Tavasz volt
Írta:
Királdi-Kovács István
.
A vágy volt övé, meg a
csendes bánat,
már nem számolja az
átsírt éjszakákat.
„Másé volt, ami soha sem
lehet az enyém,
van, hogy nem mindig
vidám egy regény”.
.
Múlik az idő, az ember is
őszbe fordul,
kedélyét vesztve a
szürkeségbe torzul.
Egyszer csak jön a
Tavasz, a szép kikelet,
pezsdül a vér,
megbolondítja a szíveket.
.
Egy angyal száll a
vállra, egy új remény,
hogy még neki is nyílhat
virág e földtekén.
Fájón lüktet a szív, túl sok
az álmatlan éj,
kemény csatát vív az
érzelem, és az ész.
.
Szakadt a lélek, sok lett
a lángoló seb,
nem győzött senki, árván
hallgat a csend.
Gyógyítaná az idő,
szürkeséggel borogat,
nem kell, szeretné megőrizni
a nyomokat.
.
Mert van seb, amire titkon
büszke az ember,
olyan csatában kapta,
ahol nem kellett fegyver.
Önmagával vívott igen kemény,
ádáz harcot,
és nem vesztett sem becsületet,
sem arcot.
.
2023. 03. 19.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése