Szürkeség

 

Szürkeség

Írta: Királdi-Kovács István

 

Nincs külvilág, nincs belső kép,

sötétben bolyongva éli az életét,

felhők felett lebeg mosolyogva,

hogy mi  a valóság?, -nem az ő gondja.

 

A fekália már nem csak a járdát fedi,

valaki büntetlenül arcunkba keni,

áll, tehetetlenül, bambán néz előre:

ilyen ez a világ, és mi lehet még belőle?

 

Telnek a napok, hetek, hónapok, évek,

egyhangúan szürkék, csak ritkán szépek,

ha akad, aki látja a szépet, és boldog,

hogy ne húzzák le, álarc mögé rejti a dolgot.

 

Ki nem érti, kizárja magából a világot,

az soha nem jön rá hol hibázott,

nincs támasza, nem szeret sehol,

már egyedül, önmagával dacol.

 

Nincs külvilág, nincs belső kép,

sötétben bolyongva éli az életét,

s ha egy víztükörben magát látja,

elfordul gyorsan, ott se legyen társa.

 

2022. 11. 12.

Tiszakécske.