A hálózat foglya

 

A hálózat foglya

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csábít a nagyvilág, a csillogás,

a mindentől is több tudni akarás.

A lehetőség ott van a kezedben,

pár gombnyomás, és nincs elérhetetlen.

.

Körül vesz megannyi eszköz ma már,

kitágult a tér, elveszett, nincsen határ.

Nem akartad, mégis a hálózat foglya lettél,

telefon, laptop, kávéfőző figyel a nagytestvér.

.

Nem csak előnye van a felhőlétnek,

itt már a bűnözők is jól megélnek.

Profilja egy kedves, aranyos kis állat,

azzal indul az áldozat vadászat.

.

Azt hiszed semmi rosszat nem tettél,

csak a barátoddal, vidáman fecsegtél.

Vagy a banki ügyeidet tetted rendbe,

kikerült a titkod, beletúrtak a zsebedbe.

.

Vigyázz, őrizd a titkaidat, mert ott áll lesben,

a vadász, ki nem tudja, hogy préda is egyben.

Hízeleg, tán elsírja baját, hogy szánd,

halálos ágyán vagyont hagyna rád.

.

Vagy éppen, mint hivatalnok járna el,

s már fizet is az, aki nem figyel.

Mértékkel használd, ne tévedj el benne,

olyan, mintha az ember fogoly lenne.

.

2024. 11. 17.

Tiszakécske.

Rendíthetetlen hit

 

Rendíthetetlen hit

Írta: Királdi-Kovács István

.

Fölnézel, a felhőkben Istenedet látod,

neki szól, hozzá száll minden imádságod,

a keresztet magadra nagyon sűrűn veted,

nincs mi megrengetné benne erős hited.

.

Hazád most kegyetlen bombák földje,

ott ma sok élet, ártatlanok vére hull a földre.

Mégsem kérdezed meg „HOL VAGY ISTEN”?

Míg imádat mondod, érzed, veled van a hitben.

.

Mert hiszed, nem Isten műve e szörnyű gyalázat,

ember az, kinek tettére nincs semmilyen magyarázat.

Igaz, embersége bennem erős kételyeket ébreszt,

vajon meddig megy el, vajon még mire képes?

.

A lator kezéből senki nem veszi ki a fegyvert,

hiába öl, s tesz földönfutóvá oly sok embert.

Ő öl, a világ tanácskozik, kerekasztalnál ötletelnek,

nálatok rakéták hada süvölt, lánctalpak dübörögnek.

.

Te hiszel, hiszed, hogy egyszer a borzalmaknak vége,

hogy az imák eljutnak, s meghallgattatnak az égbe.

Hogy egyszer gyógyulni kezdenek a sebek,

egyszer békés, nyugodt álomra hajlanak a fejek.

.

Te akkor is majd fölnézel az égre, Istenedet látod,

neki szól, hozzá száll, hála imádságod,

a keresztet magadra akkor még sűrűbben veted,

nincs, nem volt mi megrendítené benne erős hited.

 .

2024. 11. 08.

Tiszakécske.

Nem én tagadtalak meg

 

Nem én tagadtalak meg

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még nem elég? -pedig már elvettél mindent, amit lehet,

megtört a hit, térden a remény, megalázva a becsület.

Állítólag a békéért harcolsz, de az agresszor oldalán,

egykori elnyomók, ma gyilkos utódai előtt szalutálsz.

.

Nem mi tagadtunk meg, te nem ismered el, ki nem a híved,

Nem érzed tetteid súlyát, teher vagy, és rossz a híred.

Mi jár a fejedben? -nem tudom a választ, s tán kérdezni is kár,

hogy veled országunkra, s benne ránk milyen jövő vár.

.

Emlékszel? Buszokkal hoztad a népet, hogy tapsoljanak neked,

változott az irány, nem érzel irántuk mást, megvetést, gyűlöletet.

Nem mi tagadtunk meg, te élsz kordonok és függönyök mögött,

és nem ők tagadtak meg, te élsz hamis illúziók között.

.

Ki téged kritikával illet, szerinted a hazát gyalázza,

pedig hiába hiszed, nem te vagy a Magyarok országa.

Sokszínű e nép, eleve hét ősi törzs egységéből jött létre,

és ennyire széjjel a lelkeket soha senki nem tépte.

.

Nem mi tagadtunk meg! Te illeted gyalázó szóval, ki mást gondol,

s ha bátran ki fejti nézetét, híved, azonnal fellázad, tombol.

Pedig minden megbeszélhetnénk, ha a gőg helyett együttérzés lenne,

Tudod nem repül madár, ha egy szárnya béklyóba van verve.

.

2024. 10. 24.

Tiszakécske.

Jő a tél

 

Jő a tél

Írta: Királdi-Kovács István

.

Jő, a tél ránk küldi szelek hadát,

dér és zúzmara hűti le az éjszakát.

Ablakon redőnyt ráz, jégvirágot nyit,

talán valahonnan egy kis havat is kerít.

