Álomutak

 

Álomutak

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mikor hosszabbak lesznek az árnyak, elsötétül az ég,

a hosszúnap nyugovóra tér, fáradtan hunyja le szemét,

a csendes éjszakában elszökik, titkos ösvényeken jár,

az elmére egy különös, teljesen másvilág béli séta vár.

.

Ki pihenni tér, mert reá az álom bódulata csepeg,

lehunyt szemei mögött oly sok megfejthetetlen kép lebeg.

A lélek, nem tudni, milyen utakon, milyen világba téved,

hogy el, az álmok mezején milyen képeken réved.

.

Mélyen alszik, viaskodik, vagy fájó élményeket él át,

nyugodtan jár, vagy remegve rángatja a szem héját?

Ön magával harcol, netán démonokat kerget,

Vagy tündérek között keresi a legszebb szerelmet?

.

Mikor az éj fekete ködéből új hajnal, egy más nap kél,

az elme titokzatos útjáról önmagához visszatér.

Az éji vándorlásra valami jótékony lepel borul,

s bármilyen volt is az álom, helyére valami más nyomul.

.

Míg szörcsög a kávé, a gondolat már más úton szalad,

szorítod a forró csészét, hogy kicsit még jól érezd magad.

Az álmoknak már helye nincs, hirtelen más utak várnak,

az elmének éjjel van, szabad jegye, akkor indul az önálló járat.

.

2025. 12. 17.

Tiszakécske.