Hó és lámpafény

 

Hó és lámpafény

Írta Királdi-Kovács István

.

Halott madárként hull ránk a szürke alkony,

hópaplant terítve sötét felhők vonulnak át,

Jeges ujjával szél érint meg arcokat, kezeket,

hűvös, markába szorítva, fogja a forró szíveket.

.

Az utcalámpák opálos, remegő sárga fénykörök,

úsznak a sűrű, nagy pelyhekben hulló hó között.

Az alkony köpenyébe kapaszkodva függenek az égről,

mintha félnének a magányos, hideg, sötétségtől.

.

A sűrűn hulló hó zajt csapva kavarog a széllel,

néhány ember célja felé tartva, sietve lépdel.

Mélyen gallérba burkolózva, párát lehelnek,

ha megérkeznek, örülnek egy csöppnyi melegnek.

.

Teljes a káosz, zavart, megrendült a világ.

Hmm télen esik a hó? Régen látott ilyen csodát.

Nagy a tanácstalanság, ám otthon a szoba meleg,

ablak mögül nézve csodásabb e hóförgeteg.

.

Halott madárként hullt ránk a szürke alkony,

magányosan állok a sötét, huzatos gangon.

Nézem, él, mozog, játszik a hó és a lámpafénye.

a szürkeségben, hogy ragyog makulátlan fehérsége.

.

2026. 01. 07.

Tiszakécske.