Pásztorok és Bölcsek

 

Pásztorok és Bölcsek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Betlehem környéki pásztoroknak az úr angyala szólott,

Ne féljetek jó emberek, megszületett a megváltótok.

Istennek fia ő, Messiás, a ti uratok, örvendjetek jó emberek,

s ők mentek sietve, mind látni akarta a kis gyermeket.

.

A pásztorok dicsérték, magasztalták az urat, csodára vártak,

s megszületett a csoda, isten megváltót küldött a világnak.

 „Dicsőség Istennek, békesség a jóakaratú embereknek”

zengett ajkukról az ének, szívükben örömmel lassan hazatérnek.

.

A próféciákból hírét vette három bölcsnek mondott ember,

hogy Messiás fog születni Dávid városában, a júdeai Betlehemben,

A kíváncsiság hajtotta őket, föl is készültek az útra menten,

igazi királyok voltak-e vagy asztrológus papok, az ismeretlen.

.

Ők hárman napkeletről, ajándékokkal útnak indulnak,

neki vágva a sivatagban, néhány hosszú éjszakának.

Követik útját az égen legfényesebben ragyogó csillagnak,

mit ők merészen, akkor még üstökösnek gondolnak.

.

De mindegy is volt, hogy üstökös-e, vagy valami más,

a lényeg, ez volt számukra az egyetlen, igazi útmutatás.

Ez a jel mi isten akaratából, vezette a három bölcset,

nevük szerint Gáspárt, Boldizsárt és Menyhértet.

.

A születési hely fölött a csillag megállt, még inkább ragyogott,

mintha mosolyogna ő maga is, az ablakon bekukkantott.

A három jövevény leborulva hódolt a gyermeket tisztelve,

s ajándékul, aranyat, tömjént, mirhát helyezett elébe…

.

2024. 12. 25.

Tiszakécske.

Bódultan, mámorosan

 

Bódultan, mámorosan

Írta: Királdi-Kovács István

.

Gyorsvonatként rója köreit a múló idő,

mindjárt véget ér egy régi kör az ó esztendő.

Egy röpke pillanatban zárul az egyik kör,

azzal a lendülettel az új menet, ugyanott előre tör.

.

Le, vagy átszállni nem kell, nem állunk meg sehol,

oly vékony a határ, s az óra sokat nem sóderol,

csak kattan egyet, indul az új kör, mire van jegyünk,

lesz sok, amit itt hagyunk, mást tovább cipelünk.

.

Móka, nóta, eszem, iszom, zene, tánc, önfeledt kacagás,

dugó repül, palack pukkan, csengve koccan a pohár.

A búcsú fájdalmát rejti az újtalálkozás öröme,

és hullik egymásra búcsú és köszöntő csókok özöne.

.

Jönnek a megszokott szövegek, mert a szókincs kevés,

új jókívánságot mondani, őszinte szívvel igen nehéz.

Ám az új idő új gondolatokra, új tervekre késztet,

ha bódultan, mámorosan is, köszöntsük együtt az újévet.

.

Találkozásunk örömére köszöntelek újesztendő,

azt kérem, ki, mit kíván, abból legyen neki elegendő.

Kívánok még mindenkinek erőt adó igaz hitet,

gyertyalángnyi fényt, hogy lássa, hol van békesziget.

.

Az élete súlya ne legyen nagyobb, mint amit elbír a válla,

hogy mindig béke, szeretet, meleg legyen az otthonába.

Mind vigyázzon magára, családjára, mert az élet olyan kincs,

amely ha ízlett is, hiába kér még, ebből repeta nincs.

.

2024. 12. 23.

Tiszakécske.

Mielőtt világod összedől

 

Mielőtt világod összedől

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hova mész, hova futsz?

merre indulsz, hova jutsz?

Menekülsz? Ki elől, mi elől?

Állj meg mielőtt világod összedől!

.

