Holdtalan
éj
Írta: Királdi-Kovács István
.
Kaszált
fű illatú szellő fújt, halkan zizegett a nád,
A
forró levegővel együtt reszketett mint a délibáb,
Partnak
ütődve csendesen csacsogott a víz,
Susogó
náderdő mögött pihenni készült a Nap.
.
Lassan
óvatoskodott lejjebb az ég peremén,
A
felhők komorabbá váltak körülötte,
Mielőtt
a nádbugák mögé rejtette volna arcát,
A
felhők peremét még égővörösre színezte.
.
Mint
magasból dobott fekete lepel,
Hullt
le a sötétség, egy pillanat alatt.
A
feketeségen megannyi ezüstveret remegett,
Fejemben
tarka gondolatok virágait szedtem.
.
Habkönnyű
léptekkel sétálok magányos utat járva,
Feléd
nyújtani kezemet ábrándok céltalansága,
A
gondolat, jóleső álom, csak a távolság éteri,
És
a Hold nem jött, a vízre ezüsthidat fektetni.
.
2026.
06. 05.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése