Indulat felesleg
Írta:
Királdi-Kovács István
.
Sápadt fényű lámpák alatta
hosszú padsor,
Mind üres, árván maradt,
már tucatszor.
Szél tépi, hordja a
barnult, őszi leveleket,
Hideg eső áztatja a
sétányon a kövezetet.
.
Sötét az ég, fekete felhők
kergetőznek dühösen,
Távol hosszú hegyvonulat sziluettje
látszik ködösen,
Útját állja a viharnak,
mögötte már dereng a fény,
Holnapra csöppnyi vigasz,
egy apró remény.
.
Most még a szél az úr,
nagy hullámot sodor,
A mólón megtörik, lesz belőle
ezer apró fodor,
Elragadja a hullt
leveleket, viszi magával messze,
Hogy a múlandót valahol
mélyen, eltemesse.
.
Hajnalodik, kihunynak a
sápadt lámpafények,
Átadták helyüket a párás,
ködös szürkeségnek,
Az eső elállt, a szél szépen,
lassan megszelídült,
Kár volt dühöngeni, a
végén minden megbékült.
.
Az idő is besokall, néha
olyan lesz, mint az ember,
Aki időnként rendelkezik
némi indulat felesleggel,
Mély, komor ráncok
kerülnek olykor a homlokára,
Ám a türelem, simogatás,
szép szó, letisztázza.
.
2023. 02. 21.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése