A platán Ház 3.

 

A Platán Ház 3.

Írta: Királdi-Kovács István

 

Új lakó érkezett a házba.

Erre már régóta nem volt példa, mert teltházzal működött egy ideje. Néhány hete azonban egy régóta ágyhoz kötött beteget elvittek másik intézménybe. Pár napja viszont igazi hárpia költözött a csendes, nyugodt életet biztosító falak közé. Nem törődött a napirenddel, nem érdekelte senki egyedül lenni akarása, ő mindenkihez hívás és kopogtatás nélkül csörtetett be mintha az is, az ő szobája lenne. Kérdezősködött, kíváncsiskodott, minden érdekelte mindenkivel kapcsolatban. Mióta, és miért van itt, van e valakije, aki látogatja özvegy, esetleg elvált. Hiába panaszkodtak a lakók, a vezető sem tudott mit kezdeni vele, mert ő valamikor újságíró volt, a pofátlan és levakarhatatlan fajtából, aki az illemhelyre is követte azt, akiről írni akart. Teljesen felforgatta a ház életét, a rendet.

  Egy alkalommal, a leveleket írogató bácsihoz is beviharzott, leült az ágyra és már bombázta is az öregurat a kérdéseivel. Ő egy darabig úgy tett, mintha nem is hozzá beszélne, de hát nem lehet sokáig tűrni, hogy ő dolgozna, ez a nő pedig nem zavartatja magát, viszont őt nagyon is zavarja, már-már idegesíti.

Úgy döntött, olyat tesz, amit még soha, főleg nem egy hölggyel, abbahagyta az írást, elpakolt, bezárta a szekrénykét felállt és faképnél hagyta a nőt. Igaz belül feszengett, mert tiszteletlenségnek érezte, de nem jutott eszébe jobb ötlet. A parttalan vitákon meg már túl vannak.

A nő csak sápítozott, hogy micsoda modortalan alak, ő csak beszélgetni jött és ilyen kínos helyzetbe még nem hozta senki. Ment a bácsi után, ki a kertbe, a platánfa alatti padokhoz.

Néhányan ültek ott, beszélgettek, de figyelmüket magára vonta a különös jelenet. Az idős úr szépen ballagott feléjük, a „hárpia” pedig utána, de be nem állt a szája, gyalázta a bácsit. Mikor a padokhoz értek, a bácsi leült hozzájuk, a nő pedig a többi emberhez fordulva hangoskodott, hogy mit képzel ez a vénember, hogy őt csak úgy ott hagyja? Micsoda faragatlan, modortalan viselkedés ez,- dühöngött a többiek felé.

  Ekkor a bácsi, megszólalt: elnézést kérek hölgyem, de aki faragatlan és modortalan az pont ön. Nem érti meg, hogy itt az ilyen dolog soha nem volt szokás. Nem megyünk be egymás magánterületére, ha nem hívnak meg bennünket. Vannak közösségi terek, mint az ebédlő, a társalgó, és itt a park, Itt lehet beszélgetni, ha pedig valaki be szeretne menni a másikhoz, akkor a közösségi helyiségek valamelyikében megkérdezzük szabad-e. Ön ezzel szemben becsörtet mindenkihez, kínos kérdéseket tesz fel, és állítólag meg is írja valami újságnak.

Kérem szépen, ezt vissza kell utasítanom, sem rólam sem más lakóról ön nem írhat senkinek, sehová. Egyáltalán tudja a vezetőség, hogy ön a ház életéről ír valami bulvárlapnak?

  Ki kérem magamnak az nem bulvárlap, és nem kérek engedélyt senkitől, ahhoz hogy beszámoljak az itt folyó életről, elvégre semmi sértőt nem írtam!

Asszonyom, ön etikaivétséget követett el, mert senkinek nem mondta meg, hogy amit lát, hall, és megtud, azt ön kiadja harmadik személynek. Nem hallott még a személyiségi jogokról?

Kérem, ha sürgősen nem változtat a magatartásán, akkor ezt tudatni fogom a vezetőséggel, kíváncsi leszek rá így meddig maradhat itt.

 A néhány ember, aki hallotta a kioktatást, helyeselt, és megtapsolta a bácsit. A hölgy levegő után kapkodva megszégyenülten oldalgott el. Néhány napig duzzogott, de több baj nem volt vele.

A bácsi ezt a történetet is megírta a levelében, de az a levél, csak a zárt fiókba jutott el.

 

2023. 11. 22.

Tiszakécske.