Úgy érzed, eljött a perc búcsúzni kell,

köszönni, lezárni mi nem múlhat el,

Nézel, tétován valakitől várod a szót,

rád néz, mond valami szépet, valami jót.

.

Nincsenek szavak, kérdésre felelet,

magadban számolod az üres perceket.

Tévedsz mikor mögötted égeted a hidat,

mondd, visszavonulni akkor mi marad?

.

Utat, barátot választhatsz másikat, többet is,

önmagad elől, el vajon melyik visz?

Állj meg egy kicsit, ne fuss, ne menekülj,

keresd meg tükrödet, magaddal szembesülj.

.

Gyónj magadnak, neked mondd el azt, ami bánt,

keress gyógyírt fájdalmadra, ne emésszen a láng.

Maradjon meg a híd is, kellhet még a hátország,

futni könnyű, a maradni, ahhoz kell a bátorság.

 .

Hova mész, hova futsz?

merre indulsz, hova jutsz?

Menekülsz? Ki elől, mi elől?

Állj meg mielőtt világod összedől!

.

2024. 12. 17.

Tiszakécske.

Tél a béke szigetén

 

Tél a béke szigetén

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kivirult a tél, hóból nőtt virág a fák hegyén,

mint Tavasszal, cseresznyevirágzás idején.

Tegnap még rohanó patak habjai beledermedtek az éjbe,

mozdulatlan, aranyszegélyű ezüsthidat vet rá a reggeli Nap fénye.

.

A fákon le nem hullt levelek hangosan zizegve fáznak,

pedig nem fúj a szél közöttük, ők mégis citeráznak.

Mint ha nem szeretnék a csendet, a lelki békét,

vagy tán így siratják kései létüket, és az erdő eltűnt népét.

.

Jó ez az alvó nyugalom, vad nem ugrik riadtan fel,

étkét nem találja, levegőbe szimatol, majd párát lehel.

Borzolt tollal csendben ül egy madár, nem röppen ágról ágra,

szegénynek torkába fagyot a máskor szépen trillázó nótája.

.

Csak én járok erre, lábam alatt ropog a hó, felveri a csendet,

mit keresek itt? Magamat, békémet, és mert szeretem a telet.

Titkon Istennel beszéltem meg találkát ide a természetbe,

ő mutassa meg valóságát, ne más felesleges szócséplése.

.

Ő kitárulkozott, kendőzetlen őszinteséggel mutatott egy arcot,

így dolgozik, mikor csendet, nyugalmat, békét alkot.

Megcsodáltam ezerarcából most ezt az egyet, ezt a kis szigetet,

ami megérintett, kicsit ápolta lelkem, és melegséggel körülvett.

.

2024. 12. 16.

Tiszakécske.

Télköszöntő

 

Télköszöntő

Írta: Királdi-Kovács István

.

Helló Tél! Köszöntelek, örülök, hogy megjöttél újra,

vártam, mint gyermek az anyját, mikor lehet ölébe bújva.

Úgy, mint amikor születtem azon a régi februári hajnalon,

amikor egy új, gyenge lélek suhant át a friss havon.

.

Süvített a szél, ablakokon nyílt a jégvirág,

a kis jövevényt mégis befogadta a téli világ.

Azóta sok-sok év elsuhant, emlékük messze már,

de én, ahogy hű gyermek, egy jó anyát mindig visszavár.

.

Szeretem a téli világ hideg csendjét, mikor nagy pelyhekben hull a hó,

hópamaccsal díszített örökzöld hajlott ágú fenyőfákat, a puha takarót.

Léptem alatt roppanó havat, napsugárban csillanó apró gyémántokat.

Mint vakító fehér abrosz az asztalon, olyan tiszta ez a nyugalom.

.

Sokan nem szeretik a kopaszon égnek meredő fákat,

rajtuk a széltől dideregve összekoccanó ágat,

hogy nem hozol, mást, mint gyorsan múló jégvirágot,

nem tudják, hogy éppen ápolod a születendő új világot.

