Erdei út

 

Erdei út

Írta: Királdi-Kovács István

.

Megyek, mégsem haladok, ijedten állok,

a felázott, sáros erdei út csúszkál alattam.

A sárban megannyi falevél enyészik,

éli végnapjait, hogy humusszá váljék,

s legyen az új erdei sarjadéknak táplálék.

.

Óvatosan lépek párat, hiszem, hogy előre,

tévedés, inog a föld, még hátrább csúsztam belőle.

Hasztalan harc, de én kitartok, nem adom fel,

hízelgek neki, ostromlom, míg befogad, megölel.

Oldalra lépek, nem csúszik, sóhajtok, végre felismert.

.

Sétálok, fát simogatok, mintha testvérem lenne,

tiltanám hogy fűrész zúgjon, fejsze csattanjon benne.

Fölnézek, föl a magasra, hol az ághegyét felhő simogatja,

közös táncukat lejtik, ki tudna dönteni melyiket ki, mozgatja?

Felhő ringat ágat, vagy az ág keszkenője a felhő, azzal integet?

Rejtély.

.

Már-már idilli nyugalmamat egy fakopáncs dobolása veri fel,

melyre egy közelben harsanó kakukk mély baritonja felel.

Mintha ez lett volna a jel, megélénkül az erdő,

az égen félre csúszik egy felhő, kikandikál mögüle a Nap,

egyre nagyobb résen áradnak ki az élénk napsugarak.

.

Párát lehel a föld, ezer hangnemben karének zeng,

gyönyörű hangok, most nem zavar, hogy elmúlt a csend.

Olykor egy-egy szóló is felcsendül, magas és mély felesel,

mint egy színpadi műben, hol nő és férfi énekel.

A szín is változik, ahogy röppennek ágról ágra.

.

Közben mondja a magáét, zsémbel, be nem áll a szája.

Átjárt a hely szelleme, kicseréltek, már az út sem csúszik,

szürkül az idő, estébe hajlik, lassan a Nap is búcsúzik.

Nehéz szívvel búcsúzom én is, lassan haza kell mennem,

mivel legkedvesebbet hagyom ott, gyakran vissza kell lesnem.

.

2025. 02. 14.

Tiszakécske.

Vendég vagyok

 

Vendég vagyok

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vendég vagyok én e tájon, régóta élek itt,

a honvágy egyre sűrűbben hatalmába kerít.

Nem csábít a Tisza partja, sem a nyárfaliget,

a homoktengerben, egy aprócska sziget.

.

Hegyek, ó hegyek, csodálatosak, szépek,

itt domború háttal, ott fennsíkkal, laposan,

máshol égre törő csúccsal, kéklően, magasan.

itt sötétzöld erdővel bólogat, ott szikrázik havasan.

.

Hullámzanak, mint vihar korbácsa alatt, a tenger,

mivel akarata túlontúl erős, attól retteg az ember,

Ám hiába oly magasak, oldaluk bármily meredek,

mégis oly szelídek, nem bántanak, várnak a hegyek.

.

De a síkon élsz, a hegyekről mit és miért beszélsz?

Ó ki nem ott született nem értheti, mi ez az egész.

A sík is gyönyörű, árvalányhajat kócol, simogat a szél,

vagy zöld búzamezőt ringat, mi őszre aranyba kél.

.

Mikor vége nincs, szőlő birtok felett édes illat jár,

ha fürge kezű szüretelők ajkairól vidám nóta száll.

A föld illata, mikor eke után szépen borul a hant,

ki a Tiszát jobban dicsérné, nincs oly költő, sem lant.

.

De otthon öles fák, fenyők, bükkök, kőrisek, és tölgyek,

mint édesanya gyermekét, úgy ölelik magukhoz a völgyet.

Patakok, kacagó gyerekként csacsogva futnak le a mélybe,

annak a  gyönyörű tájnak, szülötte vagyok, nem a vendége.

.

2025. 02. 13.

Tiszakécske.

Szerelem, fantázia

 

Szerelem, fantázia

Írta: Királdi-Kovács István

.

Asszonyt szeretni úgy nem lehet,

ahogy szeretni lehet a hegyeket.

