Sorstársak
Írta:
Kovács István
Mint erdőtűz fergetege, úgy égtünk.
Szemünk fénye csillagokat küldött,
homályba veszni.
S ha kitört a szerelmünk vulkánja,
mindent
letarolt a láva!
De a lángok lassan alább hagynak,
szemünk fénye halványul.
Már csak egy kicsiny parázs,
mi
szunnyad heves vulkánunkból.
Én mint szorgalmas magvető,
S Te mint az anyaföld,
mely befogadott, életet adott és felnevelt.
Mára
egyé lettünk, már csak mi vagyunk.
Szelíd mosolyú sorstársak lettünk.
Én, benned- Te, bennem.
Egyként mi ketten!
Már
örökre, eltéphetetlenül!
2014-09-12.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése