Felebaráti beszélgetés

 

Felebaráti beszélgetés

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vannak, kik árnyékban járnak,

Tudják, türelmesnek kell lenni.

Nem megölni annak a lelkét, ki nem bűnös,

Nem falat építeni ott, hol bontani kell.

.

Kinyújtott kezek egymást nem érik el,

Egy a cél, csak, más úton indultak el.

Láthatatlant, megfoghatatlant keresnek,

Így a sötétség hullámaiba belevesznek.

.

Az ellenfél is Isten gyermeke, nem irtani kell,

Az úr asztalánál mindenkinek van hely,

Szállj vitába, küzdj, érvelj, győzd meg,

Lelkekben ne maradjon gyógyíthatatlan seb.

.

A csónak úgy halad, ha mindenki evezőt ragad.

Két szárnnyal boldogabban repülnek a madarak,

A hangzavart mindig túlszárnyalja a halk szó,

És mélységet ad a tartalomnak.

.

Célra vezetőbb egy felebaráti beszélgetés,

Mint a legközelebbi felmenő emlegetés,

Történjen bármi, az élet tovább halad,

Nekünk az a jó, ha mindenki ember marad.

.

2026. 04. 06.

Tiszakécske.

A föld újra virágba borul

 

A föld újra virágba borul

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hol magasodnak Kárpátok bércei,

Zúg a szél, kövek között folyó szalad,

Huculok élnek ott, ahol éltek őseik.

Folyó-parton hucul lány dala száll,

Hozzá a víz zúgva muzsikál.

.

Fodrai messzire viszik a lány dalát,

Frissítve lelkét, elűzve búját-baját,

Arcára varázsolja legszebb mosolyát.

Minden háború után visszatérnek a madarak,

A föld újra virágba borul, -szól a dal.

.

Nem beszélünk semmi fontosról, csak az életről.

Mert ma rettegés az élet, repülő zúg, ágyú dörren,

Romba dőlt házak fojtogató füstje, pora száll,

Bomba szántja a véráztatta földet,

Romok alatt bujkál a kegyetlen halál.

.

A Kárpátok bércein zúg a szél, oldalán folyó szalad.

Amint halvány hajnalcsíkok feszegetik az eget,

Félelmek között úgy reménykednek az emberek,

Egy nap minden véget ér, elhallgatnak a fegyverek,

Tenyérré lesz az ököl, a Nap is szebben tündököl.

.

Ajtónk legyen nyitva, történjen meg a találkozás.

Szó nélkül szorosan ölelni, emelni poharat,

Nem koccanni, jelezni, itt vagyunk egymásnak.

Fáradt emberek hálával érintik a földet,

A szem eget kutat, imát mormol minden ajak.

.

Minden háború után visszatérnek a madarak,

A föld újra virágba borúl.

.

2026. 04. 04.

Tiszakécske.

Tavasz, mint ima

 

Tavasz, mint ima

Írta: Királdi-Kovács István

.

A Tavasz, mint ima szakad föl,

a Tél kegyetlenül zord szívéből.

Lágyszellő suhan át a fák között,

madarak vidámsága is ide költözött.

.

A Nap lassan kúszik egyre magasabbra,

kövér bimbók levéllé, virággá terülnek.

Fák tengere zöldruhát ölt,

virágszőnyeg ma még, avarral dacol.

.

Fanyar illatát, hóvirág, s krókusz lopja el,

téltemető, és a hunyor csak ráfejel.

Az illatorgiában rovarok zümmögő raja szédeleg,

kóstolgatják a virágpor adta ízeket.

.

Röpködnek színről színre, sárgára, lilára, fehérre,

nárcisz, ibolya, téltemető, alma körte s miegyéb,

kerül terítékre.

Szorgoskodnak, beporoznak mindent,

A Tavasz, mint ima szakad föl, dicsérjük érte Istent.

.

2026. 03. 24.

Tiszakécske.

Szelidség

 

Szelídség

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még hűvösen kél a kora tavaszi hajnal,

Gyümölcsfákról már virág illata száll,

Földeken új élet, a holnap reménye sarjad,

A mozgó világ zajában, némi békességet ád.

