Világos, fegyverek a földön

 

Világos, fegyverek a földön

Írta: Királdi-Kovács István

.

Temesvár, ádáz csaták színtere,

verve a szabadságharc serege.

A világosi vár omladozó falai alatt

lehetőség már csak kettő maradt.

.

Megadja magát, leteszi a fegyvert,

vagy halomra gyilkolják a rengeteg embert.

Sorsukat, - döntött a honvédsereg vezére,

nem a császárnak, az orosz cárnak adja a kezébe.

.

Felsorakozott az orosz cár serege,

előttük a földön a Magyar vitézek fegyvere.

A Bohus-kastélyban, aláírt okmány, gyalázat,

a megadásra nincs értelmes magyarázat.

.

Mert hiába a megadás, még sincs béke,

folyik a „rebellis” magyarok üldözése.

Dühöng a császár bosszúért kiállt,

Haynau, akit tudott golyó elé citált.

.

Mint vadász a vadat, űzi, kergeti,

elkapja, tömlöcbe majd golyó elé veti.

S kik a harcokban elöl, az élen álltak,

az aradi börtönben végzetükre várnak.

….

.

2025. 02. 23.

Tiszakécske.

 

Anyanyelv

 

Anyanyelv

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csak néztem anyám ajkát, hogy mozog,

s ajkának formája közben, mennyit változott.

A hang mi akkor oly kellemes meleg volt,

még nem tudtam az anyám nyelve volt.

.

Hallottam magasságát, mélységét, ahogy lejtett,

utánoztam gőgicsélve, ahogy erőmből tellett.

Ahogy formáztam még tudatlanul a számat,

éreztem másként rezegnek torkomban a szálak.

.

Pedig akkor még csak visongani, s kacagni tudtam,

élvezték a szüleim, s rengeteg puszit kaptam.

Ahogy növekedtem a hangokból jöttek a szavak,

sokszor ismételtem, ahogy anyám ajkáról fakadt.

.

Így sajátítottam el a nyelv különös játékát,

tettem magamévá anyám második ajándékát.

Az első az élet volt, mit a testéből adott,

második a nyelv, mit nekem örökül hagyott.

.

Az édes anyanyelv több mint egy szó, egy hang.

büszkeséggel tölt el, tartást ad, ez egy rang.

Tanulhatsz száz másikat, hogy megértsd a világot.

Lehet jó a dallama, íze, ezen tudsz alkotni szóvirágot.

.

Anyanyelven gondolkodsz, érezel, örülsz, fájsz,

nagy a világ, de másik ilyet, vagy hasonlót nem találsz.

Becsüld, ápold a szép nyelvet, mit édes anyád adott,

olyan örökség ez mit, mindenki az anyjától kapott.

.

2025. 02. 22.

Tiszakécske.

Acél szívek

 

Acél szívek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Acélból van annak szíve ki acéllal dolgozott,

emléke is acél, bár kicsit megrozsdásodott.

Romokban hever a gyár, gépek az udvaron,

takarja őket por, rozsda és buja gazhalom.

.

Nem dübög a kohó, szájából nem folyik acélláva,

nem fut izzókígyó  hengerek végnélküli sorára.

Négyzet, vagy körbuga, profilacél, sín, és lemez,

ontotta őket a gyár, gyúrták kérges, kemény kezek.

.

Kohász állt szemén sötét üveggel, hővédő ruhában,

úgy nézte, hogy forr, zubog az anyag a kohó gyomrában.

Mikor „megfőtt” benne minden, megnyíltak a csapok,

feszültek az izmok, munkához látott ezernyi marok.

.

Nehéz, hosszú nyelű szerszámokkal terelték a folyamot.

mint villám az égen, rajtuk az izzóacél úgy szaladott.

Másik oldalon nagyrobajjal a kalapács zengett,

mint a kelttészta alakult az acél, ahogyan kellett.

.

Már nem kell az acélos szív, kérges kéz, az izmos karok,

kihült, nem dübög a kohó, állnak a hengersorok.

Csend van, az emlék az még el nem rozsdásodott,

acélból van annak a szíve ki acéllal dolgozott.

.

2025. 02. 22.

Tiszakécske

Zúzával töltött gombafejek

 

Zúzával töltött gombafejek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Városban járva azon tűnődtem,

mi lehetne ma különleges, de finom ebédem.

