Pitypang

Pitypang

Írta: Kovács L István

Mondd, ki vagy te apró kis virág,

s mondd, hogy fér el benned a világ,

hogy fér el benned ennyi szeretet,

hogy mosolyra fakasztod az embereket.

Nézd, körötted forr, jajong a világ,

óriás tölgyek, szál fenyők törnek derékba,

hite hagyottak sírnak templom ajtókban,

de ki nálad jár, nálad, benned békét talál.

Mondd, ki vagy te apró kis virág,

sárga fejed épp csak kilátszik a földből,

dalaiddal lelkeket emelsz az égig,

Sárkány mondja, de a szívek zenélik.

Csendesek, mégis messze zengnek a strófák,

mint szétfutó gyöngyök, gurulnak a hárfán,

vagy szívek húrján remegnek hosszan.

Mondd, te szerény kis virág ez, hogy van?

2017. szeptember 6.

Tiszakécske

Kép: Web.

A kör meg nem áll

A kör meg nem áll

Írta: Kovács L István

Magot hullat a langy ősz,

a jó földben csíra sarjad.

És a mag, hamvába hal, elenyész,

mert  annyi volt a dolga,

az új élet sejtjét magában hordja.

Tavasszal, ahogy Főnix madár,

hamvából új szárnyra kel,

csíra a földből a Nap felé tör fel,

virágot nyit, új magot nevel,

benne egy parányi  élet jel.

És a kör csak forog tovább,

tovább, míg a föld meg nem áll,

mint az óra körbe jár.

2017. szeptember 6.

Tiszakécske

acélszikrák 27.

acélszikrák 27.

Írta: Kovács L István

Küzdj az álmaidért, győzd le magad,

célodhoz az akadály egyedül te vagy.

Csúcsra érni nehéz, de ne add föl soha,

legyen az út bár mily nehéz, és mostoha.

2017. szeptember 4.

Tiszakécske

Kép: Net   

Ringatlak

Ringatlak

Írta: Kovács L István

Ringatlak, vigasztaló szavakkal,

megértéssel, türelemmel.

Imáimmal, hogy gyógyuljon a lelked,

s legyen széppé minden perced.

Kérem az Urat tegyen csodát,

döntse el szív és ész között a vitát,

elmondok száz imát, csak ne engedje,

hogy elkövess több ilyen hibát.

Itt vagyok, biztatlak, ha biztatni kell,

míg küzdesz a könnyekkel.

Hogy ne legyen már több sebed,

fehér gyolccsal átkötöm szíved.

Itt leszek, míg szükségét látod,

míg szárnyaidat ki nem tárod,

míg nem tudsz repülni egyedül,

és mosolyod az égen szét nem terül.

2017. szeptember 3.

Tiszakécske

Ki tudja hol

Ki tudja hol

Írta: Kovács L István

Hátra tett kézzel sétálok, ki tudja hol,

átlátszó lettem, vagy tán láthatatlan.

Az ősz deresre szitálta fejem,

s már nincs mire vigyáznom, üres a zsebem.

Csak sétálok, nézelődöm, hogy nyüzsög minden,

mellettem rohan az élet, már nem állom a várost.

Mintha oszlop lennék, kuka, vagy utcabútor,

senki nem lát és legjobb lenne, ha eltűnnék az útból.

Félre állok, nézem a rohanást, az embereket,

próbálom kitalálni, vajon ki, kilehet és hová siet,

senki nem mosolyog, nem biccent, nem köszön senkinek.

Kiáltanék nekik:

 Hé, emberek!  De hallgatok, félek, megijednének.

Két öreg hölgy beszélgetve áll a járda közepén,

senki nem látja őket, az utca részei, mint én,

apró mozdulat, félfordulat és  kikerüli őket mindenki.

Oszlop volt, tábla vagy ember, 

már nem tudják, csak nem akartak neki menni.

Már nem állom a város forgatagát, arctalanságát,

teher lettünk egymásnak, átláthatatlan, megfoghatatlan.

Hátra tett kézzel sétálok, ki tudja hol,

keresem  a várost, benne keresem az embert,

de, nem látok mást,  arctalan, szomorú szürke tengert.

2017. szeptember 3.

Tiszakécske