Vendég vagyok

 

Vendég vagyok

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vendég vagyok én e tájon, régóta élek itt,

a honvágy egyre sűrűbben hatalmába kerít.

Nem csábít a Tisza partja, sem a nyárfaliget,

a homoktengerben, egy aprócska sziget.

.

Hegyek, ó hegyek, csodálatosak, szépek,

itt domború háttal, ott fennsíkkal, laposan,

máshol égre törő csúccsal, kéklően, magasan.

itt sötétzöld erdővel bólogat, ott szikrázik havasan.

.

Hullámzanak, mint vihar korbácsa alatt, a tenger,

mivel akarata túlontúl erős, attól retteg az ember,

Ám hiába oly magasak, oldaluk bármily meredek,

mégis oly szelídek, nem bántanak, várnak a hegyek.

.

De a síkon élsz, a hegyekről mit és miért beszélsz?

Ó ki nem ott született nem értheti, mi ez az egész.

A sík is gyönyörű, árvalányhajat kócol, simogat a szél,

vagy zöld búzamezőt ringat, mi őszre aranyba kél.

.

Mikor vége nincs, szőlő birtok felett édes illat jár,

ha fürge kezű szüretelők ajkairól vidám nóta száll.

A föld illata, mikor eke után szépen borul a hant,

ki a Tiszát jobban dicsérné, nincs oly költő, sem lant.

.

De otthon öles fák, fenyők, bükkök, kőrisek, és tölgyek,

mint édesanya gyermekét, úgy ölelik magukhoz a völgyet.

Patakok, kacagó gyerekként csacsogva futnak le a mélybe,

annak a  gyönyörű tájnak, szülötte vagyok, nem a vendége.

.

2025. 02. 13.

Tiszakécske.