Bíborhajnalok
magánya
Írta: Királdi-Kovács István
.
Fázós,
bíborhajnalok magányában,
gondolataim
szertelen szekere,
tétován
utat keresve bóklász a semmiben,
tévútra
visznek a fáradt gondolatok.
.
A
világhoz, oly kicsinek tűnik minden,
csak
zuhanunk, bezárt ajtókat döngetünk,
oktalanul
gyűlöljük, mit nem értünk,
nem
ismerünk magunkra, eltávolodunk tőlünk.
.
Mérgezett
a szív, ködfátyol fedi el az elmét,
sötétség
fojtogat, belső harcok dúlnak,
szirénhangon
csalogat a sötétség, az ismeretlen,
mégis,
töretlenül keressük a fényt.
.
Vannak
ajtók, mik nem nyílnak meg,
szelídhangok
elvesznek a ködben,
a
hiányosságok fájdalmat okoznak.
Fázós
csend van a bíbor hajnalok magányában.
.
2026.
10. 03.
Tiszakécske.
