogy zord tél után, tavaszodik nyílnak a virágok,

a békesség csöndjében másként látom a világot.

.

2025. 10. 04.

Tiszakécske

Világjáró

 

Világjáró

Írta: Királdi-Kovács István

.

Világok vándora, nyughatatlan ember,

hol a hegyek csábítják, hol a tenger.

Elméjében, vágyai között folyton kutat,

nyugta nincs, örökön-örökké keresi az utat.

.

Felhők között repülne a madarakkal,

a tengerben versenyt úszna a halakkal.

Toronyszobából nézné, mi terül el alant,

virágillatos réten szólna kezében a lant.

.

Barangolna hegyen, völgyön, patakparton,

aprófalvak ódon utcáin, megpihenve minden sarkon.

Sivatag homokjában is megízlelné a Napot,

ahogy haragosan tajtékzó tengerben a habot.

.

Kipróbálna mindent, amit Isten ege alatt lehet,

mert a szoba az fogság, nem ad kellő életteret.

Fújja a szél, simogassa, cibálja a haját,

vessen hullámot a tenger, a fű, akkor érzi jól magát.

.

2025. 10. 02.

Tiszakécske.

Kép: Hainrichffy Kata

Az idő egy szám

 

Az idő egy szám

Írta: Királdi-Kovács István

.

Volt rá hetven évem hogy elfogjam,

de ő ment tovább az útján, csak ment.

Ment, ahogy keringő, körbe a teremben,

önmaga körül is forogva szüntelen.

.

Nem sietett, nem várt, csak ment előre,

kevés volt, mindig csak kicsi hiányzott belőle.

Pillanatnyi, ölelésnyi, kézfogásnyi, csóknyi,

gondolatnyi. Ő halad nem lehet rajta lógni.

.

Kitudja mikor, honnan indult, hová ér,

csak kisebb-nagyobb szám, valamit mér.

Valami távoli, meg és fel nem fogható,

súlya nincs, múlása mégis nyomasztó.

.

Hogy volt, látom a tükörben, testemben érzem,

Hogy lesz, ott ragyog az unokám szemében,

Az idő halad új távlatok, járatlan utak felé visz,

a Nap újra felkel, s a Tavasz virágokat nyit.

.

2025. 09. 07.

Tiszakécske.

Nehéz idők

 

Nehéz idők

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hol világos, hol sötétebb szürkén háborog az ég,

itt-ott fehér foltok villannak, de sehol nem kék.

Mint tompa fényű szemek, melyben nincs béke, nyugalom,

nem tudni hol, miért hever elérhetetlenül parlagon.

.

Hogy hiányzik a sok szín, a nyugalom, a béke,

fehér, zöld, vörös, sárga, mind belehajlik a kékbe.

Lám, a szivárvány ívébe a kevertszín is belefér,

mert a természet nem fekete és nem is fehér.

.

Tiszta fehér nincs más, csak a frissen hullott hó,

igazi fekete is csak kéményben látható.

Nézem az emberi arcokat, mily változatos a kép,

sima, ráncos, színük változó, s mégis mind milyen szép.

.

A szemük valami más, már régen nem úgy ragyog,

ahogy sötét égen a messziről ide fénylő csillagok.

A szívük is kemény, de hiszem él még bennük a remény,

Talán nincs veszve minden, lesz gyógyír a lélek sebén.

.

2025. 09. 03.

Tiszakécske.

 

El nem múló...

 

El nem múló…

Írta: Királdi-Kovács István

.

A fák lassan ébrednek álmukból, a Tavaszt köszöntik,

a levegőt mandula és szilvafavirágok illatával elöntik.

A gesztenyefák még némák, pihennek, nehezen nyílnak,

hűen őrzik titkaikat, de annál szebbek, szerelemre hívnak.

.

De, hiába vártam, nem jöttél, fájt a lelkem nagyon,

kínok között éltem, sírtam nagyon sok hajnalon.

Gondolataim mégis percről, percre rád találtak,

ünneplőbe öltözött szívem, minden percben vártalak.

.

Lassan, nehezen telnek az évek, nem gyógyul a szív,

már nem nyújtom ki a kezem, pedig a lelkem még hív.

Nem igaz, hogy az idő gyógyít, az csak vékonyka lepel,

alatta élő, eleven a seb, ráborul, de semmit nem kezel.

.

Nem csitul az érzés, lelkem, mint a vihartól dúlt tenger,

Néha kérdezem magamtól, miből, mennyit bír az ember?

Miért jó űzni az elérhetetlen, miért jó a semmit fogni,

elkéstem, elment a vonat, már nincs mibe kapaszkodni.

.

A vonat régen nem jár, a peron romos, rozsdásak a sínek,

néha még kisétálok oda, de már nem tudom, minek.

Talán nem akarom lekésni azt, ami soha nem jön vissza,

de, itt, ezen a soron virágzik legszebben a gesztenyefa.

.

2025. 06. 18.

Tiszakécske.

Életpróba

 

Életpróba

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kopár sziklákat éget a könyörtelenül tűző Nap,

a szélesen elterülő nyáj, csak aszott kórót harap.

Árnyékot, zöldet, fát, bokrot csak néha-néha talál,

pedig érte körme kopik, oly nagy területet bejár.

.

Furcsa éden, itt porrá égnek sziklák, és a kövek,

mégis van föld, fény, kenyér, boldogság menet és jövet.

Hősiesen kitart, küzd az ember tisztelettel éli az életet,

s hálát ad mindenért, amit adtak neki az Istenek.

.

Vízért, fáért messze kell menni, jön a hosszúvágta,

két kanna vizet, fát, embert cipel a szamár háta.

Tandoor alján parázs izzik, kőedényben fő az étel,

friss kenyér sütéséhez az oldalából egy kis helyet bérel.

.

Estebédre készül a gazdagon zöldségelt, finom egytálétel,

Marhahús főtt benne csicseriborsóval és sárga lencsével.

Esteledik, már hazafelé zörög a nyáj csengője, kolompja,

tülekedik a jószág, nyugodt a pásztor, sosem volt goromba.

.

A nap lassan véget ér, a sütő tüze hamvad csendben,

melegét szívében őrzi az asszony, mélyen izzik benne.

Az állatok menedékeikben nyugodni tértek éjszakára,

valaki lopva, álmosító színeket festett az ég falára.

.

Itt, a föld, a fény, a kenyér és a kedvesség között.

megtalálták az életük értelmét, a mindenség fölött.

Étkezés előtt összeteszik kezüket, imát mond a család feje,

köszöni, hogy ma is kegyes volt hozzájuk az ő Istene.

.

2025. 06. 12.

Tiszakécske.