Mikor bánt a világ

 

Mikor bánt a világ

Írta: Királdi-Kovács István

 

Elvonulva, kicsit magammal akarok lenni,

életem színes mozaikdarabkáit összeszedni,

megismerni, átlátni a bennem rejtőző világot,

kitépni lelkemből, minden apró tüskét, szilánkot.

 

Kicsit visszanézni a múltba, hogy lássam a jelent,

csillagokat kérdezni, hogy a jövő vajon mit jelent,

csak úgy elmondani néhány imát magamban,

átgondolni mit rejtettek el az ősök e szavakban.

 

A változó világ sokszínű, nem fekete és fehér,

vajon miért szorul ökölbe imára összetett tenyér,

hisz oly szép, és oly sok az, ami elfér benne,

miért teríti be mégis a gyarlóság szennye?

 

Ősz van, képzeletem a rozsduló erdő útjait rója,

olyan ez, mint hánykódó hajónak a jelző Bólya.

Mikor bánt a világ, oda viszem testem, lelkem,

s ő tisztán, megnyugtatva  adja vissza, nekem.

 

Kigyomláltunk minden tüskét és szilánkot,

szeretem, újra magamhoz ölelem a világot,

most nem látszik más csak virág és fény,

hull a levél, szárad a fű, de alatta sarjad a remény.

 

2024. 10. 14.

Tiszakécske.