Néma lázadás

 

Néma lázadás

Írta: Királdi-Kovács István

.

Sok minden nem voltam, nem vagyok,

talán fura, méla bohóc még lehetek.

Arcom, szemem régóta nem ragyog,

sokszor könnyezve, kényszerből nevetek.

.

Pedig a bohócnak nevettetni kéne,

erre utal széles, festett piros szája.

Mégis szomorúság ül fénytelen szemébe,

a gömb sem rejti el, mit feltett az orrára.

.

Ha nincs kedve színpadra menni, csak ül,

ő a hős, aki némán lázadni mer, pedig fél.

Menjen, ne menjen, néha kinéz a függöny mögűl,

ám dörren a porondmester:  Menj! -nevettessél.

.

És a bohóc megy, nagyokat lép a zenére,

integetve nevet, pedig belül zokog a lelke.

A közönség tapsol, neki könny szökik szemébe,

de kit érdekel, hogy szíve búval, bánattal telve.

.

A bohóc tükör, benne az élet fonákját látod,

míg te felszabadultan, hahotázva nevetsz,

Mert jól érezted magad nyugodt lesz az álmod,

Ő sír, mert tudja, holnapra mindent elfeledsz.

.

Holnap ti lesztek bohócok, jelmez nélkül, sírva,

tapsolni nem fog senki, a porond mester dörög,

Tükörbe nem nézitek, mi van arcotokra írva,

pedig belül gyűlik a harag, ma még némán hörög…

.

2024. 09. 18.

Tiszakécske

Belső mosoly

 

Belső mosoly

Írta: Királdi-Kovács István

.

Valahová távolba révedsz,

valami szép jut eszedbe,

ami megsimítja lelked,

és e jóleső érzés, szétterül benned.

.

Elégedett mosollyal nézel az égre,

arcod füröszti az aranyló Nap fénye.

Egyen súly és béke van benned,

Sugárzik rólad, mosolyog a lelked.

.

2024. 06. 28.

Tiszakécske.

Egy csendes sóhaj

 

Egy csendes sóhaj

Írta: Királdi-Kovács István

.

A halál nem fáj, az élet fáj,

szövetek, idegek, ha betegség rág.

A test küzd, ha égeti gyilkos láz,

vagy lelket követelő hideg ráz.

.

Ha görcs köt gúzsba minden erőt,

szorul a mell, elfogy a levegő,

Fejed szétfeszíti a nyomás,

ordítanál, de hangod suttogás.

.

Hol Istent, hol anyádat kéred,

segítsen, váltsa meg szenvedésed.

Fogná meg a kezed még egyszer,

a hosszú útra ne így engedjen el.

.

Egy pillanat, arcod fesztelen,

mintha béke lenne a lelkedben,

Szemed még egy utolsót csillan,

az élet egy csendes sóhajjal, elillan.

.

2024. 07. 30.

Tiszakécske.

A papír fölött

 

A papír fölött

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mint vándor az úton, kószálok a betűk között,

szavakat keresek, valahogy ma, mind megszökött.

Csak foszlányok, félszavak villannak fel előttem,

Ma valahogy minden olyan bágyadt, erőtlen.

.

Mit az elme írni vágyott, arra szót most nem talált,

forgatta a betűket, ütött le újat, de hiába kalapált.

Egy szó nem sok, össze annyi sem állt, nem az ő napja,

kár, mert szíve már a betűk, a szavak rabja.

.

Most tétován ül egy tiszta, fehér lap fölött,

este van, lámpa alatt zümmög egy bogár, köröz.

Nem tudja, mit akar, csak izgatja a lámpa fénye,

mint az embert, a meg nem született költeménye.

.

2024. 06. 27.

Tiszakécske.

Költészet, mint irodalmi ág

Költészet, mint irodalmi ág

Írta: Királdi-Kovács István

.

A költészet az irodalom egyik művészeti ága.

Közege az emberi nyelv, a beszéd.

Érzelmekre ható események történések feldolgozása,

azok, valamilyen formában történő közlése.

.

A költészetet a közlési vágy hozhatta létre,

amikor egy eseménysort, érzelmet akartak átadni,

olyan embereknek, akik nem voltak jelen az eseményen.

Népköltészet, mely szájról-szájra terjedt, és alakult.

.

Írni még nem tudott a világ, de mondanivalót adott tovább.

Az írás megjelenése után is nagy hangsúlyt kapott,

az énekmondók által akár zenei kísérettel előadott,

elbeszélő, mesélő, dicsérő, vagy lesújtó monológok.

.

A verselésnek, nagy szerepe volt a szavak alakulásában,

a nyelv formálásában, a későbbi művek megszületésében.

Tehát a költészetet, joggal tekinthetjük az irodalom,

vezetőjének, előfutárának, a szavak birodalmának.

***

Mint vándor az úton, kószálok a betűk között,

szavakat keresek, valahogy ma, mind megszökött.

Csak foszlányok, félszavak villannak fel előttem,

Ma valahogy minden olyan bágyadt, erőtlen.

.

Mit az elme írni vágyott, arra szót most nem talált,

forgatta a betűket, ütött le újat, de hiába kalapált.

Egy szó nem sok, össze annyi sem állt, nem az ő napja,

kár, mert szíve már a betűk, a szavak rabja.

.

Most tétován ül egy tiszta, fehér lap fölött,

este van, lámpa alatt zümmög egy bogár, köröz.

Nem tudja, mit akar, csak izgatja a lámpa fénye,

mint az embert, a meg nem született költeménye.

.

2024. 06. 27.

Tiszakécske.

Lángocska

 

Lángocska

Írta: Királdi-Kovács István

.

Egy apró fény, titok,

mit testében, lelkében őriz,

a szeretetnek más értelmet ad,

lángocska, éppen egy új élet fakad.

.

Szikrából fellobbanva imbolyog,

kapaszkodót keres az élet, mosolyog.

Már tudja, ez a fény örök neki világít,

s benne egy mindenséget kitágít.

.

2024. 06. 18.

Tiszakécske.

Kép: Kivés Ilona

Ma is...

 

Ma is...

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szeretlek ma is, bár sosem voltál enyém,

rád gondolok, ma is szirmot bont a remény.

Ki-kihagy néha öregedő, elnehezült szívem,

agyam is, mint a rosta, csak téged őriz híven.

.

Ki tudta akkor még, mit hoz, mit visz az élet,

oly tudatlan, szertelen volt a gyermeki lélek.

Néha hátra nézve megállok fürkészni a távolt,

ma is keresem az érzést, mikor szívünk lángolt.

.

Látod, nem burkolt ködbe halvány sejtelem,

ma is ugyanúgy őrizlek, sosem sárguló képeken.

Volt, hogy orkán erejű, égig érő láng emésztett,

lassan hamvadt el, alig-alig éltem túl az egészet.

.

Csak egy öregember bolyong, hol erdőben, hol réten,

ha nincs előre, eszébe jut miről azt hitte elfeledte régen.

Már csitult a láz, az átmeneti elmebaj elhagyott,

ma is itt vagy, és mind közül te vagy a legnagyobb.

.

2024. 06. 17.                                                                                 

Tiszakécske.