Volt
egy románc
Írta: Királdi-Kovács István
.
Égre
törő hegyek, gigászi fenyvesek,
amilyen
nagyok, oly szelíden csendesek.
Csak
a szél susog, ha lombjai között jár,
vagy
éppen dalt zeng benne néhány madár.
.
Napfény
bujkál a kusza ágak között,
a
fák alá templomi nyugalom költözött.
Zárkózott
szív és lélek otthont keres benne,
vagy
legalább önmagával nézne szembe.
.
Miért
válnak el utak ott, hol mély a szerelem,
forrón
öleltük egymást erdőben, virágzó réteken.
A
fájdalom még ma is szedi a vámot,
ebből
az útvesztőből, vajon ki hogy találok?
.
Emléked
ma is él, elraktároztalak magamban,
kereslek
szüntelen hol a földön, hol a csillagokban.
Akit
keresek, remélem, egyszer még megtalálom,
vagy
ha nem, legalább magamat tisztán látom.
.
Kicsi,
de gyors patak csörgedez a tisztás mellett,
egykor
itt vallottunk egymásnak örök szerelmet.
Az
örökké, oly hamar múlt el, észre sem vettük,
az
ifjúság nem örök, az idő elrohant felettünk.
.
2025.
12. 19.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése