Fába
vésett szerelem
Írta: Királdi-Kovács István
Emlékszel?
Még
ifjú sem voltam, inkább csak gyerek,
jó
bicskám volt, és fába véstem a neved.
Fába
véstem, egy hatalmas szív közpébe,
átlósan
nyíl volt benne, mint a per jele,
és
egymásba simult két gyerek keze.
Mosolyogtunk,
de,
ahol kérgébe mélyedt késem felnyitotta,
nedves
lett a törzs, mintha a könnye folyna.
Idővel
a seb beforrt, őrizve, megtartva a jelet,
szerettük
egymást, hosszú éveken át arról mesélt,
hogy
két ifjú szív örökké tartó szerelmet remélt.
Az
idő elszállt,
az
utak egy pontnál másfelé fordultak nekünk,
a
fát régen kivágták, már nincs közös jelünk,
néha
az emlékeimben egy halvány pont feldereng,
sápadt
fényétól a szívem furcsán megremeg,
mert
az elsőt, azt a tisztát elfeledni nem lehet.
2022.
11. 18.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése