A Plátán Ház 1.

 

A Platán Ház 1.

Írta: Királdi-Kovács István

.

A Platán Ház egyik szobájában ült csendes magányában, csak néha nyikkant a hintaszéke. Az ablakon át bámulta a hatalmas platánfát, mely szinte már teljesen kopasz volt. A hideg, nyálkás, ködös éjszaka levitte róla még azt a néhány levelet is, amit az esti szél rajta hagyott. Azt hitte, hogy a nap megint a szokásos szürke egyhangúságban fog telni. Gondolataiban messzire kalandozott, olyan időkre, amik talán meg sem történtek, mégis valamiért elevenen élt benne.

Nem akart ő ide költözni, de a magányt, az egyedüllétet csak korlátozottan szerette. Jó volt tudni, érezni, hogy szükség esetén, vannak a közelében, csak a személyes szféráját ne zavarja senki. Tartsák tiszteletben, ha egyedül akar lenni. Éppen úgy, mint egykor a felesége, és a munkatársai. Jó későn lett nyugdíjas, mert jól bírta magát, és ráhúzott még pár évet. A feleségét súlyos betegség vette el tőle, így egyedül maradt, gyerekeik nem születtek. Néha, mint most is, napokra nagyon mély önsajnálat vett erőt rajta.

Tekintetét most elfordította a fáról, és maga elé a parkettára meredt, majd lassan felemelte a fejét és körbenézett a szobában. Mintha megvilágosodott volna, meghökkent attól, amit látott maga körül. Tárgyak, papírok, könyvek feküdtek szanaszét, asztalon, szekrényen, földön. Eddig föl sem tűnt neki, amit most meglátott. Pedig mindig pedáns ember volt, adott a rendre. Most önmaga előtt elszégyellte magát, s arra gondolt mit szólna a felesége, ha látná. Néhány percig nézelődött, gondolkodott, majd fölállt és elkezdet rendet tenni a szobában. Mindennek talált helyet, volt, aminek a kukában, a maradéknak pedig más, kicsit méltóbb helyet keresett. Mikor végzett elégedetten nézett szét, és elgondolkodott, hogy tehetné szebbé lassan múló napjait.

Döntött!

Felöltözött és kiment a városba, mozgásuk nem volt korlátozott, csak a kapuzárást kellett betartani, de az sem volt túl szigorúan véve. Néhány óra elteltével, egy szatyornyi papírral, tollakkal, tintával tért vissza. Úgy döntött, hogy mintha levelet írna a feleségének, leírja a napjait, a beszélgetéseit a többi itt lakóval, a személyzettel, és hogy egyáltalán mi történik a házon belül. De mindent név nélkül, hogy ha véletlenül idegen kézbe kerülne, a szereplőkre ne lehessen ráismerni.

Egy baja volt még, a szobában lévő asztalka, nem volt alkalmas az írásra, ezért másnap újra elment. Látott valahol egy antik bútor kereskedést, hogy ott szétnéz, hátha talál egy régi, jóállapotban lévő szekrényes íróasztalt. Olyat, aminek asztal része kihúzható, a szekrényke pedig zárható, hogy illetéktelen ne férhessen az irományaihoz, legalábbis míg ő él. Ilyen asztalkára régóta vágyott, csak nem passzolt a lakásuk berendezéséhez, de itt most senkit nem érdekel, mivel és hogy rendezkedik be. Másnap hamar, már reggeli után elindult. Az üzlet tulajdonosa, biztatta, hogy van olyan, meg kell keresni, mert régóta ott van, csak eddig nem érdekelt senkit, valahol a raktár mélyén porosodik. Hosszas keresés, és némi pakolás után megtalálták.

Olcsón oda adta a boltos, örült, mert megszabadul tőle, és látja, hogy jóhelyre kerül, ugyanis nagy szeretettel simogatja a bácsi. A szállításban is megegyeztek, délután, zárás után elviszik neki, a saját kisteherautójukkal.

 

2023. 11. 17.

Tiszakécske.