Késó ószi séta

 

Késő őszi séta

Írta: Királdi-Kovács István

 

Megcsendesedett, őszbefordult a táj,

nem szól madárdal, nem kolompol nyáj,

hangszerüket elrakták a tücskök, és békák,

a patak is lassabban szalad, habjai némák.

 

Szitáló  ködből a hideg dérlepelt terít,

minden élőt, s élettelent hatalmába kerít.

Néhány bokor még pirosló leveleit rázza,

léte utolsó napjait érzi, s ez a búcsúzása.

 

Majd egy szélroham letépi, messzire viszi,

s mint apró, ezernyi csónakot a vízre teszi.

a lassúvíz hullámain bukdácsolva lebeg,

elkelne most a nyári hőségből egy kis meleg.

 

Most a Tisza is lassabb, mintha ő is fázna,

vizét aprófodrokat keltve hűvös szél járja,

a parti nádak feljajdulnak, úgy hajlik a száruk,

s mint tépett zászlók lengenek bugás viráguk.

 

De ahogy sápadt utcai lámpa, pislog a fakarón,

a Nap is úgy sejlik át, az ólomszürke takarón.

Itt a tél, máris könyörtelenül szedi a vámot,

fűteni kell, varja nyakunkba e nehéz jármot.

 

 

2022. 12. 05.

Tiszakécske,