Szétcsúszva

Szétcsúszva

Írta: Kovács L. István

Szétszóródtam, régóta nem tudom, már ki vagyok,

bohóckodom  egész nap, kergetem a tegnapot.

Lótok-futok, mindig a múló időm kergetem,

utol kéne érni magam, hogy dolgaimat rendezzem.

Belefogok valamibe, „ne azt csináld, nem sürgős”

amoda menj, szól rám a munkahelyi felelős.

Elfáradtam, azt hittem otthon vár a pihenés,

ó én balga, tudhatnám ez mekkora tévedés.

Elromlott, elfogyott, megtelt, kiürült, nem bírom,

csináld meg, vegyél, ürítsd ki, töltsd fel, gyere, segíts.

Hát csoda e, ha azt sem tudom hol áll a fejem,

De szétszórt vagy papus, állapítja meg a nejem.

Elalszom a kádban a forró vízben pihenek,

rózsaszínű álmok között simulnak az idegek.

2016. október 6.

Tiszakécske

Kép: Emília Abonyiné Serbán 

Három perc (próza)

Három perc

Írta: Kovács L. István

Nem sír, de a határán van, könnyben úszik a szeme és bánatosan néz maga elé.

Mit csinálsz?

  -Hmm, csak nézem a színeket.

Milyen színeket?

Nincs előtted semmi.

  -Azt hiszed?

  -Hááát… most ép a bánatét.

És milyen színű a bánat?

  -A bánat?

  -Mint az összes magányos csillagé, fakó sárga, mint éjszakai ködben pislákoló utcai lámpa.

Miért?

  -Mert a könnyeken megtörik az aranyszínű ragyogás.

De, ahol a fény megtörik, szivárványszínek csillognak.

  -Igen.

  -Ha van fény, ha lelkedben süt a nap, akkor a gyöngyeid szivárványosan adják vissza boldogságodat.

És ha boldog vagy miért kell sírni?

  -Mert ha a szív megtelik, túlcsordul a lélek.

De neked most nem kéne bánatosnak lenned.

Tudod, hogy szeretlek!

  -Biztos?

  -Mert nem érzem.

Ez mit jelent, hogy nem érzed?

  -Á, semmit.

Semmit, mégis csak valami, ha már ezt gondolod, mond ki, beszéljük meg!

Ne dühíts föl a semmiddel!

Ti…ti nők, semmi, mégis sírtok!

A semmin hogy lehet sírni?!

  -Ne kiabálj, nem lesz jobb.

Ne dühíts, nem kiabálok!

  -Látod, nem érted.

  -Még a türelmedet sem adod.

  -Nem adsz semmit, csak követelsz, csapkodsz, ha nem tetszik valami.

  -Nem adsz öt percet, hogy beszélgessünk, ha kellek, előveszel, mint egy szerszámot a fiókból,

ha végeztél vissza a fiókba és kész.

Na, jó, ezt nem hallgatom tovább, elmentem, majd jövök!

  -Látod most is csak magaddal törődsz.

Nem érdekel a nyafogásod!

Az ajtó nagyot csattant.

2016. október 5.

Tiszakécske

Ahogy a szél dalol

Ahogy a szél dalol

Írta: Kovács L. István

Nyugalmas csendben séta végig a parton,

hallgatom, ahogy  lombok között dalol a szél,

meg-megállva, hogy halljam pihenőt tartok,

itt-ott suttogón, máshol harsányan zenél.

Nádszálak selymes fejét fésüli hosszan,

leveleit simogatja, becézve súg,

csacsog édesen, mint nők fodrász szalonban,

míg fejük körül a hajszárító búg.

Hosszú levelű szomorúfűz áll a lápban,

lógó ágai, amint a hárfán húr feszül,

mintha puha ujjak érintenék lágyan,

gyöngyözőn gurulva fut rajta keresztül.

Nyárfák dús lombjain tenyérnyi levelek,

apró szellőtől meleg nyárban is fázósan,

reszketve, mint a rovarszárnyak  zizegnek,

s terülnek el a mezőn  fülbemászóan.

Más, ha tölgyek és fenyők rengetegében jár,

bőgő mélyéből szól ily hang, ha húrja pendül,

amint völgy öléből  föl a hegytetőre hág,

mint vastaghúrok, a fák hegye úgy zendül.

A parti köveken víz locsog fröccsenve,

gondolat szabadon a semmibe merül,

belül átölel a csönd, a lélek csöndje,

kinn dalol a szél,  hogy ne legyen egyedül.

2016. október 4.

Tiszakécske

Kettesben

Kettesben

Írta: Kovács L. István

Apró utca, ódon házak,

árnyéka vetül gömbakácnak,

szürkül az ég alkonyodik,

egy pár összekapaszkodik.

Suttogó szavak édes bókok,

lágy ölelés, forró csókok,

andalgó séta, puha léptek,

sose legyen vége az estének.

Szemük csillog, ég az ajakuk,

tán a pokoltüze lobog rajtuk,

ereikben felforrt a vér,

nagyon szép lett ez az éj.

2016. október 1.

Tiszakécske

Kép: Keleti Mária