Túl késő

 

Túl késő

Írta: Királdi-Kovács István

.

A távolból anyám hangja hívogat,

Szívem tele nehéz panaszokkal,

Gondolataim kuszák, nem válaszolok,

Nem vettem észre neki mennyire fáj.

.

Az én kedvemért élt, keményen dolgozott,

Hang nélkül hullt az izzadsága,

Egy szív mely soha nem kért, csak adott,

Ha volt válasz, az fájdalmat okozott,

.

Hangja elvész, nem hallatszik a csöndben,

Nélküle szűk e maradék világ,

Csupa árnyék, merő vágyakozás,

Nélküled semmi nem ugyanaz, minden más.

.

Hiába borulok le szorosan a lábaid elé,

Bocsánatért mert, engedetlen fiad voltam,

Bűnöm ma is kínoz, cipelem magamban,

Késő jött könnyeim, kevesek a bocsánatra.

.

Szavaidban nem volt harag, csak odaadás,

Jó volna visszamenni a napig, mikor hívtál,

Mikor nevemet szeretettel mondtad.

A könyörgés nem hozza vissza, mit elhanyagoltam.

.

A ház most csendes nincs kérő hang,

Lépteim is üresen konganak a falak között,

Bár tudnék őszinte megbánással imádkozni,

Úgy adni szeretetet, ahogy te adtál.

.

Anyám világíts meg, legyen tele fénnyel a szívem,

Ha eljön a nap, a megbékélés napja,

Mikor bűnös lelkem már nem lesz bánat rabja,

És nem kérek magamtól számon semmit.

.

Megbánás hiába jött, mikor elmentél,

Már nem volt, nem lett minden ugyanolyan,

Késő. Már minden ima, virág a síron túl késő,

Ami elmúlt, elmúlt soha nem tér vissza.

.

2026. 05. 03.

Tiszakécske.