Őszi zsibongás

 

Őszi zsibongás

Írt: Királdi-Kovács István

 

Zsibong az erdő, vetkőznek a fák,

lekerülnek a szép, színes levélruhák.

Halk surrogással hull a sok-sok levél,

fának koppan majd puha zajjal földet ér.

 

Ott egy sün tolja az avart kupacba,

téli szállást épít magának alatta.

Tölgyfa tövén egy nagy bogár ássa a földet,

ő ott keres a tél elől olcsó menedéket.

 

A tölgy odvából egy mókus ugrik elő,

fontos útra indul, makkot gyűjtöget ő.

Hogy hol van, a raktár csak ő tudja,

de reméli, hogy a tartalék tavaszig futja.

Szemben csipkebokor vörösen lángol,

rajta vidám verébcsapat röppenve táncol,

néhány cinege kökényt csipeget,

jobb lesz majd ha a dér csípi meg.

 

A diszkrét zsivajt, erős hang zavarja,

arrább egy vaddisznó csörtet az avarba,

meg-meg áll szaglászik, túrja a földet,

elégedetten csámcsog, ha valamit fölvett.

 

Állok meredten, mint derékban tört fa,

nehogy mozgásom az életét megzavarja.

Nem is törődik velem, tán észre sem vett,

földnek szegezett orral tovább is ment.

 

Hazafelé menet egy rókát látok,

bokor alatt kúszva vadászik az átok,

prédát érez a közelben valahol,

ugrik, és egy fácán méltatlankodva kakatol.

 

Az ügyes fácánnak csak néhány tolla bánta,

ám a rókának messzire szállt a vacsorája.

Eltelt a délután a Hold éjjeli sétára indult,

mint a lámpagyújtogató után a sok csillag kigyúlt.

Talpam alatt halkan roppan az aszott élet,

nem halott semmi, csak pihenni kell a növénynek,

s míg fenn a színen "állni látszék az idő",

lenn a földben burjánzik az élet, a jövő.

 

(Az idézett rész Petőfi Sándortól van)

2022. 10. 09.

Tiszakécske.