Esőcseppek

 

Esőcseppek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kövér esőcseppek halkan kopogva táncolnak az ablakon,

majd apró patakként folynak le az üvegen és a házfalon.

A természet, a szomjazó föld mohón issza az éltető égi nedűt,

tőle alant, s itt fenn az élet új reménye, megmozdul mindenütt.

.

Lemosta a port, kékebb lett az ég, tiszta, friss élettel telt a levegő,

hiába a télbehajló idő, új, régen érzett illatot lehel az erdő, a mező.

Nagyot kortyol minden szomjazó, a víz nem érkezik tócsába gyűlni,

talán csak a betondzsungel az, ahol nem tud szépen elvegyülni.

.

Már majdnem december közepén járunk, nem hidegek a cseppek,

szeretem az esőt, kiállok, felnézek és arcomon is patakok erednek.

Lefolyik a nyakamon, be az ingem alá, ott csiklandja bőröm,

régen éreztem ilyet, s hogy megfázhatok, azzal most nem törődöm.

.

Érzem a cseppek érintését, a víz lágy selymének puhaságát, erejét,

mellyel életet ad, épít, olykor rombol, magából kikelve tombol.

Néhány csepp számba hull, ízlelem, ez lehet a mennyei manna,

annak a szomjazó testnek, mely végre most befogadja.

.

Az eső egyre hull, csepp cseppet, az apró patak patakot ér,

a párkányról, már folyamként szalad, míg céljához ér.

és a föld hálát mutat, az égnek minden cseppér mi reá hull,

mert nyomában mi félig holt, felfrissül, kizöldül, virágba borul.

.

2025. 12. 10.

Tiszakécske.