.

Helló tél! Tedd a dolgod, mivel a természet felruházott,

mutasd meg, hogy tudsz adni örömöt, boldogságot.

Repüljön a szán, csússzon a korcsolya, a sítalp friss havon,

Én így fogadlak el, így szeretlek nagyon.

.

2024. 12. 09.

Tiszakécske.

Útszéli fák

 

Útszéli fák

Írta: Királdi-Kovács István

.

Útmentén a fák, mint földbeszúrt óriás ecsetek,

az égre nedves párából ködöt festenek.

Ha a köd meg is szakad, fölötte az ég szürke marad,

nem látni tőle a Holdat, sem a csillagokat.

.

November vége, a hangulat avarban ázik,

nedves, hideg szellő érintésétől a lélek is fázik.

Ilyenkor a remény is pipafüst, mely gomolyog-gomolyog,

lassan szertefoszlik, eltűnik, mint arcról a mosolyok.

.

A fák unottan állnak, vacognak, összekoccan az águk,

mint a fogaink, ha csontig hatoló hidegben fázunk.

nekünk van esélyünk egy jó, meleg szobára,

ahol egy másik fától, halkan duruzsol a kályha.

.

Unalmát csak néha űzi el egy varjú, ha ágára száll,

s tollát felborzolva, fázva, kár-kár ennyit kiabál.

Aztán tovaröppen, nem tetszik a társaság neki,

nem felel, csak ingatja csonkjait, és ez kedvét szegi.

.

Őrzik az utakat évtizedek, vagy tán századok óta,

ma vacognak, Tavasszal rügyet bontanak, víg madár szóra.

Üdezöld koronájuk majd messziről, messzire integet.

A fák akkor is állnak, mint földbeszúrt óriás ecsetek.

.

2024. 12. 03.

Tiszakécske.

A láthatatlan híd

 

A láthatatlan híd

Írta: Királdi-Kovács István

.

Telepátia: Kapocs, hullámok rezgése,

mindegy mit teszel, áthatol mindenen.

Álmodból ébreszt, munkádtól elfordít,

fölemel, átjár, melenget, és kicsit elbódít.

.

Valami megmozdul ott benn,

legbelül az agyban, a szívben?

Nem tudom, de érzem,

átsuhant valami a lelkemen.

.

Megérintett egy pille szárnyú fuvallat,

kellemes, emberi érzés, egy sugallat.

Érzem, tudom, ki gondol most rám,

s hogy vettem az üzenetét ő is érzi tán.

.

Lehet fényévekben mért a távolság,

nincs akadály, ha erős a szeretet, a barátság.

nem számítanak óceánok, sem hegyek,

a híd közöttünk, bennünk lebeg.

.

Mi okozza? Kémia, fizika, az agy elektronjai,

vagy a lelkek, ma még érthetetlen testvérsége?

Irányítja valaki? Van-e felelős érte?

Nem tudom, de nagyon jólesik az érzés.

.

Telepátia: Kapocs, hullámok rezgése,

mindegy mit teszel, áthatol mindenen.

Álmodból ébreszt, munkádtól elfordít,

fölemel, átjár, melenget, és kicsit elbódít.

.

2024. 12. 03.

Tiszakécske.

A hálózat foglya

 

A hálózat foglya

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csábít a nagyvilág, a csillogás,

a mindentől is több tudni akarás.

A lehetőség ott van a kezedben,

pár gombnyomás, és nincs elérhetetlen.

.

Körül vesz megannyi eszköz ma már,

kitágult a tér, elveszett, nincsen határ.

Nem akartad, mégis a hálózat foglya lettél,

telefon, laptop, kávéfőző figyel a nagytestvér.

.

Nem csak előnye van a felhőlétnek,

itt már a bűnözők is jól megélnek.

Profilja egy kedves, aranyos kis állat,

azzal indul az áldozat vadászat.