.

Ághegyén ülve aranyban tündököl a Nap,

Korai dalukat vígan fújják a madarak,

Virágok nyílnak, kertben, völgyben, dombon,

Mosoly terem, fáradt, elnyűtt arcokon.

.

Zümmögő rovarok hada töri a csendet,

Virágporért, nektárért esedeznek,

Arra gondolok, ilyen lehet a béke,

Ha rend van gyarló emberek fejébe.

.

Ne csak nézd, lásd szépségét a napnak,

Nehéz, mégis értsük meg embertársainkat,

Lelkünk csendesen nyugodjon le a nappal,

Szelídség töltse el szívünket, a béke ránk talál.

.

2026. 03. 17.

Tiszakécske.

Lobog, lobog

 

Lobog, lobog

Írta: Királdi-Kovács István

.

Lobog, lobog a pásztor tüze,

Barna kislány az ölibe,

Tüzes ajka édes fajta,

Huncut szeme, kicsit csalfa.

.

Csárda ura mordul egyet,

Hallod lányom, lábadat szeggyed,

Szeggyed hamar hordjad a bort,

Gulyás, csikós torkáról mossa a port.

.

Teli a csárda édes kincsem,

Ölelésre, csókra idő nincsen,

Hogyha szeretsz, várj rám éjjel,

Forró csókkal öleléssel.

.

Asztalok közt serényen jár,

Telik tányér s minden pohár,

Jó a falat, tüzes a bor,

Van is hozzá edzett gyomor.

.

Hegedűnek, cimbalomnak húrja el nem fárad,

Hangszerekből zene árad.

Pattogósan szól a ritmus,

Legények közt nagy a virtus.

.

Kedvük, vérük jól felfűtött,

Amit a bor le nem hűtött,

Kihívást tesz egyik gyorsan,

Lássuk, botos ki jár jobban.

.

Lába szökken, botja koppan,

Párja akad azon nyomban,

Büszkeség csillan a szemükben,

Botjuk pörög, forog kezükben.

.

Kurjantanak hozzá egyet-egyet,

Úgy fokozzák a jó kedvet.

Asszonynép is kedvet kapott,

Úgy gondolták húznak lapot.

.

Ám a lánynak nincsen botja,

De üveggel telt a kocsma,

Mi jut eszébe a fehérnépnek,

Két üveget tele kérnek,

.

Félhomályból szoknya pördül,

Butella bor, fejükön ül,

Úgy táncolnak a zenére,

Nem hullik le fejük éke.

.

Véget vetnek a virtusnak,

Botot, üveget helyre raknak,

Új tánc kéne, álljunk párba,

Futja még az erő egy csárdásra.

.

Lett az egyből tíz is talán,

Hajnal dereng az ég alján,

Nem figyelték mennyi az óra,

Nyugodni térnek kakasszóra.

.

Pásztor tüze egyre lobog,

Huncut szemű rá mosolyog,

Gyere velem édes mátkám,

Ölelj, csókolj vár a párnám…

.

2026. 03. 16.

Tiszakécske.

 

Szilárd hittel

 

Szilárd hittel

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szilárd legyen hited, jött az égből a jel,

Messzire világít, soha nem halványul el.

A sötétség engedelmesen megtörik neki,

Arcát a belsőfény, ragyogva körül öleli.

.

Az elmén csak gondolatnyi rés legyen,

Tovaterjed, magával ragad az értelem.

Nem kérdezett, nem kérkedett,

Hagyta, maga járja végig az utat, nyíljon meg.

.

Hitét vesztve, csalódott emberben, világban,

Nem igazszót, gyűlöletet talált a vitákban,

Ledobott eddigi életéből minden terhet, sarat,

Nem bűn volt, mit cipelt csupán harag.

.

Az égből jött a jel, az elme csendben figyelt,

Önmagával küzdve minden változást elviselt,

Így megtisztultan, könnyebbnek érzi magát,

Kéri, a mindenség bocsánatát.

.

Hosszú, nehéz volt az út, de lelke szabad,

Újra hisz, bízik, s van benne akarat,

Akarni kell, célt jelölni, tenni, elérni,

Szilárd hittel bízni, a sikert remélni.