Benéztem a zöldségboltba, mit is vehetnék,

ott nevettek rám friss, nagy gomba fejecskék.

.

Némelyik akkora, mint egy jó nagy tenyér,

gondoltam ebbe töltelék jó sok befér.

A nagyobbakból választottam nyolc darabot,

és körethez különféle zöldségeket, egy adagot.

.

Répa, petrezselyem gyökere és zöldje, karaláb,

elég is lesz ezekből már ne tovább.

Átmentem az ABC-be a húsok pultjához nyomban,

csirkeaprólékok közül a zúzát választottam.

.

Szétnéztem még de, már semmit sem vettem,

A további lépéseket a konyha felé tettem.

Mindent megtisztítottam, zöldségeket kockáztam,

Gombának a tönkjét a zúzával összedaráltam.

.

Egy fej apróra vágott hagymát teavajon párolni kezdtem,

a darált anyagot, sóval, borssal fűszerezve hozzá tettem.

Némi pirítás után, hogy megfőjön, vizet adtam neki,

de csak óvatosan, mert  sűrű szaftját mindenki szereti.

.

A holt időben zöldségekkel egy rizottó dobtam össze,

hogy az ízeket fokozni került bele némi petrezselyem zöldje.

Majd egyharmadnyi vajat sóval, borssal, kikevertem,

a gombafejek belsejét ezzel körbe kentem.

.

Elkészült a jó sűrű ragu, megállt a kanál benne,

kis hűlés után betöltöttem a gomba fejekbe.

Nagy volt a gomba, vagy kevés a töltelék?- ne keressük okát.

a két üres fejbe üssünk bele egy-egy egész tojást.

.

A töltött ételt tegyük egy vajas serpenyőbe,

azzal együtt toljuk be a száznyolcvan fokos sütőbe.

Az nem baj, ha a tetején bacon, vagy sajt van,

addig süssük, míg a gomba nem piroslik a vajban,

.

Közben elkészült hozzá a rizottó is, mint köret,

már megéheztünk, gőzerővel a tálalás jöhet.

Előételnek, tegnap készült hideg meggylevest akartam,

de szósz lett belőle, a gombás rizottót azzal takartam

.

2025. 02. 20.

Tiszakécske.

Elveszett büszkeségünk

 

Elvesztett büszkeségünk

Írta: Királdi- Kovács István

.

Mi vagyunk rosszak, vagy nem ért a világ?

Hiába való lenne már minden imánk?

Egyelőre szóban mennek emberek ölre,

más gondol a világról, hát beledöngölik a földbe.

.

De jaj, mire való az esztelen indulat, a harc

ökölbe szorított kézzel nincs béke, csak kudarc.

S míg egymásra csaholunk, mint veszett ebek,

elveszik hitünket, jogunkat mocskos kezek.

.

S ti, kiknek tapsotokért, lapot mégsem osztottak,

sőt, ahogy másokat, ugyanúgy pőrére fosztottak.

Mikor nyílik fel, mikor tisztul ki a szemetek,

És ki kéne nyitni az ökölbe szorított kezeket.

.

Nyitni kéne, beszélgetni, lehetne itt jobb is világ,

nézd, magukra zárták az ajtót, fütyülnek te rád.

Gyere, igyunk egy sört, nosztalgiázzunk,

emlékszel még, hogy épült az ország, a házunk?

.

Emlékszel még, mikor egymás vállára álltunk?

nem ismertük a lehetetlent, volt bátorságunk.

Hegyek simultak el, helyén városok nőttek,

nem volt híja tudásnak, akaratnak, sem erőnek.

.

Ma sokan, kik egykor reggelente kezet ráztunk

fal mellett kullogunk, félelem lett a társunk.

Az utcán lehajtott fejjel megyünk a dolgunk után,

elveszett büszkeségünk, egyszer megtaláljuk, talán.

.

2025. 02. 19.

Tiszakécske.

Erdei út

 

Erdei út

Írta: Királdi-Kovács István

.

Megyek, mégsem haladok, ijedten állok,

a felázott, sáros erdei út csúszkál alattam.

A sárban megannyi falevél enyészik,

éli végnapjait, hogy humusszá váljék,

s legyen az új erdei sarjadéknak táplálék.

.

Óvatosan lépek párat, hiszem, hogy előre,

tévedés, inog a föld, még hátrább csúsztam belőle.

Hasztalan harc, de én kitartok, nem adom fel,

hízelgek neki, ostromlom, míg befogad, megölel.