.

Azt hiszed semmi rosszat nem tettél,

csak a barátoddal, vidáman fecsegtél.

Vagy a banki ügyeidet tetted rendbe,

kikerült a titkod, beletúrtak a zsebedbe.

.

Vigyázz, őrizd a titkaidat, mert ott áll lesben,

a vadász, ki nem tudja, hogy préda is egyben.

Hízeleg, tán elsírja baját, hogy szánd,

halálos ágyán vagyont hagyna rád.

.

Vagy éppen, mint hivatalnok járna el,

s már fizet is az, aki nem figyel.

Mértékkel használd, ne tévedj el benne,

olyan, mintha az ember fogoly lenne.

.

2024. 11. 17.

Tiszakécske.

Rendíthetetlen hit

 

Rendíthetetlen hit

Írta: Királdi-Kovács István

.

Fölnézel, a felhőkben Istenedet látod,

neki szól, hozzá száll minden imádságod,

a keresztet magadra nagyon sűrűn veted,

nincs mi megrengetné benne erős hited.

.

Hazád most kegyetlen bombák földje,

ott ma sok élet, ártatlanok vére hull a földre.

Mégsem kérdezed meg „HOL VAGY ISTEN”?

Míg imádat mondod, érzed, veled van a hitben.

.

Mert hiszed, nem Isten műve e szörnyű gyalázat,

ember az, kinek tettére nincs semmilyen magyarázat.

Igaz, embersége bennem erős kételyeket ébreszt,

vajon meddig megy el, vajon még mire képes?

.

A lator kezéből senki nem veszi ki a fegyvert,

hiába öl, s tesz földönfutóvá oly sok embert.

Ő öl, a világ tanácskozik, kerekasztalnál ötletelnek,

nálatok rakéták hada süvölt, lánctalpak dübörögnek.

.

Te hiszel, hiszed, hogy egyszer a borzalmaknak vége,

hogy az imák eljutnak, s meghallgattatnak az égbe.

Hogy egyszer gyógyulni kezdenek a sebek,

egyszer békés, nyugodt álomra hajlanak a fejek.

.

Te akkor is majd fölnézel az égre, Istenedet látod,

neki szól, hozzá száll, hála imádságod,

a keresztet magadra akkor még sűrűbben veted,

nincs, nem volt mi megrendítené benne erős hited.

 .

2024. 11. 08.

Tiszakécske.

Nem én tagadtalak meg

 

Nem én tagadtalak meg

Írta: Királdi-Kovács István

.

Még nem elég? -pedig már elvettél mindent, amit lehet,

megtört a hit, térden a remény, megalázva a becsület.

Állítólag a békéért harcolsz, de az agresszor oldalán,

egykori elnyomók, ma gyilkos utódai előtt szalutálsz.

.

Nem mi tagadtunk meg, te nem ismered el, ki nem a híved,

Nem érzed tetteid súlyát, teher vagy, és rossz a híred.

Mi jár a fejedben? -nem tudom a választ, s tán kérdezni is kár,

hogy veled országunkra, s benne ránk milyen jövő vár.

.

Emlékszel? Buszokkal hoztad a népet, hogy tapsoljanak neked,

változott az irány, nem érzel irántuk mást, megvetést, gyűlöletet.

Nem mi tagadtunk meg, te élsz kordonok és függönyök mögött,

és nem ők tagadtak meg, te élsz hamis illúziók között.

.

Ki téged kritikával illet, szerinted a hazát gyalázza,

pedig hiába hiszed, nem te vagy a Magyarok országa.

Sokszínű e nép, eleve hét ősi törzs egységéből jött létre,

és ennyire széjjel a lelkeket soha senki nem tépte.

.

Nem mi tagadtunk meg! Te illeted gyalázó szóval, ki mást gondol,

s ha bátran ki fejti nézetét, híved, azonnal fellázad, tombol.