A szelíden emelkedő lankás oldalút,

vagy magasan égre törő  meredeket.

.

Ahogy szeretni lehet a bokrokat, fákat,

amik az embertől semmit nem várnak.

Csak adják, azt mi lényükből fakad,

hogy velük, bennük, otthon érezd magad.

.

És ahogy szeretni lehet egy patakot, folyót,

a lassan csordogálót, vagy tova rohanót.

Én apró porszem állok a természettel szemben,

megcsalom őt, mégis asszony jár az eszemben.

.

Mert mit tegyen az ember együgyű fia,

ha gyötri a túlcsordult érzelem, a fantázia.

Bensőjét tűz kínozza, gyötri, majd belehal,

nincs menekvés, kell az ölelés, a két puha kar.

.

Lemond, elfogad, megalkuszik, az ember,

megtanította a természet, legyen türelemmel.

Az erdei gyümölcs is savanykásan édes,

az ölelésen túl, néha az asszony is lehet zsémbes.

.

2025. 02. 09.

Tiszakécske.

Az okot keresem

 

Az okot keresem

Írta: Királdi-Kovács István

.

Minden ember eredendően egyenlőnek született,

felkent papok így hirdetik igéjét a teremtő Istennek.

De, mintha megváltozott volna a világ, az emberek félnek,

csak múltja van az egyenlőségnek, az őszinteségnek?

.

Míg áldozat milliók vére, s könnye öntözi a mezőt,

öltönyös urak hajbókolnak egymás nagylelkűsége előtt.

Sűrű áldásokkal köszönve a másik ama jóindulatát,

hogy el nem az egész, csak az ország felét pusztították.

.

Világszerte terjed a kór, közömbösség lenne a neve,

kik egyenlőbbnek gondolja magát nincs is rá gyógyszere.

Mert a gőg nem nagylelkű, nem türelmes, senkit nem tisztel,

de feltétlen engedelmességet, odaadó hozzáállást követel.

.

Önbecsülés, szolidaritás, együttérzés, őszinteség, szeretet,

csak bátran, büszkén felkéne mutatni, gyakorolni ezeket.

Ez lenne a gyógymód, ez belénk van kódolva születésünk óta,

Ilyennek teremtetett a világ, ez lenne az alapja, ez a kvóta.

.

Csak a pénz, a hatalom, mintha a szó bűvös átok volna,

elfedi mit jelent a szó: miniszter, az nem úr, hanem szolga.

De, hol van már a történelmi értelmezés, sokat fordult a Föld,

urak lettek elvetették a gyűlölet magját, az kikelt és sokakat ölt.

.

Tűzvihar tombol, bombák, rakéták az éjben vegyesen süvítve szállnak,

földre rogynak a házak, és a ledőlt romok fölött, csak a paloták állnak.

Miben szivarfüst, kaviár, és pezsgőspohár között határokat húznak,

másnap új hazád lesz, új törvények szerint szolgálsz egy másik úrnak.

.

Mert a törvényt, amit hoztak, csak rád érvényes, de te ezt megszoktad,

Te leszel szolidáris, együtt érző, talán tapsolsz is, mert megint hagytad.

És a föld így forog tovább, a mi vérünk, a mi könnyünk öntözi a mezőt,

Előttünk is voltak urak, szolgák, városok, amit a növényzet már benőtt.

.

Nem Isten fordította el az arcát, az ember evett tiltott gyümölcsöt,

bálványokat imád ma is, tettét bánja már, azóta is hiába könyörgött.

Változni kéne, a szépszó, halk, gyenge, erősebb az ember félelme,

vagy a gerinc nem elég stabil, nem tartja büszkén, magasan a fejet?....

.

2025. 02. 09.

Tiszakécske.

Kultúra és lélek

 

Kultúra és lélek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Halvány csillagok remegnek az égen,

utcalámpák gyér fénye pislákol az éjben.

A hold sápadt, kiflije unottan lóg ott fönn.

a zegzugos utcákon egykedvűen szédeleg a csönd.

.

Szökkenő gondolat nem serkenti az agyat,

a tollban már a tinta is szakaszokra szakadt.