Oldalra lépek, nem csúszik, sóhajtok, végre felismert.

.

Sétálok, fát simogatok, mintha testvérem lenne,

tiltanám hogy fűrész zúgjon, fejsze csattanjon benne.

Fölnézek, föl a magasra, hol az ághegyét felhő simogatja,

közös táncukat lejtik, ki tudna dönteni melyiket ki, mozgatja?

Felhő ringat ágat, vagy az ág keszkenője a felhő, azzal integet?

Rejtély.

.

Már-már idilli nyugalmamat egy fakopáncs dobolása veri fel,

melyre egy közelben harsanó kakukk mély baritonja felel.

Mintha ez lett volna a jel, megélénkül az erdő,

az égen félre csúszik egy felhő, kikandikál mögüle a Nap,

egyre nagyobb résen áradnak ki az élénk napsugarak.

.

Párát lehel a föld, ezer hangnemben karének zeng,

gyönyörű hangok, most nem zavar, hogy elmúlt a csend.

Olykor egy-egy szóló is felcsendül, magas és mély felesel,

mint egy színpadi műben, hol nő és férfi énekel.

A szín is változik, ahogy röppennek ágról ágra.

.

Közben mondja a magáét, zsémbel, be nem áll a szája.

Átjárt a hely szelleme, kicseréltek, már az út sem csúszik,

szürkül az idő, estébe hajlik, lassan a Nap is búcsúzik.

Nehéz szívvel búcsúzom én is, lassan haza kell mennem,

mivel legkedvesebbet hagyom ott, gyakran vissza kell lesnem.

.

2025. 02. 14.

Tiszakécske.

Vendég vagyok

 

Vendég vagyok

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vendég vagyok én e tájon, régóta élek itt,

a honvágy egyre sűrűbben hatalmába kerít.

Nem csábít a Tisza partja, sem a nyárfaliget,

a homoktengerben, egy aprócska sziget.

.

Hegyek, ó hegyek, csodálatosak, szépek,

itt domború háttal, ott fennsíkkal, laposan,

máshol égre törő csúccsal, kéklően, magasan.

itt sötétzöld erdővel bólogat, ott szikrázik havasan.

.

Hullámzanak, mint vihar korbácsa alatt, a tenger,

mivel akarata túlontúl erős, attól retteg az ember,

Ám hiába oly magasak, oldaluk bármily meredek,

mégis oly szelídek, nem bántanak, várnak a hegyek.

.

De a síkon élsz, a hegyekről mit és miért beszélsz?

Ó ki nem ott született nem értheti, mi ez az egész.

A sík is gyönyörű, árvalányhajat kócol, simogat a szél,

vagy zöld búzamezőt ringat, mi őszre aranyba kél.

.

Mikor vége nincs, szőlő birtok felett édes illat jár,

ha fürge kezű szüretelők ajkairól vidám nóta száll.

A föld illata, mikor eke után szépen borul a hant,

ki a Tiszát jobban dicsérné, nincs oly költő, sem lant.

.

De otthon öles fák, fenyők, bükkök, kőrisek, és tölgyek,

mint édesanya gyermekét, úgy ölelik magukhoz a völgyet.

Patakok, kacagó gyerekként csacsogva futnak le a mélybe,

annak a  gyönyörű tájnak, szülötte vagyok, nem a vendége.

.

2025. 02. 13.

Tiszakécske.

Szerelem, fantázia

 

Szerelem, fantázia

Írta: Királdi-Kovács István

.

Asszonyt szeretni úgy nem lehet,

ahogy szeretni lehet a hegyeket.

A szelíden emelkedő lankás oldalút,

vagy magasan égre törő  meredeket.

.

Ahogy szeretni lehet a bokrokat, fákat,

amik az embertől semmit nem várnak.

Csak adják, azt mi lényükből fakad,

hogy velük, bennük, otthon érezd magad.

.

És ahogy szeretni lehet egy patakot, folyót,

a lassan csordogálót, vagy tova rohanót.

Én apró porszem állok a természettel szemben,

megcsalom őt, mégis asszony jár az eszemben.

.

Mert mit tegyen az ember együgyű fia,

ha gyötri a túlcsordult érzelem, a fantázia.

Bensőjét tűz kínozza, gyötri, majd belehal,

nincs menekvés, kell az ölelés, a két puha kar.

.

