Elveszett valahol

 

Elveszett valahol

Írta: Királdi-Kovács István

.

Romfalak szaporodnak, feketén merednek az égre,

hóba, és sárba hull az ártatlanok, a honvédők vére.

A földön, és az égen, a halál rakétákon süvölt,

romokon anyja teste mellett gyermek üvölt.

.

Üvöltök én is, ahogy torkomon kifér:

Meddig még, mikor lesz végre elég!?

Mennyi áldozat kell még a világtól,

hogy ne jöjjön tűz, a halál torkából?

.

Hozzátok szólok hatalommal bíró emberek,

Ti, le tudnátok fogni azt a gyilkos kezet.

Nem megtenni, mondjátok, milyen indok vezet?

Miért nincs kellő akarat, megfékezni az agarat.

.

Mint megvadult vérebek, ha láncuk elszakad,

nem nézik, nem is látják, útjukba mi akad.

Dúl a terror, fékje nincsen, határon túl, és innen,

földalól támadnak éjjel, és nyíltan, állami szinten.

.

A világban milliószámú az űzött, a hontalan,

elvettek tőlük, házat, hazát, életet jogtalan.

De mit nektek a jog, hisz magatok rúgjátok föl,

Tárgyaltok, aláírtok, de a harcban nem mentek elől.

.

Milyen összefogás az, melynek ereje nincsen,

ha, valaki kikacsint, a keze ott van a kilincsen,

az agresszort támogatja, védelmezi bőszen,

mint egy felbérelt, előre tolt őrszem?

.

Romfalak szaporodnak, feketén merednek az égre,

hóba és sárba hull az ártatlanok, a honvédők vére,

a földön, és az égen, a halál rakétákon lovagol,

közben az emberség, a felelősség elveszett valahol.

.

2023. 12. 06.

Tiszakécske.