Ágak, és kórók

 

Ágak, és kórók

Írta: Királdi-Kovács István

.

Sétámat rovom, út nélkül a fák között,

és magasan a borongó szürkület fölött,

jár képzeletem, hol az ég örökké ragyog,

és ezüstfényt szórnak magukról a csillagok.

.

Ág reccsen léptem alatt, eltűnnek a csillagok,

eszmélő pillanat és máris a földön vagyok.

Nem, nem estem el, csak lehozott a természet,

magához ölelt, hogy mutasson sok szépséget.

.

Köröttem lomb nélküli fák mélyre hajló ágai,

száraz kórók égfelé kapaszkodó csápjai.

Földön heverő száraz, letörött ágak,

melyek mind, mind a föld javára válnak.

.

Lenyűgöz az érdekes kuszaság geometriája,

a görbületek, ívek ide-oda, és visszahajlása,

a végükön, integető selymet lobogtat a szél,

mint, aki úgy búcsúzik, hogy majd visszatér.

.

Sűrűsödik a szürkület, estébe hajlik az idő,

és szép csendesen permetezni kezd az eső.

Nem szaporázom a léptem, kedvem lelem benne,

hogy ott rejlik az élet minden esőcseppbe.

.

2023. 12. 03.

Tiszakécske.