.

2026. 03. 15.

Tiszakécske.

Szemünkből hová lett a fény

 

Szemünkből hová lett a fény

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kínos csend, viharral küzdő, szálló sóhajok,

Nem a nincs, fáj, megszoktuk, az üresség nehéz.

Sötét mélység nyel el mindent.

Szemünkből hová lett a fény?

.

Visszhang nélkül dobban a szív.

Hiány nyomja a lelket, a kebel szakadni kész,

Túlcsordult érzelem, könnyet morzsoló kéz,

Hiányzik valami, késő keresni már.

.

A vonat elment rég, nem búcsúzik senki,

Falióra kattan, visszhangzik az állomás.

Ateista, templom lépcsőre ül, bemenni fél,

Ajkán néma ima, nem tudja, mit remél.

.

Kezét nyújtja, valamibe kapaszkodni kéne,

Semmin kívül más nem akad kezébe,

Ígéret sok van, mögötte tátongó űr,

Szólamot elnyeli a puszta, mi marad belül?

.

Szavak, mint nyári zápor, sóhajokat érnek,

Az üresség nehéz, nincs tartalma a beszédnek,

Sötét mélység nyel el mindent,

Szemünkből eltűnt a fény!

.

2026. 03. 06.

Tiszakécske.

A fény ereje

 

A fény ereje

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még tündököl az éj ezernyi csillaga,

a távolban már megrepedt az ég,

egyre több fénycsík szabdalja a sötététet,

s lassan magára ölti azúrkék köpenyét.

.

Lelkemben mélyre hatol, erővé válik,

a Nappal egyre magasabbra jut,

szétárad bennem, magasra emel,

mint madarat a könnyed, kitárt szárnyak.

.

Fönn eltűnnek, köddé válnak az árnyak,

repülök, tollpehelyként visz a képzelet.

mennyi mindent lát meg így az agy,

mit máskor észrevenni nem tud, nem mer.

.

Ahová fény vetül, más az érzés, a gondolat,

másként látunk embereket, arcokat,

s ha, megtörik, torzul, szürkülni kezd,

összeomlik minden, ha meghal a fény.

.

Még tündököl az éjben ezernyi csillag,

a távolban-bíborban kel föl a Nap,

új lehetőséget hoz, új reményt tartogat,

mélyre hatol, erővé válik, magasra emel.

.

2026. 03. 02.

Tiszakécske.

 

Ramadám

 

Ramadán

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hajnalodik, beköszönt ramadán hónap.

Az önfegyelem, a tartózkodás,

a megtisztulás, a böjt ideje.

Napkeltétől annak nyugtáig,

Ételtől-italtól való távolmaradás,

Lehetőség, hogy a lélek békét találjon,

Jelenlegyen a pillanatban, hálát gyakoroljon.

Minden ember magában hordozza a fény szikráját.

.

A hajnali ima csendes, magánbeszélgetés Istennel,

Pillanat, mely megtölti a szívet az Ő szeretetével,

lelki örömmel.

Hogy szabaduljunk az egotól, világi aggodalmaktól,

Merüljünk el, ismerjük meg magunkat.

Közös ünnepléssel osszuk meg életünket,

Ítélet és összehasonlítás nélkül,

Az egyszerűséget, kedvességet,

Az apró pillanatok szépségét.

.

Köszönve, hogy megosztották jelenlétük fényét,

A ramadán békéje világítsa meg elménket,

Melegítse fel szívünket.

Allah, az együtt érző az irgalmas nevében,

Kérlek, fogadd el az imákat és böjtöket.

Köszönjük áldásodat, hozz békét, barátságot,

A világ minden népének. Ámen!

.

2026. 02. 23.

Tiszakécske.

Pillog a remény

 

Pillog a remény

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hallgat a Föld, kifutott az időből,

Fájó némaságban lebeg az éjszaka,

Csillagok tartják vissza lélegzetüket,

Titokban várnak sorsuk fordulására.

.