A papír tiszta, fehérsége érintetlen, szava nincs,

pedig oly sokat mondana, betű kell, a nagy kincs.

.

Hol lelketlen sötétség az úr, a semmibe lóg az élet,

ott fény, világosság, kultúra kell, mert az maga a lélek.

Nem lehet lelketlenül, vakon, sötétben tapogatni a falat.

az ember, életre született, a fény, a kultúra hozzá a kamat.

.

Mikor papíron a gondolat, mélyről szólalt meg a lélek,

nem lóg a semmiben, értelmet kap, amit úgy hívunk, ÉLET.

Ha nem folyik benne éltető víz, a meder is csak árok,

a mező is akkor szép igazán, mikor nyílnak a tarka virágok.

.

A képzőművészet, festmény, szobor kaput nyit benned,

érezni fogod, egyre mélyre, és mélyebbre kell menned.

Egy halvány csillag, vagy gyertyaláng is irány a sötétben,

de az olvasás, a betű ismerete tesz emberré egészen.

.

2025. 02. 06.

Tiszakécske.

Közöny

 

Közöny

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kinek az élet nem kihívás, bambul bele a világba,

szétnéz maga körül, de a lényeget nem látja.

Érzelmek nélkül a semminek akar része lenni,

a világról nem akar érdeklődni, vele törődni.

.

A közöny nem érdeklődik, képességet nem érez,

nem keres motivációt, nem gyorsít, inkább fékez.

Ha nem beteg, demens, vagy skizofrén, hol a titok -kérdezem.

Sok volt a gáncs, csalódás, lelkiterror, a félelem?

.

Hová lettek az emberi érzések, aggodalom, a vágy,

érdeklődés az új iránt, megismerni milyen a világ?

Hol van az akarat, kitűzött, elérni vágyott cél,

az ember nem falevél, mit ide-oda visz a szél.

.

A közöny csak bambul bele egy szűk világba,

van léte, de az életről magával sem száll vitába.

Érzelemvilága sivár, bizalma, ha volt, eljátszották régen,

van kit kimozdíthatatlanul magába zárt, nagyon mélyen.

.

2025. 01. 31.

Tiszakécske.

Sztrapacska, (svanyú káposztával)

 

Sztrapacska, (savanyú káposztával)

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szeretem a pocakom, mutatja ezt alakom.

ha akad, néhány jó falat örömmel bekapom.

Korog a gyomrom, de éppen nincs mit ennem,

kulináriának hódolni a konyhába kell mennem.

.

Áttekintem, mi van itthon, milyen edényt vegyek elő,

ami ízlésemhez, és az ételkészítéshez éppen megfelelő.

Vok, tepsi, fazék, vagy lábas, nem oly kicsi ez a gondom,

főleg, hogy a legvégén mindent el kell majd mosnom.

.

Nézem a lehetőséget, van, krumpli, kolbász, szalonna,

jófajta, finomra gyalult savanyú káposzta.

Éhségtől lassú elmém azonnal megvilágosodott,

nagyot nyelek, számban máris érzem a finom falatot.

.

Kockázom a szalonnát, jó húsos, kolozsvári fajta,

pár karika füstölt kolbász semmit nem ront rajta.

Míg a kolbász, szalonna kiadja a zsírját,

ne legyen hosszú szálú, kicsit megvágom a káposztát.

.

Leszűröm a zsírt, véletlen se menjen pocsékba,

abban pirul, meg abban pirul meg a  savanyú káposzta.

Míg a káposzta pironkodik, vizet teszek fel némi sóval,

lereszelem a krumplit, meghintem, lisztel borssal, sóval.

.

Ezt nevezik sztrapacskának, nagyon finom étel,

szeretem őkelmét, eszem is szívesen sokféle feltéttel.

Gyöngyöző vízbe szaggatom, a lobogás ne üsse széjjel,

Élvezem a főzést, csinálom is nagy szenvedéllyel.

.

Kifőtt a tészta, megpirult a káposzta össze kell adni,

a sült szalonnával, kolbásszal föl lehet javítani.

Serpenyőbe terítem, kicsit összepirongatom,

majd mint aki megérdemli élvezettel elfogyasztom.

.

2025. 01. 28.

Tiszakécske.