Egy novemberi nap

 

Egy novemberi nap

Írta: Királdi-Kovács István

.

A hajnal, enyhén ködös lehelettel köszönt,

mint novemberi harmat terül el a tájon.

Most még tapintatoson, hogy senkinek ne fájjon.

Nem mar arcomba, csak elkísér, velem jön.

.

A kelő Nap felszívja a ködöt, még van ereje,

a nyárinak tűnő égbolt tisztán ragyog felette.

Lelassult, lomha az idő, vánszorogva telik,

mégis hamar itt az este, minden lecsendesedik.

.

Lágy szellő lebben, halk búcsú dalt fuvoláz,

a levelek táncolva hullnak, pőrére vetkeznek, fák.

Gyengéden terítenek színes szőnyeget, a földre.

a velük hulló magból kél az új élet reménye.

.

Estére beszürkül az ég, nyúlós vízpermetet szitál,

itt-ott a házak kéménye, halvány füstcsíkot pipál.

Utcalámpák, mint kik félnek, szégyenlősen pillognak,

ma hiába várunk égi fényt, ők ma nem csillognak.

.

Pedig valahol messze fenn, hol az égieket véljük,

ott, mint díszes bálteremben ragyoghat a fényük.

Este van, sétálva koptatom az utca, sikamlós kövét,

már eb sem vakkant, vackára űzte a hűvös sötét.

.

2025. 11. 13.

Tiszakécske.