Mint bűnös, ki éjjel hullat könnyeket,

Éjszakák, mit nem tud megvenni más,

Nyomja tetteinek súlya, mi csak az övé,

Hiába ezer és ezer ima, a leborulás.

.

A hajnali fény érinti de, nem oldozza fel,

Késő a bánat, tudja sorsa meg van írva.

Megváltást remélni talán hiába való,

Élni kéne, hinni, bízni, de oly sok a bűn.

.

Életterét szűkíti, önnön hóhéra már,

Mérgezett a föld, a víz, a levegő, és a lélek,

Lassan legördül a függöny, emberek félnek,

Ki káromlással, más imával, mind csodára vár.

.

Mások osztozkodnak, mint koncon a kutyák,

Ki milyen erős, kihez simul, annyi lesz a jussa,

Kit nem győz meg szépszó, meggyőzi puska,

Kifutottunk az időből, de még pillog a remény.

.

2026. 02. 21.

Tiszakécske.

 

Hamis világ

 

Hamis világ

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hamis világ, sötét árnyak,

Nehéz lélegzet, sérült lelkek.

Függöny mögött megtévesztés zeng,

Béke álarc alól félelem, szorongás,

Lándzsája röppen, mély sebet ejt.

Mondat, mi tovább öli a bizalmat,

Helyén korom, füst, pernye marad.

.

Keresem Istent, az örök fényt,

Kinek higgyek e hazug, aljasult világban.

A csendből előtör, hív egy hang,

Szirén csal, elvinne engem. - kételkedem.

Egyedül megyek, bár sok az elvi társam,

Kiknek nem mutatnám soha a hátam.

De a köpönyeg oly könnyen fordul.

.

Kapzsiság lángja emészti a világot.

Keblek mélyén gyűlölet feszül,

Harci dob dobban, az ember ingerül.

Kiben bízzam? -jön a kérdés szüntelen.

Eladó minden, vigyék akár ingyen.

Maradjon a csend, a fény, az isteni,

S talán a szív, a lélek, a békét megleli.

.

2026. 02. 18.

Tiszakécske.

Nem tartozom sehová

 

Nem tartozom sehová

Írta: Királdi-Kovács István

.

Nem tartozom sehová.

Amikor csendesen leszáll az éj,

A test törékeny, sápadt, nyugtalan.

A lélek magas hőfokon ég.

.

Mindenki hazudik, tagad, visszatart.

Az én utam előre vezet, egyedül is.

Mások terhét cipelni fáradt vagyok.

Takarj be engem.

.

Vannak, kik visszatartják magukat.

Mutogatnak, nevetnek,

Mossák kezeiket, hibás az, aki tesz.

Az én utam más.

.

Hajnal születik, öröklöm a fényt,

Vele ragyog lelkem.

Szárnyak nőnek, messze visznek.

Lebegek, nem tartozom sehová.

.

Ott vagyok mindenütt.

Hol szabadon szárnyal a lélek,

Ha jólérzem magam.

Később vissza- visszatérek.

.

2026. 02. 16.

Tiszakécske.

Órahang

 

Órahang

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hajnal, az óra könyörtelenül ketyeg,

fahasáb pattog, láng viháncol, ég a tűz.

Távoli vörösfény áttöri a szürkeséget.

Kezdődik a nap.

.

Gondolataim elvisznek, hol gránátalma nő,

élénk, bíborszínén hosszan elidőz szemem.

Arcod pírját látom benne, íze csókodé,

tapintása bársonyos, mint kezed érintése. 

.

Kék vizű tó, hol az almák teremnek,

hű mása gyönyörű, csillogó szemednek.

S az a mély nyugalom mi belőle árad,

birtokba veszi lelkem, megpihen nálad.

.

Bátortalan madárcsicsergés, rügypattanás,

ébredő természet, pillanatra kizökkentenek.

Gyorsan visszatérnek megsiklott gondolataim,

ébrenlétben is álmok útját róják lépteim.

.

Az esti csendet óra hangja töri darabokba,

hintaszék is reccsen egyet-egyet hozzá.

Csak a hiány örök, az üresség nem múlik,

azt nem zavarja jelenléttel senki és semmi.

.

2026. 02. 11.

Tiszakécske.