A platánfa

 

A platánfa

Írta: Királdi-Kovács István

.

A lenyűgöző óriási, kastélyra emlékeztető épület, szokatlanul kicsi udvarának nagyrészét elfoglalta egy hatalmas, az ősz, és a szél által rongyosra tépázott öreg platánfa. (Mely miatt az épületet Platán Háznak hívták). Tenyérnyi háromágú, csipkézettszélű levél már csak itt-ott volt rajta, azok is sárgásbarnán lebegtek a szélben, vagy lassan távolodva úsztak a levegőben messzire a fától, ahogy a szél letépte és vitte őket az ismeretlenbe. Kopaszra vetkezett ágain, mint valami harangnyelvek hosszú kocsányon csilingeltek a tüskés, gesztenyeszerű barna gömbök.

Ágai között fáradtan, erőtlenül igyekeztek áttörni, a még alacsonyan járó Nap sápadt sugarai. Világos szürke, néhol a kéreghámlás miatt zöldes-sárga árnyalatú törzse legalább két öl széles lehetett. Alatta kört leírva padokat helyeztek el, hogy az épület lakói kiülhessenek, napozni, frisslevegőt szívni, beszélgetni, vagy akár olvasni. Ez ugyan ritkán fordult elő, mert az itt lakó emberek elhagyottan súlyos lelki gondokkal, bajokkal éltek, és eléggé elhanyagolt állapotban kerültek ide. Soknak volt családja, de régen magukra hagyták őket, nem is érdeklődve a hogylétük felől. Itt panaszolták el egymásnak az életüket, a magányukat, a jobb pillanataikban dicsérve a világ valamely boldogabb sarkában élő gyermekeiket, akikre akkor büszkék voltak, ám a másik pillanatban a könnyek jöttek, a lelki fájdalom könnyei, hogy az unoka már milyen nagy és még élőben nem látták őket, de fotót is csak pici babaként küldtek róluk. Az öreg fa meg csak állt, hallgatta őket, néha susogott valamit, amit ők nem érthettek, de örültek, hogy kimondhatták mit éreznek. Többen akkor nyíltak ki igazán mikor egyedül üldögéltek, és félhangosan adták elő monológjaikat. Azt nem lehet tudni, hogy Istenhez, a fához, vagy csak úgy maguknak mondják, esetleg oda képzelik a hozzájuk tartozó, hiányolt személyeket, de az határozottan látszott rajtuk, hogy két-három napig egy kicsit mintha megkönnyebbültek volna.

Hogy a fa megőrizi-e a titkukat, vagy elsuttogja, a szélnek nem lehet tudni. Tény, hogy mostanában néhány varjú ül a legmagasabban lévő ágakon, és hangosan kárognak, hogy ők is panaszkodnak-e, vagy a fától hallják a történeteket, és arra mondják, hogy kár, ez örök titok marad.

.

2023. 11. 15.

Tiszakécske.