Kifosztva, bemocskolva

 

Kifosztva, bemocskolva

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kifosztott, bemocskolt nők cipelik lelkük sebét,

két emberöltő múltával is beszélni róla nagyon nehéz.

Nem az ő bűnük, mégis cipeli már a harmadik nemzedék.

Háború volt, kegyetlen, megalázó, és nem volt menedék.

.

Megvert, megerőszakolt, gyalázott nők, rejtett titkai,

Az ki merte vállalni, ő fellebbenti a fátylát, nagyon ritka.

Örültek az emberek, megjött, „itt a felszabadító hadsereg”,

amit tettek gyerek lányokkal, nőkkel, mamákkal, ki érti meg?

.

A mocskot magukról lemosni nemtudta soha senki,

panasszal élni, gyógyulni nem volt hova menni.

Ártatlanul cipeltek nehéz terhet, a bűntudat súlyát,

ma cipelik azok, kik nem ismerik az anya, a mama titkát.

.

Nem ismerik, mert a szégyent, a bélyeget rejteni kell,

egymás között is hallgattak, kik közösen szenvedték el.

Mindenki mélyre ásta, hogy napvilágra soha ne kerüljön,

az idő lassan mindent a felszínre hoz, nincs, ami ki ne derüljön.

.

Nem kell hozzá háború, nélküle is kegyetlen a férfivilág,

nőkre, asszonyokra, lánygyerekekre keni saját mocskát.

Utána még ő a sértett, bélyeget ragaszt a nő homlokára,

mutogat, hogy kikapós a nő, úgy öltözik, önmagát kínálja.

.

Ismét kifosztva, bemocskolva, megint övék a szégyen,

hiszem, valahol, valami súlyos hiba van a teremtésben,

A helyzet magaslatán azok a törvények sem állnak,

ahol megvert, kifosztott, bemocskolt áldozat bűnössé válhat.

.

A nő egyetlen kincse, büszkesége, az érintetlen szemérme,

kifosztja, bemocskolja, az, aki akaratán kívül elveszi tőle.

Azt a sebet lemosni, gyógyítani, soha többé nem lehet.

A bűnösöket ítélje el az utókor a törvény, a megvető emlékezet.

.

2024. 02. 02.

Tiszakécske.