Természet
és költészet
Írta: Királdi-Kovács István
.
A
költő természet megfejtő sétára indul,
zsebében,
ceruza, és notesz lapul.
Hagyja,
hogy megölelje a természet,
hátha
ad valamit ez a cserkészet.
.
Körül
néz, mint a vadász, ha vadat űz,
mikor
jön, a pillant, mitől fellobban a tűz.
Mikor
szól rá, az utca zaja, egy ember arca,
fű,
virág, fák, vagy egy patak csobogása.
.
Mit
mond, neki a föld, mikor ekétől fordul,
mit
az ég, ha a felhőből éppen eső csordul.
Mit
tudat vele az égen suhanó madarak dala,
gyümölcsöskertek
ölén a méhek zsibongása.
.
A
költő hallgat, ezt is azt is, nézelődik,
leül,
egy kicsit a fűben fészkelődik.
Fejben
már ír, szavakká rendezi a betűket,
előkerül
zsebéből a notesz, ír, betűzget.
.
Rakja
ide-oda, keresi a helyét melyik hová való,
oly
nehezen alakul az a keresett szó.
Végül
megtalálja, kis füzetébe beírja mindet,
Hogy
el ne vesszen, őrzi, mint a kincset.
.
Hiszen
egyebe nincsen, ez a gazdagsága,
a
beszédes, szép természet az a palotája.
Ő
a múzsa, tőle jön a legszebb érzelem,
ő
a legértékesebb földi kincs, az értelem.
.
És
a megnyugtató csend, ami csupa zaj,
patakcsobogás,
az erdősuttogás, a madárdal.
De
nélkülük talán már írni sem tudna,
hiába
lapul zsebében a füzete, és tolla.
.
2023.
12. 26.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése