...ne csak nézd

... ne csak nézd

Írta: Kovács L István

Átírt, meghazudtolt lapokon szétfolyva,

félve keresi helyét a múlt,

de túl sok akadály gördül elé,

hogy ne indulhasson a jövő felé.

Visszatekintve, balsorsot okol,

bűnösöket ment az újra értelmezett történelem,

elhurcoltak, árvák, könnyeinek talapzatán,

titkon hőssé avat, szobrot emel.

Szívet, lelket mardos a bánat,

mikor lesz jövő, mikor lesz előre ennek a hazának?

Kurzusok jönnek, mennek, viszik mi fogható,

dörzsöli tenyerét mind, mert a nép (f)osztható.

És Ő, a nép tűri hátán az ostort,

nézi csöndben, hogy hizlalják az offhsore-t,

tán morog egy kicsit otthon a szobába’,

de csak csöndben, nem tudja ki, s mi jöhet utána.

S még bízni mer, de csak a szobai félhomályba’,

talán még megéri békésebb lesz az országa,

hogy nem följelent, de visszaköszön a szomszéd,

vagy  emlék, hogy a hazát együtt építették.

2018. szeptember 23.

Tiszakécske

Csak szavak

Csak szavak

Írta: Kovács L István

Nincs első és nincs utolsó út,

csak egy van, maga az élet,

valahol kezdődik, valahol véget ér,

éljünk meg mindent, ami belefér.

Mélyen sáros föld, vagy kikövezett,

föl a hegyre, majd mélyen a völgybe vezet,

kanyarog jobbra, balra, itt kitér, ott keresztez,

szabadon fut, vagy ragaszkodik a jelekhez.

Jel nélkül élek, jeltelen vagyok,

bár jelzőket néha túl sokat kapok,

már kevés, mi bosszant, kedvemet szegi,

fröcsögő átkát bárki hiába sziszegi.

Ha, majd valamikor elmegyek,

síromon ne hagyjatok jelet,

a sír is bajjal jár, az sem kell,

jobb lesz, ha a szél visz el.

Amit nekem szánnátok,

hagyjátok az útszélén azt a virágot,

majd gyönyörködöm benne,

ha visz a szél, ha porként járom a világot.

2018. szeptember 17.

Tiszakécske

Kerti út

Kerti út

Írta: Kovács L István

Ma szeretnék a terhedre lenni,

fogni, csókolni a kezed,

nyakadba lihegni, míg főzöl,

rakoncátlan fürtjeidet helyre simítani,

mi kicsit csapzott a gőztől.

Ma talán kettő kellene belőled,

oly nagy bennem a hevület,

gondolatban ölellek, belül hiányzol,

mint ha egy másik világban lennél,

messze, elérhetetlenül távol.

Ma, nem ér semmit az önkontroll,

fékezni magam sétálok a kertben,

a sok őszi szépség, nem veszi el figyelmem,

ma nagyon rakoncátlan ez a kerti út,

hozzád kanyarodik  minden percben…

2018. szeptember 14.

Tiszakécske

Kép: Web.

Túl a folyón

Túl a folyón

Írta: Kovács L István

Sétálok homokos, kavicsos fövenyen,

távolba nézni föl, fölemelem fejem,

itt, lábaim előtt lassan hömpölyög,

hullámzik a víz, aprókat locsogva,

mint kényelmesen sétáló öregúr,

a délutáni napfényben ballag a Duna.

Nem zajong, nem zúg, nem haragos,

hullámzása inkább fodros, mint tarajos.

De ott túl a vízen a másik part fölött,

hívogató dombok párafelhők között.

kacéran álló fennsíkok, lankák,

csúcsos és kerek tetejű dombok.

hűs, árnyat adó, titkot rejtő lombok.

A csend, nyugalom másik otthona.

Imádón gyönyörködik benne szemem,

vonalait simítani kinyújtom kezem.

Olyan ez, mint szerelemben az első,

lehet  társad, szeretőd, egy, vagy ezer,

az elsőt feledni képes soha sem leszel.

Óh, te drága nagy folyó, ne feledd a hegyet,

ott születtél , hűs forrásként kaptad az életet.

Látod veled öregszem, itt sétálok,

szemben veled, tisztelem nagyságod, de

te a tengerhez mész, engem várnak a hegyek.

2018. szeptember 7.

Tiszakécske

Kép: Virág Kis