Hó
és lámpafény
Írta Királdi-Kovács István
.
Halott
madárként hull ránk a szürke alkony,
hópaplant
terítve sötét felhők vonulnak át,
Jeges
ujjával szél érint meg arcokat, kezeket,
hűvös,
markába szorítva, fogja a forró szíveket.
.
Az
utcalámpák opálos, remegő sárga fénykörök,
úsznak
a sűrű, nagy pelyhekben hulló hó között.
Az
alkony köpenyébe kapaszkodva függenek az égről,
mintha
félnének a magányos, hideg, sötétségtől.
.
A
sűrűn hulló hó zajt csapva kavarog a széllel,
néhány
ember célja felé tartva, sietve lépdel.
Mélyen
gallérba burkolózva, párát lehelnek,
ha
megérkeznek, örülnek egy csöppnyi melegnek.
.
Teljes
a káosz, zavart, megrendült a világ.
Hmm
télen esik a hó? Régen látott ilyen csodát.
Nagy
a tanácstalanság, ám otthon a szoba meleg,
ablak
mögül nézve csodásabb e hóförgeteg.
.
Halott
madárként hullt ránk a szürke alkony,
magányosan
állok a sötét, huzatos gangon.
Nézem,
él, mozog, játszik a hó és a lámpafénye.
a
szürkeségben, hogy ragyog makulátlan fehérsége.
.
2026.
01. 07.
Tiszakécske.
