Pecsét

Pecsét (egy találkozó margójára)

Írta: Kovács L István

HazaÉrés Egyesület, kulturális tábor,

kinn a mezőn, hol is lenne máshol,

jött a területről sok szereplő,

irodalmár, kézműves és festő.

Kötélen lepedőt lenget a szél,

oly csábítóan tiszta, hófehér,

hová ennyi festőművész érkezett,

ott, vászon hófehéren nem lehet.

És lám előkerül, festék, ecset,

ki vállalja hagyhat egy kézjelet,

csak egy vonal, egyenes vagy görbe,

mindegy, majd  lesz valami belőle.

Lilla kezdi a sort, valamit fest,

és szép lassan kialakul egy test,

tölgyfa ágán ül a fülesbagoly,

tekintete szigorúan komoly.

Mint a barátság melyből született,

nem más, mint a jövőnek üzenet,

lehet éjjel, nappal, virágnyitó Tavasz,

erdőn, mezőn futó nyári kamasz.

Ősz, színes leveleket hullató,

vagy jöhet szánkóján a Télapó,

akkor ami a mezőn jött létre,

a bagoly kép lett annak pecsétje.

2016. szeptember 26.

Tiszakécske

fotó: Sasvári Judit

A bányász-költő

A bányász-költő

Írta: Kovács L. István

Kovács László  as. (Kovycs59)

Pislákol a lámpafénye,

homályos a bánya mélye,

szuszog a fejtőkalapács,

rákontráz a kaparócsattogás.

Szenes csillék futnak zörögve,

vagy szalag rohan pörögve,

viszi föl a levegőre a napra,

mit kitermeltetek porosan, izzadva.

Ha véget ér a mélyben a sikta,*

haza mész, otthon lesz nyugalomra,

pihen megfáradt tested,

de valami dolgozik benned.

Megfoghatatlan mi átjárja lelked,

de érzed, ezt papírra kell vetned,

nehéz bányász kezed nincs tollhoz szokva,

de egy füzet betelik sorról sorra.

Megírod a kemény széncsatát,

a bányász porlepte mosolyát,

szépségeit a természetnek,

fura fintorait az életnek.

És van még ezernyi mást téma,

amik között szárnyalva tollat fogsz néha,

de a szíved, lenn maradt a mélybe’,

fogva tartja a bánya, a pajtások emléke.

*sikta= műszak

2016. szeptember 24.

Tiszakécske

De holnap?

De holnap?

Írta: Kovács L. István

Hír!  …. meghalt!

Megállok egy percre, visszanézek,

milyen hosszú,  mégis  oly rövid az élet.

Élünk is, vagy csak vagyunk?

Milyen erő irányítja utunk?

Eleve meg van írva, az iránya és hossza?

Vagy csak kóborlunk, oda-vissza?

Kérdések, de válasz nincsen.

Esetleg belénk van kódolva minden,

de nem fogjuk föl, vagy nem látjuk jól,

hisz alig tudunk valamit magunkról.

Kutatják, honnan jöttünk, kik vagyunk.

Pedig fel kéne fedezni végre saját agyunk,

vajon mire képes, határa hol van?

De csak vagyunk, míg összeesünk holtan.

S Én élek e, vagy csak vagyok?

Egy életet csak úgy elpazarolok?

Elloptam magamtól az időt,

homályos a szemem, nem látom a jövőt.

Ki mondja meg, mit az asztalra tettem,

van e haszna, vagy értelmetlen?

Ma még tehetnék jót, jól is.

Ma még vagyok.

De holnap?

2016. szeptember 23.

Tiszakécske

A szív fénye

A szív fénye

Írta: Kovács L. István

Egymással élni, de nélküle,

mellette lenni,  de nem vele,

puha ágyban feküdni fázva,

úgy gondolni valaki másra.

Szerelmes szív gyérülő fénye,

fellobbanni, már nincs esélye,

de a mélyben szunnyad még parázs,

vár, hátha jön valami varázs.

Megfogja hát botját a magány,

erdőn sétál ábrándok után,

de, mintha hóviharban menne,

fázik benn  árván hagyott lelke.

A viharban, mint égő lámpa,

érzi világít szív reá várva,

de nem látja, sötét a vadon,

így egyedül tévelyeg vakon.

2016. szeptember 22.

Tiszakécske

Kép: Hainrichffy Kata