Esőcseppek

 

Esőcseppek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kövér esőcseppek halkan kopogva táncolnak az ablakon,

majd apró patakként folynak le az üvegen és a házfalon.

A természet, a szomjazó föld mohón issza az éltető égi nedűt,

tőle alant, s itt fenn az élet új reménye, megmozdul mindenütt.

.

Lemosta a port, kékebb lett az ég, tiszta, friss élettel telt a levegő,

hiába a télbehajló idő, új, régen érzett illatot lehel az erdő, a mező.

Nagyot kortyol minden szomjazó, a víz nem érkezik tócsába gyűlni,

talán csak a betondzsungel az, ahol nem tud szépen elvegyülni.

.

Már majdnem december közepén járunk, nem hidegek a cseppek,

szeretem az esőt, kiállok, felnézek és arcomon is patakok erednek.

Lefolyik a nyakamon, be az ingem alá, ott csiklandja bőröm,

régen éreztem ilyet, s hogy megfázhatok, azzal most nem törődöm.

.

Érzem a cseppek érintését, a víz lágy selymének puhaságát, erejét,

mellyel életet ad, épít, olykor rombol, magából kikelve tombol.

Néhány csepp számba hull, ízlelem, ez lehet a mennyei manna,

annak a szomjazó testnek, mely végre most befogadja.

.

Az eső egyre hull, csepp cseppet, az apró patak patakot ér,

a párkányról, már folyamként szalad, míg céljához ér.

és a föld hálát mutat, az égnek minden cseppér mi reá hull,

mert nyomában mi félig holt, felfrissül, kizöldül, virágba borul.

.

2025. 12. 10.

Tiszakécske.

Szelep

 

Szelep

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csurran a pohár,

feszülnek az idegek,

csattannak a szavak.

.

Könnyes, villámló szem,

remegő, fuldokló hang,

az indulat még korlátok között van.

.

Forrong a mély, ereje feszít,

a felszín repedezik,

kitörni készül a harag.

.

Már füstölög, epét lövell,

a pusztító tűz még nem tört fel,

várakozik, erőt gyűjt, tarja magát.

.

Nehezen, de még tartja magát!

Pár nagy levegő, kis duzzogás,

elült a vihar, csend, és béke van.

.

2025. 12. 09.

Tiszakécske.

 

Zsúfoltan

 

Zsúfoltan

Írta: Királdi-Kovács István

.

Zsúfolttá vált életünkben nehezen találunk békét,

mintha elfelejtettük volna a barátság jelentését.

Nehéz a lélegzet, túl sok a keserv, a bánat,

találgatjuk, - vajon Isten most merre járhat?

.

Vágyainkba kétségek keverednek, elménk összezavart,

figyelmünk elterelt, gondolataink tiportak, érzékünk felkavart.

Zsúfoltan ömlik felénk, mit nyelni kéne, de nem akarunk,

kiköpni sem tudjuk, s tőle lassan már megfulladunk.

.

Keressük a csendet, a megbékélés tiszta útját,

ki égre néz, ki magába száll, onnan várja megnyugvását.

Mert az ember küzd, nehéz, de azért föl-föl emeli fejét,

körbe tekint, igazodni próbál, útvesztőben keresi helyét.

.

Zsúfolt az életünk, kéne már egy kis csend, szabad lélegzet,

elnémítani a harciriadót, eltüntetni minden árnyékot, félelmet.

Ha ránk talál végre a perc, felcsillanni látjuk a reményt,

hálát adunk, ha jó irányba tereli a világot, az életünket.

.

Koncentrál, határozottságot mutat, legalább magának,

ateista lélekkel tűnődik, zavarja-e Istent? Van e helye imának?

Mert, ha minden elveszni látszik, kihez is fordulhatna máshoz,

csak egyedül a bárkit meghallgató, mindenek forrásához.

.

2025. 11. 27.

Tiszakécske.

Hálás szívvel

 

Hálás szívvel

Írta: Királdi-Kovács István

.

Sűrű, reggeli ködben apró pelyhekben hull a hó,

a puha álomszerű fátyol alatt csend honol.

Gyermeki csodálattal nézem a természet szépségét,

Lassan, meghatódva veszek levegőt, a pillanat időtlennek tűnik.

.

A természet átöltözött, zöldből sárgára és vörösre váltott,

de az élet így is szép, áramlik belőle az erő, a kedvesség.

Tegnap még vadon termő gyümölcsöket érlelt a kései napsugár,

melynek láttán a szívek örömmel és hálával teltek.

.

Az emberek vidám csevellyel gyűjtötték a természet ízeit.

A hegy felöl hirtelen érkező fuvallat rázza, csörgeti az ágakat.