.

A hó majd őrülten kavarogva száll,

hideg csendben csak a szél muzsikál.

Léptünk alatt a hó ropogva, csikorog,

de alatta mélyen a Tavasz kuporog.

.

Kandalló előtt hintaszék billeg,

könyvvel a kezében valaki pilled.

Virágokról, madarakról szólna álma,

ha szét nem tépné a szél okozta lárma.

.

Kell a tél, hogy kerek legyen a világ,

Tavasszal újra és újra nyílhasson virág.

Az ember is pihen, alvással tölti az éjszakát,

és másnap új erővel köszönti a nap hajnalát.

.

2024. 10. 21.

Tiszakécske.

Mikor bánt a világ

 

Mikor bánt a világ

Írta: Királdi-Kovács István

 

Elvonulva, kicsit magammal akarok lenni,

életem színes mozaikdarabkáit összeszedni,

megismerni, átlátni a bennem rejtőző világot,

kitépni lelkemből, minden apró tüskét, szilánkot.

 

Kicsit visszanézni a múltba, hogy lássam a jelent,

csillagokat kérdezni, hogy a jövő vajon mit jelent,

csak úgy elmondani néhány imát magamban,

átgondolni mit rejtettek el az ősök e szavakban.

 

A változó világ sokszínű, nem fekete és fehér,

vajon miért szorul ökölbe imára összetett tenyér,

hisz oly szép, és oly sok az, ami elfér benne,

miért teríti be mégis a gyarlóság szennye?

 

Ősz van, képzeletem a rozsduló erdő útjait rója,

olyan ez, mint hánykódó hajónak a jelző Bólya.

Mikor bánt a világ, oda viszem testem, lelkem,

s ő tisztán, megnyugtatva  adja vissza, nekem.

 

Kigyomláltunk minden tüskét és szilánkot,

szeretem, újra magamhoz ölelem a világot,

most nem látszik más csak virág és fény,

hull a levél, szárad a fű, de alatta sarjad a remény.

 

2024. 10. 14.

Tiszakécske.

Lány a hegyi legelőn

 

Lány a hegyi legelőn

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szikla kövön ül a lány, nézi a tájat,

a lent pihenő, kecske és birkanyájat.

Nem zenél kolompja, csengője,

most van a jószág déli pihenője.

.

Kutyája is elnyúlt, hosszan lóg a nyelve,

de vigyázza a rendet fürkésző tekintete.

Most a gazdára sem figyel, minek is tenné,

ha parancsa lenne, halk füttye jelezné.

.

Arcán pír, huncut mosoly a szemében,

ki tudja merre, mi, vagy ki jár az eszében.

Csillogó szemmel felnéz az égre,

messze az otthon, itt az idő indulni kéne.

.

Ahogy feláll, kutyája fürgén mozdul,

vakkant kettőt s a nyáj haza útnak indul.

Legelészve ballagnak meg-megállva,

alkonyatra haza is érnek, a karámba.

.

Vájúból hosszúkortyokban nyelik a vizet,

majd megfejik őket serény, dolgos kezek.

A lánynak sincs még nyugodalma,

hordja a habos nedűt egy hatalmas kondérba.

.

Hogy sajt legyen, belőle még beoltja a tejet,

csak utána térnyugovóra, hajt álomra fejet.

Álmában mosolyog, szeme rebben,

ki tudja miről álmodhat a sötét csendben.

.

2024. 09. 26.

Tiszakécske.

Néma lázadás

 

Néma lázadás

Írta: Királdi-Kovács István

.

Sok minden nem voltam, nem vagyok,

talán fura, méla bohóc még lehetek.

Arcom, szemem régóta nem ragyog,

sokszor könnyezve, kényszerből nevetek.

.

Pedig a bohócnak nevettetni kéne,

erre utal széles, festett piros szája.

Mégis szomorúság ül fénytelen szemébe,

a gömb sem rejti el, mit feltett az orrára.

.

Ha nincs kedve színpadra menni, csak ül,

ő a hős, aki némán lázadni mer, pedig fél.

Menjen, ne menjen, néha kinéz a függöny mögűl,

ám dörren a porondmester:  Menj! -nevettessél.

.

És a bohóc megy, nagyokat lép a zenére,

integetve nevet, pedig belül zokog a lelke.

A közönség tapsol, neki könny szökik szemébe,

de kit érdekel, hogy szíve búval, bánattal telve.

.

A bohóc tükör, benne az élet fonákját látod,

míg te felszabadultan, hahotázva nevetsz,

Mert jól érezted magad nyugodt lesz az álmod,

Ő sír, mert tudja, holnapra mindent elfeledsz.

.

Holnap ti lesztek bohócok, jelmez nélkül, sírva,

tapsolni nem fog senki, a porond mester dörög,

Tükörbe nem nézitek, mi van arcotokra írva,

pedig belül gyűlik a harag, ma még némán hörög…

.

2024. 09. 18.

Tiszakécske