Pedig minden megbeszélhetnénk, ha a gőg helyett együttérzés lenne,

Tudod nem repül madár, ha egy szárnya béklyóba van verve.

.

2024. 10. 24.

Tiszakécske.

Jő a tél

 

Jő a tél

Írta: Királdi-Kovács István

.

Jő, a tél ránk küldi szelek hadát,

dér és zúzmara hűti le az éjszakát.

Ablakon redőnyt ráz, jégvirágot nyit,

talán valahonnan egy kis havat is kerít.

.

A hó majd őrülten kavarogva száll,

hideg csendben csak a szél muzsikál.

Léptünk alatt a hó ropogva, csikorog,

de alatta mélyen a Tavasz kuporog.

.

Kandalló előtt hintaszék billeg,

könyvvel a kezében valaki pilled.

Virágokról, madarakról szólna álma,

ha szét nem tépné a szél okozta lárma.

.

Kell a tél, hogy kerek legyen a világ,

Tavasszal újra és újra nyílhasson virág.

Az ember is pihen, alvással tölti az éjszakát,

és másnap új erővel köszönti a nap hajnalát.

.

2024. 10. 21.

Tiszakécske.

Mikor bánt a világ

 

Mikor bánt a világ

Írta: Királdi-Kovács István

 

Elvonulva, kicsit magammal akarok lenni,

életem színes mozaikdarabkáit összeszedni,

megismerni, átlátni a bennem rejtőző világot,

kitépni lelkemből, minden apró tüskét, szilánkot.

 

Kicsit visszanézni a múltba, hogy lássam a jelent,

csillagokat kérdezni, hogy a jövő vajon mit jelent,

csak úgy elmondani néhány imát magamban,

átgondolni mit rejtettek el az ősök e szavakban.

 

A változó világ sokszínű, nem fekete és fehér,

vajon miért szorul ökölbe imára összetett tenyér,

hisz oly szép, és oly sok az, ami elfér benne,

miért teríti be mégis a gyarlóság szennye?

 

Ősz van, képzeletem a rozsduló erdő útjait rója,

olyan ez, mint hánykódó hajónak a jelző Bólya.

Mikor bánt a világ, oda viszem testem, lelkem,

s ő tisztán, megnyugtatva  adja vissza, nekem.

 

Kigyomláltunk minden tüskét és szilánkot,

szeretem, újra magamhoz ölelem a világot,

most nem látszik más csak virág és fény,

hull a levél, szárad a fű, de alatta sarjad a remény.

 

2024. 10. 14.

Tiszakécske.

Lány a hegyi legelőn

 

Lány a hegyi legelőn

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szikla kövön ül a lány, nézi a tájat,

a lent pihenő, kecske és birkanyájat.

Nem zenél kolompja, csengője,

most van a jószág déli pihenője.

.

Kutyája is elnyúlt, hosszan lóg a nyelve,

de vigyázza a rendet fürkésző tekintete.

Most a gazdára sem figyel, minek is tenné,

ha parancsa lenne, halk füttye jelezné.

.

Arcán pír, huncut mosoly a szemében,

ki tudja merre, mi, vagy ki jár az eszében.

Csillogó szemmel felnéz az égre,

messze az otthon, itt az idő indulni kéne.

.

Ahogy feláll, kutyája fürgén mozdul,

vakkant kettőt s a nyáj haza útnak indul.

Legelészve ballagnak meg-megállva,

alkonyatra haza is érnek, a karámba.

.

Vájúból hosszúkortyokban nyelik a vizet,

majd megfejik őket serény, dolgos kezek.

A lánynak sincs még nyugodalma,

hordja a habos nedűt egy hatalmas kondérba.

.

Hogy sajt legyen, belőle még beoltja a tejet,

csak utána térnyugovóra, hajt álomra fejet.

Álmában mosolyog, szeme rebben,

ki tudja miről álmodhat a sötét csendben.

.

2024. 09. 26.

Tiszakécske.