Elsöpri a ködöt, keringőt táncolni kéri a hulló hópelyheket,

s innen-onnan még letép néhány, lazán kötődő falevelet.

.

Fehér hóköpenyt borít a tájra a bőven áramló sarki szél,

régen látott világot, más élményeket tartogat a tél.

A hó sűrűbben, nagyobb pelyhekben imbolyogva hull tovább,

a szürke felhőtakaró nem nyílik meg és nem is áll odább.

.

Előttem a kutya tüsszög, beleszagolt, hát hó ment az orrába,

újdonság volt neki is, nem látott még ilyet szegény pára.

Majd megugatta, belehemperedett, farkával seperte,

ellágyultan néztem, mint egy gyermeknek, oly nagy az öröme.

.

2025. 11. 23.

Tiszakécske.

Egy novemberi nap

 

Egy novemberi nap

Írta: Királdi-Kovács István

.

A hajnal, enyhén ködös lehelettel köszönt,

mint novemberi harmat terül el a tájon.

Most még tapintatoson, hogy senkinek ne fájjon.

Nem mar arcomba, csak elkísér, velem jön.

.

A kelő Nap felszívja a ködöt, még van ereje,

a nyárinak tűnő égbolt tisztán ragyog felette.

Lelassult, lomha az idő, vánszorogva telik,

mégis hamar itt az este, minden lecsendesedik.

.

Lágy szellő lebben, halk búcsú dalt fuvoláz,

a levelek táncolva hullnak, pőrére vetkeznek, fák.

Gyengéden terítenek színes szőnyeget, a földre.

a velük hulló magból kél az új élet reménye.

.

Estére beszürkül az ég, nyúlós vízpermetet szitál,

itt-ott a házak kéménye, halvány füstcsíkot pipál.

Utcalámpák, mint kik félnek, szégyenlősen pillognak,

ma hiába várunk égi fényt, ők ma nem csillognak.

.

Pedig valahol messze fenn, hol az égieket véljük,

ott, mint díszes bálteremben ragyoghat a fényük.

Este van, sétálva koptatom az utca, sikamlós kövét,

már eb sem vakkant, vackára űzte a hűvös sötét.

.

2025. 11. 13.

Tiszakécske.

Őszi varázslat

 

Őszi varázslat

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vetkőzik az erdő, színes levelek hullnak,

újra itt az ősz, a napok csendben múlnak.

Egy apró láng sercegve, imbolyogva pislákol,

melegség járja át a szobát, szívem is lángol.

.

Minden mozdulatlan,

mintha megállt volna a mindig rohanó idő,

hogy megízlelhessek egy ajándék pillanatot,

annak csendjét, édességét, a varázslatot.

.

A Nap lemenőben, borostyánszínűre festette az eget,

valami furcsa érzés eltalált, túlcsordította a szívemet.

Hálát adok a napért, a nyugodt pillanatért, hogy

nincs semmi baj. Köszönöm a mindig óvó figyelmedet.

.

Mozdul a levegő, lágy szellő suhan a fák között.

láthatatlan réseken át a szobába is beszökött.

A szoba édes csendjében a percek lassan múlnak,

Újra itt az ősz, és a színes levelek egyre csak hullnak.

.

2025. 11. 10.

Tiszakécske.

 

Őszi virágok

 

Őszi virágok

Írta: Királdi-Kovács István

.

A dombról alá furakodott az ősz,

rőt haját itt rázza a házak között a szél,

hideg, bús hajnali nótát dúdol halkan,

s önmagát nézi az esőtől csillanó avarban.

.

Belebámul a lágyan fodrozódó tó tükrébe,

az égtől kapott szomorú, sötétszürkébe.

El is fordul hamar, a kerteket vizslatja,

ott az őszi virágokat élteti nem rég hullott harmatja.

.

Itt-ott még pompázik a kert, erdőszél és mező,

kasvirág, őszirózsa, krizantémok, és tűzeső.

A gyepűrózsán* másod virág nyitja kései szirmát,

megtévesztette a Nap, nem alussza még téliálmát.

.

Hunyorok, cickafarkak, Japán szellőrózsa bólogatnak,

Varjúhájjal, üdvözlik a reggelt, együtt intenek a Napnak,

mely éppen két felhőpaplan között kelt fel.

Csend van, fura, bántó csend, az ember hiába fülel.

.

Elmentek a madarak, nem zsibognak bogarak és méhek,

mintha lassabban, bágyadtabban indulna az élet.

De a virágok éppen úgy pompáznak, mint a Tavasziak,

csak nem ontják oly harsányan az illatukat.

.

2025. 10. 16.

Tiszakécske.

.

*Gyepűrózsa = vadrózsa, csipkerózsa