Lemond, elfogad, megalkuszik, az ember,

megtanította a természet, legyen türelemmel.

Az erdei gyümölcs is savanykásan édes,

az ölelésen túl, néha az asszony is lehet zsémbes.

.

2025. 02. 09.

Tiszakécske.

Az okot keresem

 

Az okot keresem

Írta: Királdi-Kovács István

.

Minden ember eredendően egyenlőnek született,

felkent papok így hirdetik igéjét a teremtő Istennek.

De, mintha megváltozott volna a világ, az emberek félnek,

csak múltja van az egyenlőségnek, az őszinteségnek?

.

Míg áldozat milliók vére, s könnye öntözi a mezőt,

öltönyös urak hajbókolnak egymás nagylelkűsége előtt.

Sűrű áldásokkal köszönve a másik ama jóindulatát,

hogy el nem az egész, csak az ország felét pusztították.

.

Világszerte terjed a kór, közömbösség lenne a neve,

kik egyenlőbbnek gondolja magát nincs is rá gyógyszere.

Mert a gőg nem nagylelkű, nem türelmes, senkit nem tisztel,

de feltétlen engedelmességet, odaadó hozzáállást követel.

.

Önbecsülés, szolidaritás, együttérzés, őszinteség, szeretet,

csak bátran, büszkén felkéne mutatni, gyakorolni ezeket.

Ez lenne a gyógymód, ez belénk van kódolva születésünk óta,

Ilyennek teremtetett a világ, ez lenne az alapja, ez a kvóta.

.

Csak a pénz, a hatalom, mintha a szó bűvös átok volna,

elfedi mit jelent a szó: miniszter, az nem úr, hanem szolga.

De, hol van már a történelmi értelmezés, sokat fordult a Föld,

urak lettek elvetették a gyűlölet magját, az kikelt és sokakat ölt.

.

Tűzvihar tombol, bombák, rakéták az éjben vegyesen süvítve szállnak,

földre rogynak a házak, és a ledőlt romok fölött, csak a paloták állnak.

Miben szivarfüst, kaviár, és pezsgőspohár között határokat húznak,

másnap új hazád lesz, új törvények szerint szolgálsz egy másik úrnak.

.

Mert a törvényt, amit hoztak, csak rád érvényes, de te ezt megszoktad,

Te leszel szolidáris, együtt érző, talán tapsolsz is, mert megint hagytad.

És a föld így forog tovább, a mi vérünk, a mi könnyünk öntözi a mezőt,

Előttünk is voltak urak, szolgák, városok, amit a növényzet már benőtt.

.

Nem Isten fordította el az arcát, az ember evett tiltott gyümölcsöt,

bálványokat imád ma is, tettét bánja már, azóta is hiába könyörgött.

Változni kéne, a szépszó, halk, gyenge, erősebb az ember félelme,

vagy a gerinc nem elég stabil, nem tartja büszkén, magasan a fejet?....

.

2025. 02. 09.

Tiszakécske.

Kultúra és lélek

 

Kultúra és lélek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Halvány csillagok remegnek az égen,

utcalámpák gyér fénye pislákol az éjben.

A hold sápadt, kiflije unottan lóg ott fönn.

a zegzugos utcákon egykedvűen szédeleg a csönd.

.

Szökkenő gondolat nem serkenti az agyat,

a tollban már a tinta is szakaszokra szakadt.

A papír tiszta, fehérsége érintetlen, szava nincs,

pedig oly sokat mondana, betű kell, a nagy kincs.

.

Hol lelketlen sötétség az úr, a semmibe lóg az élet,

ott fény, világosság, kultúra kell, mert az maga a lélek.

Nem lehet lelketlenül, vakon, sötétben tapogatni a falat.

az ember, életre született, a fény, a kultúra hozzá a kamat.

.

Mikor papíron a gondolat, mélyről szólalt meg a lélek,

nem lóg a semmiben, értelmet kap, amit úgy hívunk, ÉLET.

Ha nem folyik benne éltető víz, a meder is csak árok,

a mező is akkor szép igazán, mikor nyílnak a tarka virágok.

.

A képzőművészet, festmény, szobor kaput nyit benned,

érezni fogod, egyre mélyre, és mélyebbre kell menned.

Egy halvány csillag, vagy gyertyaláng is irány a sötétben,

de az olvasás, a betű ismerete tesz emberré egészen.

.

2025. 02. 06.

Tiszakécske.