A sors hullámai

 

A sors hullámai

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mikor született, ki tudja hol, mikor és miért,

Ő erőtlenül a ragyogó Hold csendesen sírt vele.

Egy prédikátor hímzett szavakkal hatott lelkére.

Nem Isten, a pénz hamis igéjét hirdette,

Ígérettel, fenyegetéssel sodorta, mint az ár.

.

Az ember keresi a fényt, kapaszkodót,

Szent megváltótól, megváltásra vár,

Ki az életet a földön tartja.

Nem tévhitből akar meríteni bölcsességet,

Nem prédikálás penészes szavaiban keresi igazát.

.

Késő vette észre, mérget csepegtettek szívébe,

Mely, mint a rák, áramlik egész lelkében,

A megmentő hamis illúzió, nincs megváltás,

Újra hímzett szavakkal más a prédikátor, hiába vár.

A remény, mint óriás madár újra tovaszáll.

.

Csüggedés, majd ajtónyílik, valaki újra jön,

Magával hozza az új hitet, más reményt,

A világ forog, a körhinta meg nem áll,

Új fellépő, rajzolatos szavak, valaki prédikál,

Istent emleget, s megreped alatta a piedesztál.

.

2026. 05. 25.

Tiszakécske.