Ne szoruljanak ökölbe

 

Ne szoruljanak ökölbe

Írta: Királdi-Kovács István

.

Látszólag olyan, mint én, vagy bárki más,

csak a lelke..., a lelke az teljesen más.

Szeme fénytelen, gyűlölet fátyla rajta,

elméje tisztaságát hazug, hamis kép takarja.

.

Arc nélkül, vagy álarcban lesi a prédát,

ellenség vagy neki nem ismeri a tréfát.

A virágnyelv sem nagyon nagy barátja,

mint húst tépő farkasnak, véres a szája.

.

Függő ő, a sötétség, hazugság függőjeként,

nem látja, tán nem is akarja látni a fényt.

Jelre van szüksége, küldésre, hívásra,

amint nyájnak a vezérürü kolompjára.

.

Összeülnek a klubdélután megtartani,

„magvas” szónoklatokat meghallgatni.

Meghallgatni az új gyalázkodó szériát,

magasba emelni, a hamis próféciát.

…..

Pedig ember ő is, gondolkodni képes,

barátom volt, ma belém mar, tépdes.

Mert kicsit másképpen látom a világot,

az ő világában fantáziát nem találok.

.

Ne uszítson, gyűlöletet ne szítson senki,

örök harcban nem lehet boldognak lenni.

Ne legyünk koncon marakodó kóbor ebek,

ne szoruljanak ökölbe, parolázzanak a kezek.

.

2025. 05. 22.

Tiszakécske.